Nászjelentés

A remek humorú Vavyan Fable ismét elévülhetetlen témáról írt új regényt, mely nem csupán a hetero-, homo- és uniszexuális, sörbarát, tánc-, motor- és lókedvelő olvasóközönség, hanem ennél szélesebb írásértő rétegek érdeklődésére is bízvást számot tarthat. Elképzelhető, hogy még a görfüggönykészítők, a rovarékszerészek és a nőnemű zsoldos katonák is kultiválni fogják. A keserédes, frivol, mulattató, provokatív, őszinte és a legkevésbé sem kisasszonyos hangvételű történet az örök férfi-nő kapcsolatról, ezen belül a házasságról, annak kudarcáról és a boldogító válásról szól. A történet ezzel még nem ér véget, sőt, úgyszólván itt kezdődik, ugyanis a főhősnő, mindebből mit sem okulván, újabb szerelmi frigyet fontolgat. Egy férfival! A barátnők bölcs tanácsainak és életpéldájának figyelembevétele nélkül! Ezen esküvőregényt és sorsdrámát az írónő a jól ismert, védjegyszerűen egyedi Fable-stílusban vetette papírra.

 részlet...

A szereplõk bemutatkoznak

Jandra Martens:
"Mivel szeretem, ha gyõz az igazság, ezentúl inkább moziba járok, mint az életbe."
"Annak a zokninak már saját személyisége volt."
"Egy pillanatra se szállhatok le a humorérzékemrõl?"
"Most tönkretettem az üdvösségemet."
"Van a technoszféra és a bioszféra. Melyiket választod?"
"Ezzel a fejébe nyomta saját teletojt kalapját."
"így is lehet élni - de minek?"

Selwyn Icon:
"Szerény vagyok, de hiú."
"Ha a közlendõm senkit sem bánt meg, nem mondtam semmit."
"Hetvenéves koromig be se gombolom a sliccemet."
"Felkötni magam, vagy nem felkötni?" (Kötélmonológ)

Jamal Arkins:
"Nyitva van a zárt osztály."
"én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék."
"Az a feeling, hogy bármikor bejöhet valaki az utcáról lefûrészelt csövû puskával, elveszi a kedvemet a vendéglõzéstõl."
"Legyen veled az õrangyalod!"

Nicole Nian:
"Adjatok egy Uzit, és én azonnal tudni fogom, mihez kezdjek vele."
"A terhes nõk miért fogják két kézzel a hasukat? A fotókon is ezt látom. Ha nem fognák, leesne?"

Horsa Monaco:
"Manapság még a szar is to let vagy for sale."
"Mámorát leli abban, hogy fölényesen kioktat nála jobbakat."
"Velencei tükör nem veri úgy vissza a fényt, mint én a lánykérést."

Scara Bosco:
"Ez a pasas nem monogám! Ez sztereogám!"

Meryl Hasver:
" A <Diétázás fogyás nélkül> címû könyvet fogom megírni!"
"Retteg, mint szingli a hervadástól."

Adena Rogo:
"Az a férfi akkor hagyna el téged, mikor a szemed színe."
"A többire boruljon radír."


1. lélegzet:

keresem a formulát, amely segít elmondanom végtelenül tanulságos és szívszorító történetemet

Kedves Naplóm!
Marhaság. Mitõl volna kedves egy napló? Pláne, ha én irkálok bele?
Édes Naplóm! Kis Cuncusom! Mókuli!
Most egy óriási, fültépõ, messze csengõ halálsikolyt intézek hozzád! Ugyanis a gazdi - vagyis én - maximálisan be van gyulladva, de úgy, miként csak hajósüllyedéskor, ufótámadáskor vagy - igen, igen, holt horror! - esküvõkor ildomos.
Nos, valamilyen formát kell adnom közlendõmnek, pontosabban furcsán vegyes összetételû (egyszerre buján erotikus, vadul szerelmes és rémülten gyászos) gondolatmenetemnek. Mivel manapság ultramenõ a naplómûfaj, hát jöjjék a felkapott, Drága Diáriumom formula (ez mûvelten ugyanazt jelenti, mint fent).
Ám ha a naplózás oly piszkosul divatodzó, hogy minden boldogtalan effélét firkál, épp ezért ne írjak inkább levelet, vagy intelligensebben: episztolát? Mondjuk a múlt században élt nénikémnek - Hõn Szeretett Tántim! -, esetleg egy kitalált barátnõmnek, netán a legédesebb anyámnak?
Jaj, de begazoltam!
Mivelhogy ez a mai éj az én drágaszép életem egyik fenemód meghatározó éje! Ugyanis holnap egy férfi oltár elé vezet.
Engem! Egy férfi! Oltár elé!
Hát nem hátborzongató?!
Persze, eme - leánybúcsúnak nevezett - éjjelt megélhetném másként is. Például irigykedõ-sajnálkozó barátnõk karéjában, hancúrozósan, röhögcsélve, részegeskedõn.
Avagy szendén, szûziesen.
Illenék ábrázolnom, mekkorát hiénakacarásztam ez utóbbin. Közben szétrepedeztek a koponyavarrataim, és kékre-zöldre csapdostam védtelen térdkalácsomat.
Hopp, megtaláltam a formátumot! Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!
Tehát! Jöjjék a MONOLóG.
Tisztelt Nagyérdemû! Kedves Hallgatóságom! Szegénykéim!
Ma éjjel arról (is) mesélek önöknek, mi történik a nászmulatság, a mézeshetek után! Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvõkor! Nem, nem!
Az "…és boldogan éltek, míg meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik!
Ugye, milyen helyesek, szépek, tündöklõek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás!
Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!), nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érõ szerelmedet is megpecsételi!
Tessék, már ilyen bizalmasan, nõlap-hangvételben társalgok képzelt közönségemmel! Per te! Ha még majd azt is elõírom, miként küzdj meg a pattanásaiddal, minõ jelekbol olvasd ki, hogy megcsal az az átkozott széltoló, s hogy milyen flóraelemet szopogass leheletszag ellen, átkeresztelem feljegyzéseimet valami nõmagazinosra, mondjuk Kisnagysád vagy Nõhölgység címûre.

