Mogorva nyár

Belloq és akciócsoportos társai különleges kiképzési programról hazatérve tudatják Denisával, hogy egy dél-amerikai országba utaznak nyaralni. Festői helyre érkeznek, ottlétük az első napokban valóban nyaralásnak látszik, ám hamarosan támadás éri őket, s a dzsungelen át kell menekülniük.

részlet... 

Párezer évvel ezelõtt egy kínai bölcs pillangóval álmodott. Miután felébredt, többé nem tudta eldönteni, õ álmodta- e a pillangót, vagy az álmodja õt. Mi ez?! Füst marja szememet. De tudatom tisztább, mint - mint mikor? Felnézek. Szennyes könnyeken át Lacót pillantom meg. Úgy fest, mint egy csataindián: arcán fekete csíkok pompállanak. - Tudsz futni? - kérdezi. - Nem, de jódlizni sem tudok. - Márpedig fürgén el kellene szaladnod elõlem, mert áthat a gyanú, hogy rögvest kegyetlenül fenékbe rúglak. - Leégett. - Le. Két marék hamu lett belõle. Mellesleg az ablakon át láttam, már amikor még megvolt az ablak, meg amennyire a füsttõl látni lehetett, hogy ott lógsz közömbösen, amikor ég a ház. - Világszerte ismert az önuralmam. Különben köszönöm. Gondolom, te vágtál le a kötélrõl. - Senki más nem vállalkozott. Könyékig amputáltam a karomat, amikor betörtem az ablakot. Kigyulladt a gatyám, de a legeslegrémesebb, hogy a Caporálom beleesett a tûzbe. És ez az egész téboly úgy kezdõdött, hogy fél egykor taxiba vágtam magam, mert gyanítani kezdtem: soha többé nem látom viszont hõn szeretett kocsimat. Már messzirõl látszott a bodor füst. Mondtam is a taxisnak, hogy jó helyen járunk. - Ez neked jó hely? A piromán ellógott. Képtelen voltál elfogni?! - Most kezdj szaladni! Tíz méter elõnyt kapsz. A védõoltásról persze bõven elkésem, de végleg lekésni nem sikerül. A dokinak szeme sem rebben hanyagul rendbe tett kormos ruhám, és a hónom alá csapott koponya láttán. Szakbarbár a fickó, csak a kezében tartott oltópisztoly érdekli, a beletöltött vakcina, az abban hemzsegõ, elbágyasztott kórokozók, melyeknek az a hivatásuk, hogy a szervezetembe toppanva felgerjesszék immunrendszeremet. Mi ellen is? Milyen nyavalyák divatosak Morosban? Lepra? Álomkór? Lépfene? Hát most mikrobiológus vagyok, vagy zsaru? Az asszisztensnõ válltól könyékig lefertõtleníti a karomat. Látom a szemében, hogy boldogan bedugna az autoklávba. A doki nekem szegezi az oltó-stukkert, és tüzet nyit rám. Belloqra figyelek. Odaadóan. A pasas meglehetõs egyhangúsággal arról szövegel, amirõl általában. Laco bólogatva hallgatja. - Nem lett volna szabad egyedül odamenned. Ha Laco is veled lett volna, akkor játszva elkapjátok Hernt a haverjával együtt, és még szaxofonozhattok is közben. Satöbbi. A doki a bõröm alá juttatja az oltásnak mondott izzó parazsat, majd Belloqot leintve unottan közli velem: - Belázasodhat. Enyhe fejfájásra is számíthat. Küzdelem kezdõdik a szervezetében: az immunrendszere és az oltóanyag összecsap. Igyon teát, izzadjon, feküdjön. Viszlát. Kisietünk a folyosóra. Belloq már Lacóval társalog. Férfiszokás: kisajátítják az ügyemet. - Se közel, se távol nem volt egy teremtett lélek? - érdeklõdik pasasom. - De, néhány romházzal odébb egy ipse aludt a napon. Áthorkolta a tüzet, a mentést. Miután kihoztam Denisát, felráztam a tagot, és megkérdeztem, látott-e valamit. Látni nem látott, mondta, mert behunyt szemmel szokott aludni, viszont rémlik neki valami: mintha félálomban autózúgást halott volna. Igen, füstszagot is érzett. Na mármost. Ott lábadozott az ágyban Hern, aztán volt valaki más is a házban, aki azt a megtisztelõ, szép feladatot vállalta magára, hogy fejbe somja a mi angyali Denisánkat. Den, láttál kocsit a környéken? - Nem - morgom kedvetlenül. - Telefont? - Azt sem. - Mert nem is volt - feleli Laco felettébb elégedetten. - Épeszû taxis önként nem megy arra, telefon híján nem is hívhattak taxit. Tehát: ki volt az, aki éppen akkor toppant oda kocsival, amikor kellett?! Nos? Vállat vonok. Házkutatási parancsot kell szereznem. Nem lesz könnyû. Ámbár Ambrose Hern aligha olyan agyalágyult, hogy otthonába vigye öccsét. De hátha mégis, hiszen szegény öcsikéjének leégett a háza. A szemem láttára. Míg azon töprengek, mitévõ legyek, Belloq tudomásomra hozza saját határozatát. - Az egész históriát szõröstül-bõröstül átadod Lacónak. Õ majd elõkeríti a fickókat. Mi most hazamegyünk, és elkezdesz csomagolni. Utána megteázol, aztán ágyba bújsz, mert lázad lesz. Mire felépülsz, indulunk nyaralni. - Na, most errõl a nyaralásról kellene valamivel bõvebben beszélned - bólogatok szigorú arccal. Kár volt visszavennem a felemás cipõt, maradhattam volna a tetováló-topánban is; felsebzett, kékre festett sarkamnak oly mindegy, miféle lábbeli kérge dörzsöli. Fejem is fáj, tarkótájt. Nem az oltástól; tehát el kell kapnom azt a macskajárású illetõt, aki igen szakszerûen levett a lábamról Hern búvóhelyén. Mindebbõl az következik, hogy mégse szerzek semmiféle engedélyt. És csomagolni holnap is ráérek. Belloq a nyaralásról beszél. Nemigen figyelek rá. Gondolataim támadtak. - Joy be akarja fektetni a pénzét. A morosi kormány felkínált megvételre egy tengerparti területet, az Éden földi mását. Szállodát, miegymást lehetne odaépíteni. Eltöltünk ott néhány napot, s közben Joy felmérheti, érdemes-e belevágnia az üzletbe. Nem túlságosan érdekel Joy pénzfialtatási problémája. Le kell ráznom a pasasokat. Laco önként és caporalozva leválik rólunk, vele tehát nincs több gond.

Forrás: fabyen.hu