Ezennel a tárgyra térek.
Annyit már elárultam, hogy holnap a házasság szentséges révébe vezetnek, menyecskévé tesznek, más szóval letéphetem fejemrõl a pártát. ám azt még nem tudják, mily mélységesen visszaesõ, avagy egyenesen abnormis vagyok, hiszen az esketés nem eloször fog megtörténni velem! Úgy kell nekem, ha nem tanultam az elsõ esetbõl! Pedig az aztán szörnyen tanulságos, oktató és leszoktató jellegû frigy volt!
Akarják, hogy elmeséljem?
A fenébe! Ki figyel rám itt, a külvilág elõl bezárt szobában?! Az éjszaka kellõs közepén?
Bezzeg ha a Nõhölgységben, a Ténsasszonyban vagy a Szinglivilágban olvasnák óvó soraimat! Sokkal több lelket megmenthetnék a romlásba taszulástól. Habár az efféle sajtótermékekben aligha közölnék le az én elmélkedéseimet, melyek híven ábrázolják a valóságot, mi több, komor mikrorealizmussal, sminkelés nélkül tárják fel azt. Az éber szerkesztõk pánikszerûen elzárnák ez elõl érzékeny olvasóikat, még akkor is, ha merengéseim végkicsengésében - ha csupán nyomokban is - felsejlenék némi reménysugár.
Végtére is azért megyek férjhez - jaj, már holnap!? -, mert abban bizakszom, hogy ezúttal talán sikerül. Ugyanis, ha netán úgy tudnák, hogy eszméletlenül nehéz megtalálni az érdemes Férfiút, halál rosszul tudják, mert nem ez a tripla valami! Hanem az a csavart hátraszaltó, hogy megõrizzük a szerelmet, annak erotikáját, feszültségét, lázát. Mert ha ez hiányzik, akkor minek oldalog mellettünk élethossziglan az a férjül fogadott pasas?
Jaj, mivel is kezdjem?! Elsõ frigyelésem szomorédes történetével?
Vagy inkább csapjak bele mosti jegyességem hajmeresztõ kezdetû históriájába?
Huh, még most is lenyirkosodom, ha magam elé idézem azt a reggelt, amelyen gyanútlanul elmentem a piacra, és ott megláttam a cajgás férfit a kutyájával. ütõs pillanat volt, derült égbõl zongoraláb, midõn felismertem tetszésem, bámulásom tárgyát. Ott álltam földbe gyökeredzett lábbal, és bámultam a bringás pasast a nagyfarkú kutyával. Holnap pedig nõül megyek hozzá. S persze holnapután kezdetét veszi - veheti - a holtig tartó szívás.
Hacsak… Végtére nemet is lehet mondani az igenmondó szentélyben…! Esetleg közbeléphet az Aramentõ Kommandó…
Nem csapongok tovább. Kezdem az elején.
Utolsó figyelmeztetés: ez a történet nem ám negédes bulvárrománc!
Nem is könnyfakasztó szappanoperett. Itt nem a szemrevaló, aranyos, cserfes, ám nyomorú sorú leány megyen hozzá (persze csak a mértéktelenül habzó filmizzadmány legvégén) a derék, korrekt, szíve mélyéig romantikus, velejéig gazdag csávóhoz, különféle vészanyósok és csábító szirének vérmes intrikái közepette! Nem!
újfent óvom önöket a keserves csalódástól: én egyetlen epizódban sem veszek fel ultracsipkés csecstartót vagy domina-dresszt, nem lopakodom el a mellnövesztõ klinikára, de még a zsírvámpírhoz sem, és szinte sohsem tangózom cukrozott nyálban.
Itten mikrorealizmus lesz! Hisz megmondtam az elején!
Ha mindezek ellenére valaki mégis itt merészelt maradni, helyezkedjen el kényelmesen. Pakolja kezét a karfára! Mindjárt bekapcsoljuk a csukló- és bokaszíjakat, feltesszük a sisakot, és jöhet a villanyozás!
Bírni fogják?

Forrás: fabyen.hu

Mennyből a csontváz

Imogen, a szabadsítlusban szeánszozó, kissé különc özvegyasszony karácsonyozásra várja hipochonder öccsét, Valdust, és menopauzás húgát, Genevát. Továbbá kisakaratú unokaöccsét barátnőstől, valamint ábrándoz kuzinját, Aetnát. Utóbbi boldogtalan ara és Shakespeare-rajongó.
A meghívottak útnak indulnak a vidéki házhoz. Soha nem látott jégvihar támad rájuk.
A Kifürkészhetetlen Sors a regényes múltú, kísértetjárta kúriához vezérel két bűnözőt és az őket hajszoló zsarukat. A fejvadászok eredetileg legénybúcsúba készültek. Rosco tüntetően cipeli a vőlegénynek szánt szexapácát, és csontvázünnepnek csúfolja a karácsonyt. Társa, London jeges vízbe esik, és férfias titka van. Odakeveredik egy pszichiátriai eset, a hasadásos Boston. Imogen unokaöccse viszont elakad a jégpokolban, ám furcsa modorú barátnője megérkezik a gyerekével. Utóbb ezt többen a Végzet Szivatásának tekintik.
Az időjárási karantén összezárja a sokféle embert a tömény múltú épületben. Hamarosan még egy terítékre lesz szükség: a bekokszolt Mikulás a kéménybe dugul.
E fergeteges napokat velük ünnepli Imogen réges-rég megboldogult férje, Uly Bácsi – és sokan mások a hajdanvolt időkből.

részlet...

Boston, Bridge, Aetna és Rosco körbeállta a fenyőfát. Az sem volt igazi, bár éppoly valósághűnek tűnt, mint Uly Bácsi az örökravatalon. Kezük ügyébe készítették az üveggömbös dobozokat.
- Kis Puszi! Jössz segíteni? - kérdezte Dilinkó.
- Francokat! Nem vagyok rabszolga!
- Mi inkább művelődünk. Hoztam néhány társasági lapot - tudatta hűvösen Vahina. Lehuppant a szabad pamlagra egy halom pletykamagazinnal, és elmerült az egyikben.
Geneva a karácsonyfához közelebbi fotelba telepedett. Felhúzta lábait, eligazgatta szoknyáját, a telefonját babrálta.
- Ömlenek a karácsonyi üzenetek, versek - újságolta. - A barátnőim mind azt sürgönyözték, hogy vigyázzak az alakomra, mert aztán megnézhetem a problémás helyeimet.
- Hol vannak problémás helyeid? - csodálkozott Imogen. - Prímán tartod magad!
- Na persze, ruhában könnyű jól kinézni! De látnál anélkül! Megmondom én neked, hol vannak a problémás helyeim! Hát például a tükör előtt. Mihelyt odalépek, menten észreveszem, hogy hoppá, itt egy narancsbőr, ott egy hurka, amott egy ránc vagy két ödéma. Aztán a kád is problémás hely, amikor belefekszem, és kiszorítom a vizet.
- Jaj, anya, valamennyi vízkiszorítás mindenkinél normális, már Arkhimédész megmondta! - szólt Aetna, koszorúdíszt akasztva a karácsonyfa egyik ágára.
A mellette nyújtózkodó Rosco éppen egy Uly-fejes üveggömböt rakott a magasba.
Bökkenő a Boldogult portréjával ékített sztaniolba burkolt pralinékat aggatta a tűlevelűre, olykor bekapott egyet-egyet.
Bridge a csúcsdíszt próbálta a legfelső ágra illeszteni. Széke megbillent.
Hudson megtartotta társát, míg az a fa tetejére tűzte a fekete ruhás, gyászfátylas, aranyszárnyú angyalt.
- Bármit mondjon is Arkhimédész, a kád akkor is problémás hely! - szögezte le Geneva. - Elterülsz benne, aztán szörnyülködve nézed, ahogy a víz ide-oda himbálja a melleidet, mint a bójákat. Bármennyit súlyzózol, MP-ben a mellszöveted elsorvad, hiszen már alig termelsz ösztrogént. A víz alatti részeid hullaszínűnek látszanak, a térded ráncos, holott naponta kétszer bekened! Problémás hely továbbá a gardróbod. Amikor a húsz évvel ezelőtti ruhádért nyúlnál, és mégse teszed, mivel abban már komikusan festenél. Felvennéd a tűsarkú cipőt, csakhogy elég lenne egy rossz lépés a lábtöréshez, mert a bokádat oszteoporózis porlasztja…
- Jaj, anya! - nyögte Aetna. Nagynénje által készített lovas-figurát tartott a kezében. A paripa nyergében ülő, nagykalapos, köpcös cowboyt Valdus ihlette.
- Ezek tények! - szögezte le az anyja. - Most igazán nem panaszkodhatsz, hogy tabusítanék! Problémás hely továbbá a konditerem, mert körülötted majdnem mindenki fiatal, feszes és könnyen kap levegőt ugrálás közben! Annál is problémásabb, mert úgy érzed, még tegnap is ultrafitt voltál és gumilabdaként pattogó. Problémás hely az ágyad is, amelyben egyedül alszol, és szerinted ez abszolút normális, nem úgy, mint az, ha eszedbe jut, hogy ebben a melodrámai korban is lehetnél szerelmes, pláne szexelhetnél! Ettől egyszerűen kiráz a hideg, még az ágyból is!
- Drágám, szedjél Prozacot! - tanácsolta Uly Özvegye. - Nekem sose voltak ilyen nyűgeim.
- Édesem, ezek olyan értelmiségi-nő-gondok szerintem - vélekedett Valdus. - Túl sok időd van azon agyalni, mi zajlik a szervezetedben.
- Ezt éppen te mondod, bátyus?! Te folyton a szervezeted rezdüléseit kémleled!
- Én betegségek után kémlelek benne, pusztán éberségből! Amiről te jajongsz, az viszont normális és természetes! Mindenkivel megesik, aki megéri. Így fogd fel. Még rengeteg időd van a halálig. Már nem lógnak rajtad a kölykök, férj se szívja a véredet. Szabad vagy.
- És mihez kezdjek az átkozott szabadságommal?! Megmondanád?
- Akarsz bungee jumping bérletet karácsonyra? Vízbelógással? - kérdezte Aetna. - Vagy például megtanulhatnál helikoptert vezetni. Sőt: mit szólnál a paplanernyőzéshez? Felfedezhetnéd a Keleti-sarkot. Vagy a Nyugatit. Sajnos a többit réges-rég felfedezték előled. De ezek legalább nem olyan hideg sarkok.
- Ha mégis elmarad a sarkkutató expedíció, kidolgozhatna egy jégen járási módszert. Az most roppant jól jönne - ajánlotta Hudson.
Imogen a fejéhez kapott.
- Jaj, most jut eszembe Drága Ulym téli traktora! Kipróbálod, Geneva? Téphetnél vele a jégmezőn, mint a hétördög!
Rosco lecsapott:
- Az a traktor elmegy a jégen?
- Szöges gumikkal?! Még szép! Életem Napsugara konstruálta, télen mindig azzal megyünk az erdőbe vadat etetni, fát gyűjteni. Drága Ulym még a befagyott tóra is ráment vele! Imádott férfi lenni! Egyszer sajnos be is szakadt alatta a jég, de persze kimászott. A trakit meg olvadás után mentette ki a vízből. Egyébként hugicám, ha annyira unatkozol, a szélkakast is beolajozhatnád a tetőn. Egy százasba, hogy befagyott! A vadetetőbe is vihetnél szénát, kukoricát.
- Ki mondta nektek, hogy retardáltra unom magam? - érdeklődött a menopauzás.
- Te magad. Talán nem tetszenek a tippjeink?
- De hát nekem van munkám, felelősségteljes...
Aetna közbeszólt:
- Erről akartalak kérdezni. Életmód-magazint vezetsz egy országos tévében. Te adsz tanácsokat több millió embernek. Például a menopauzájukat illetően.
- Miért kell ezt kimondani? Legyen elég az MP! Ami a munkámat illeti, belefásultam, mint a Mikulás. Hiába vagyok a műsorom szerkesztője is, valójában a producer mondja meg, mi legyen a téma, mégpedig aszerint, melyik wellnesshotel, termálfürdő, kencegyáros, cucctervező, filmes, könyves, satöbbis fizet a reklámozásért. Habár a csatorna vezetői esküsznek rá, hogy a nézőkért élnek, igazából nem a nézői igények alakítják a műsort, hanem az eladásiak. Ez ám az abszurd, nem a békehadtest! Az MP nem bomba üzlet, a kozmetikai cégek tizenkét éves modellekkel reklámozzák ránctalanító szereiket, hiszen egy magamkorú nőt korongecsettel is hiába mázolnának velük. A gyógyszeripar sem ugrott rá az MP-ben rejlő lehetőségre. Nos, igyekszem hiteles dokikat megszólaltatni a műsoromban, ám a kulisszák mögött élet-halál harc folyik, engem is ezerfelől mószerolnak, habár a torokfeltépős küzdelmet nem tekintem egészséges versenynek. A tévézés véletlenül sem a tájékoztatásról, csakis a vásároltatásról szól. Ami Nagy Puszi /társasági lap/jait illeti, azok bizonyos csatornák műsorait, önkreált celebjeit sulykolják az agyakba, és vicces módon még az olvasók fizetnek a nekik szóló reklámért.
Vahina felnézett a lapozgatásból:
- Ha annyira nem bírod a Szexbabást, miért nevezel Nagy Puszinak, mint ő? Továbbá nem kéne fikázni a magazinomat, ugyanis abból művelődöm és informálódom!
- Le se tagadhatnád. Ennyit a sajtó magasztos világáról - legyintett Geneva.
- Miért nem szóltál, hogy orvosságra van szükséged? - kérdezte Imogen. - Ne is törődj a gyógyszeriparral! Drága Uly jól mondta: az a méregkeverők gyülekezőhelye! Fűben, fában orvosság, ez legyen a mottód! Reggel felhozom neked a pincéből Uly Papa Füveskönyvét, abban megtalálod bajaid ellenszerét.
- Te most humorizálsz velem? Uly Papa honnan hallott volna az MP-sújtott nők kínjairól, ha te simán átestél rajta? Miért kutyult volna bőrhersegés elleni szert, példának okáért? Tudniillik az ösztrogénszint csökkenése az egykor selymes bőrt smirglisre szárítja. Na, erre mit főzött Uly?
- Nem tudom pontosan, de van valamije. A korosztályod-béliek mindig is nagyon vitték tőle. Manapság is sokan keresik a főzeteit, ám úgy döntöttem, nem adogatom el Drága Ulym páratlan hagyatékát.
Valdus felélénkült:
- Te megőrizted a sógor kutyulékait? Bocsánat, ez hülye kérdés volt. Nos, emlékszem egy esetre: sok évvel ezelőtt egy házaspár vett tőle ezt-azt. Otthon aztán összekeverték a szereket. A férj csontig megkopaszodott, az asszony lába és vénuszdombja pedig oly bozontos lett, mint Micimackó. Van még a jóféle fürtösítőből? Mostanában mintha gyérülne a tollam.
Geneva fivére csigás hajkoronájára meredt, és elhúzta a száját:
- Ezzel még a hímoroszlánt is lebőgethetnéd. Na de itt vagyok én! A rohadalom MP idézi elő a nők kopaszodását. Fő a prevenció! Tehát a kutyulék az enyém!
- Ej, gyerekek, nem kell összeveszni! - nevetett Boldogultné. - Ha netán nincs elegendő hajsűrítő a lenti stelázsin, akkor készítünk néhány adaggal Uly Papa Füveskönyvéből! Aetna drágám, szerintem a te bajodra is akad ott orvosság.
A lány meghökkent:
- Mi bajom van, Imogen?
- Oly tanácstalannak látlak, kicsikém!
- És a kutyuléktól tanácsos lesz? - firtatta Hudson.
Uly Özvegye elkomorult.
- Elég volt a kutyulékozásból! Tituláljuk főzetnek, párlatnak vagy gyógyírnak Éltető Napsugaram alkotásait! Világos, hogy Aetna a /Tétova Aráknak/ nevezett készítményre szorul!
A férfi vállat vont.
- Igyon belőle, ha nem áll le tőle a veséje.
- Miért állna le?
- Több efféle üggyel találkoztam a praxisban. Mindannyiszor azért hívtak zsarut, mert a háziszer-használónak leállt a veséje, májkómába esett, megvakult vagy kipukkant a nyelőcsöve.
Az özvegy megvetően legyintett:
- Városi puhányok!
Aetna az anyjára nézett:
- A puhányról jut eszembe! Miért mondtad, hogy a mammográfián kifogásolták a fájdalomtűrésedet?
- Szóvá tettem, hogy a vizsgálathoz az amúgy gömbölyded szervet papírvékonyra lapítják két üveglemez között, amelyeken hemzsegnek az előttem röntgenezett nők százezreinek bacilusai, és a jéghideg üveglapokat még rá is satuzzák a védtelen mellemre! Tudd meg, az orgazmus kellemesebb! Csak hát! Ha egy bizonyos életkor fölött problémázol valamin, vagy egyszerűen csak analizálsz egy témát, menten hisztérikának nyilvánítanak.
- Beszélhetnél erről a műsorodban. Lehetne változtatni az emberek felfogásán. Sokan csak azért viselkednek faragatlanul, mert nem ismernek vagy nem értenek helyzeteket, dolgokat.
- Ó, és még hányféle okból! Számosszor csevegtem erről a műsorom pszichológusaival. A nőbúvároktól tudtam meg halálpontosan, mire számítsak MP-műfajban. Némelyikük hormonpótlást ajánlott, a többiek úgy vélték, azzal csak egy csomó komplikációt zúdítanék magamra.
- Szerintem igenis be kéne pasiznod - jegyezte meg Valdus, fanyar vigyorral kortyolgatva sherryjét. - Lenne kivel kártyázni, masszírozhatnátok egymást, mehetnének állatkertbe, fürdőbe, elnyomhatnád az ipsét.
- Mi az? Te valami /Tökéletes élet a menopauzában/ című brosúra volnál? Kiüt a guta tőled!
- Üssön ki! - vont vállat fivére. - Okos szóra úgyse hallgatsz.
- Te viszont hallgass ide, bátyus! A prosztatológussal is cseréltem eszmét! Jársz te évente dülmirigyszűrésre?!
Agonius felkacagott:
- Évente?! Úgyszólván naponta szűretem a dülmirigyemet! Azt hiszed, felkészületlen vagyok? Nekem akarsz újat mondani bármilyen betegségről? Még női bajban is lepipállak! Nekem már petefészek-gyulladásom is volt!

Forrás: fabyen.hu

Szennyből az angyal

A regény hősnője, Tonie – túl egy súlyos válságon – mesei karácsonyról álmodozik: fenyőillatú, csillagszórós, Kis éji zenés, meghitt ünnepről, romantikus kettesben egy férfival, akit erre az alkalomra választ számára a számítógépes társkereső szolgálat. S nem arról, hogy bűnözők lepjék el otthonát. Holott pedig ellepik. Púder, a sorozatgyilkos; Néró, a piromániás; valamint Procc, akinek az a fixa rögeszméje, hogy neki sebészeti úton mindenkit meg kell gyógyítania. Továbbá ellepi hajlékát a nővére a sarjaival, anyja a neurózisával; szomszédnője, Meta Hari, aki mindhárom szemével perfekt módon lát – és még sokan mások. A vágyott idillből pokolian felforgatott karácsony lesz, s mindennek a Szolgálat által küldött (?) pasas, Barret Grand a dilihopmestere.

 részlet...

Barret, ingben, farmernadrágban és nyirkos, ámde ép zokniban, az ágyán ült, és vaskos fekete filctollal az utolsó felkiáltójeleket véste egy asztaltetõnyi kartonlapra, az alábbi szöveg után:

A hotel ragály miatt zárva!!!!!!!!

Anya és leánya csevegését a csukott ajtón át is kristálytisztán hallotta; még tûnõdött is, hogy valamelyik régészkedése közben összefutott valahol (de hol?!) egy patinásan antik hallócsõvel, s vajon a zord hölgy mit szólna, ha felkutatná és átadná neki!? Ezen töprengés miatt elfeledte, eredetileg milyen felírást szánt a táblára, de mivel ez a verzió is kifejezte a lényeget, nem idegeskedett.
Jól tette, hogy tartalékolta düh-energiáit; a pincei hacacáré kitörtekor szükség is lett rájuk.
Holott pedig semmi különös nem történt.
Pusztán csak az, hogy a zsaruegyenruhába préselõdött Néró a Legenda nevû, vagyont érõ áldozati tõr hiábavaló keresgélése közben túljutott a papundeklibõl hevenyészett paravánon, és egy embernagyságú hernyóba ütközött, mely bõszen vonaglott, a szemét düllesztgette és hasonlított.
A gyermekien kíváncsi piromániákus lassan megközelítette a böhöm lárvát. Fájón sajnálta, hogy nem illesztheti a szobája falára, a precízen felgombostûzött férgekbõl álló gyûjteményébe, részint terjedelmi okokból, részint azért, mert mégsem holmi léha hobbi végett jár itt.
Minél közelebb ért a rút hernyóhoz, az egyre nyomasztóbban hasonlított.
Proccra.
És tényleg õ volt az!
Tetõtõl talpig zsinegbe gúzsolva, a sarki boltosról lefejtett ruhában, szájában hatalmas fej vöröshagymával, csendespihenõzve.
Néró megállt fölötte, elõbb kisterpeszben, majd a mélyebb hatás kedvéért nagyban. És elvigyorodott.
- Szóval te fosztogattad le a meleg ruhát a szegény szatócsról!
Procc a padlóba verdeste a fejét.
Ha a piró jobban odafigyel, rájöhetett volna, hogy morzézik, s pedig ezt: mert a te göncöd a jelmezkölcsönzõbõl van!?
- Jól elbánt veled a csaj - nevetgélt Néró, enyhén csicsogva. - Jól tette. Enyém lesz a Legenda!
Procc, ki a szikrányit sem fakultatív csendespihenõ közben fáradságosan tökéletesítette ama képességét, mellyel a kaméleon együtt születik, ám az ô látóberendezésétõl sem állott távol soha: bal szeme sarkából az azon oldali vállához sandított, ellenõrizvén, hol tart eddigi egyetlen társasága, a falatnyi egérke.
A kisegér egész jól állt: épp a kötél utolsó rostjait õrölte. De reggel óta tövig is koptak a fogai.
Procc ismét a földhöz csapdosta a koponyáját.
Néró feszülten koncentrált.
És rájött, mi történik! Kézfejével pótkagylót formált a füle köré.
- Nem értettem hajszáltisztán - dünnyögte. - Cimbalmozd el még egyszer!
A hernyó ismét eldöngölte fejével a közlendõjét.
A gyufarajongó felkacagott.
- Mi? Hogy én? Kikötözni? Téged? Majd ha fagy!
Procc rövidet kopogott, hosszan szikrázó szemmel.
Néró homlokráncolva eltöprengett.
- Tényleg - mondta. - Tökre fagy. Akkor se bontalak ki!
Megvárta a hosszúra nyúló, dübörgõ választ, aztán felcsattant:
- Ne ordíts velem, jó!? És mi az, hogy nem vagyok korrekt?! A jó édesanyád nem korrekt, aki összeadta magát a Drakulával, az Elm utcával, meg a bubópestissel, hogy téged megfoganjon! Azt nem is vitatom, hogy te éhes vagy, mert én meg szintén. De ez még nem ok arra, hogy elengedjelek. Sõt! Mivel milliószor rám hoztad az ideget a sitten, mert folyton mûtögetni akartad az agyamat, még a legédesebb álmom közben is; hû, nem egyszer micsoda dögös tûzvészt álmodtam épp, amikor nekifogtál a stokival, hogy megkoponyalékelj, egyszóval pikkelek rád, úgyhogy most kinyírlak! Van nálad gyufa?
Procc lágyra morzézta a fejét.
- Nekem te ne dumálj! - förmedt durcásan a piró. - Nekem van tûzjártasságim! Mérget vehetsz rá, hogy nem fog leégni a ház! Egyelõre. Majd olyan tüzet rakok, hogy... Hogy csak alád!
Izgatottan átkutatta az uniformis zsebeit. Nem talált tûzszerszámot, a ruhában egykor honos zsaru példaszerû egyhangúan élt: nem dohányzott, nem gyújtogatott.
A csalódott óriás letérdelt, hogy a zsebelést kiterjessze Proccra.
Az egérke végzett, a legjobbkor. Jótette jutalmául fészkébe cipelhette a kitermelt kenderkócot.
Procc vonaglott, feszegette magát. A gúzs meglazult.
Az általános sebész epedaszerûen felült.
Feje összedörrent a fölé hajoló mániákuséval, s az övé volt acéledzett, nem hiába drillezte azt lámpavason, postaládán, falon, padlón, miegymáson.
Néró kábultan hátrahanyatlott.

Procc ambulanter kimûtötte szájüregébõl a hagymát, elvette az alélt álkíber pisztolyát, és talpra ugrott.
Ekkor kiderült, hogy zsibbadtabb, mint az ólajtó.
Eldõltében lesodort egy farakást, a favágó rönköt fejszéstõl, a mozgolódó tûzimádót, és a keskeny pinceablakon az imént beszökkent, az egérke életére törõ, ritkás szõrû, vörös kandúrt, aki herélt volt, mivel gazdasszonya, Margret azt remélte, a csecsebecse-mûtéttõl cicusa nagyobbra nõ, és akit ugyane némber, ki naphosszat a tévé elõtt gúvadt, Jockeycának nevezett; egyébként ez a történet szempontjából a legkevésbé sem fontos, mindazonáltal szánalmas. (Épp ezért a továbbiakban Lábjegyzetnek hívjuk a kasztráltat.)
A gyilkos szándékú Lábjegyzet a farkát törte a ráboruló fahasábok alatt; mellékbüntetésként agyrázkódást szenvedett a lezuhanó fejszenyéltõl.
Viszont az egérke - Procc zsibbadtságának hála! - megmenekült, végre is jótett helyébe jót várj.
Ám a két emberszabású sorsa nem vett mesei fordulatot.
Néró visszakaparintotta a stukkert, de csak azért, hogy széles ívben eldobja a fenébe. Puszta kézzel, egy szál gyufával akart végezni az ellennel.
Fojtogatták és hajigálták egymást, eget-földet összeborító, tébolyult pankrációt rendeztek.
Procc szemészetileg is be akart avatkozni; hüvelykjével kerülgette a mûtéti területet.
Néró, jámborabb lévén, arra hajtott, hogy padlóra vigye, bilincsbe verje, és végre kényelmesen felgyújthassa a valahai cimborát.
E törekvéseik közepette számosszor átrendezték a pincét, lebontották és egymásra hányták a farakást, megkaparintották és elveszítették a fejszét, felaprították a favágó rönköt és a díjesélyes vöröshagymát; újratilolták a kötelet.
Mindez zajjal járt.
Elsõül Tonie érkezett.
Köhécselve felmérte a helyzetet a háromnegyedhomályban. Kézenfekvõnek találta, hogy a zsaru pártjára áll.
Heroikusan feltûrte selyemblúza ujját, megközelítette az örvénylõ embergombolyagot, és megkaparintotta a derékszíjon hintázó tonfát.
Aztán egyik lábát hátrahelyezve, másik térdét behajlítva szakszerû pózt vett fel, s várta, mikor sodródik elé Wilton ruházata.
Ekkor a levegõbe lendült, és a smasszer bácsikától tanult módon megpörgette a botot, Procc nyaka elé feszítette, majd megragadta, egyszersmind hátrahúzta a két végét, hogy térdre kényszerítse a tomboló bûnözõt.
A szívós flótás sokáig bírta levegõvétel nélkül, de nem akarta mindhalálig bírni.
Így aztán némi eszeveszett pörgölõdés után feladta a küzdelmet, és engedelmesen térdre rogyott.
Épp ideje volt, hogy leroskadjon, mert Tonie megelégelte a ringlispílezést, és egyébként is tériszonya volt a langaléta flótáson.
Mikor ezzel megvoltak, szélsebes mozdulattal letaglózta a filkót, eldobta a tonfát, térdre görnyedt, és keresgélni kezdte elvesztett kontaktlencséit.
A meglepetésbõl felocsudó Néró lábujjhegyre emelkedvén óvatosan a lány háta mögé lopakodott, hogy a markába szorított bilinccsel leüsse megmentõjét, amúgy nem gonoszságból, csupán biztonsági okból.
A dúltan befutó Barret fékezte meg a háládatlant.
Tarkón, térdhajlaton és combközt rúgta a gyanútlan ördögöt, nagyjából egy ugráskombinációval, melynek elõadása közben úgy tetszett, mintha nem kettõ, hanem négy-öt lába is volna.
Néró nem értette, mi történt vele, ettõl függetlenül elájult.
Grand nem akadályozhatta meg, hogy a másfél mázsa marhahús ne a padlót tapogató lányra boruljon, csupán az omlás erõsségét tudta mérsékelni.
Mindent összevetve a tûzélvenc véghezvitte szándékát: mégiscsak leütötte megmentõjét.
Barret megállt a romok fölött, és erõsen töprengett. Gyorsan összerakta, mi folyhatott itt az elmúlt percekben, azután tervezgetni kezdte a markecolók közeli jövõjét.

Forrás: fabyen.hu

Mesemaraton – Emlékfutam

Hella Postor, a dúsgazdag öreg hölgy a hajdani Mesemaraton nevű lovasverseny iránti nosztalgiából újabb tusát szervez, Emlékfutam néven. Szívesen látná az egykori résztvevőket, ám néhányuk még nem töltötte le életfogytiglanját. Szabadlábon lévő kedvencei – Michel és Athéna Redford – immár utódot nevelnek, lovat tenyésztenek. Az indulók között találjuk Braydent, az eskető szándékú maffiások elől szökő lóidomárt. A könyvírás miatti depresszióban szenvedő, vezekelni vágyó, magyar gyökerű Allegrát. A fojtogató szeretetű családja által hajszolt, hetvenéves guminőt, Bizsut. A kudarcos frigyéből kiválóban lévő férjet, valamint annak sportos múltú, harcias exnejét; ők futamhosszat lakoltatják-kesergetik egymást. A versenyen leljük Szeplőtelenkét, a Hogyan legyünk szüzek? című nyomtatott gyöngyszem médiacsinnadrattára éhes szerzőjét. Továbbá bogarasokat, fétisimádókat, ex- és szextrémeket, sírlényeket – valamint az őket kergető/kísérő priuszosokat, házastársakat, médiásokat, vámpírvadászt, dilidokit. A veszélyes történet főleg lovon, kísértethotelben és asztal alatt játszódik.

 részlet...

Brayden, a tanítómester csak ámult-bámult a bravúros kivitelû esések láttán. Filmes munkáihoz mutatós zuhanásokat gyakorolt be, s mindeközben számtalanszor össze-vissza törte magát. Sûrûn dolgozott gipszben vagy tripla fásliban, ám ilyen attraktív, helybõl felszálló, az olajrejtõ rétegekig ható zuhanásokat képtelen volt összeügyeskedni. Muszáj lesz jegyzetelnie. Egy kamerának is örült volna.
A sokadik repülõs kûr után Allegra kijelentette, hogy sajog a feneke, pihennie kell.
- Nem pihenünk. Ügetünk! - felelte Brayden, mohón csillogó szemmel. Ha a nõ ekkorákat szárnyal lépésben, mit mûvelhet szaporább jármódban?
Csettintett a nyelvével, mire Baron felgyorsult. Allegra minden ütemre magasba pattant, lófarka le-föl lóbálódzott, két melle felváltva rugózott le s föl. A jobb akkor ereszkedett vissza, mikor a bal lendült az álla felé, aztán váltottak. Ez azt mutatta, hogy nem harmonizál a hátassal. A pattogás által lebilincselten potyogni is elfelejtett.
- Üljön a farzsebére - sóhajtott Brayden.
- Nincs farzsebem.
- Képzelje magára.
- Hová?

*

Irma ezt hadüzenetnek tekintette. Úgy döntött, körbenéz a házban, és mindama - neki nem kellõ - dolgokat, amelyekre a strici exférj igényt tart, kidobja a kukázóknak.
A lomtalanítás során, egy régi szaloncukros dobozban találta meg a kövületté vénült mézeskalács szíveket, csillagokat, rénszarvasokat, télapókat, hóbácsikat. Az angyalfa-díszek láttán eszébe jutottak a hajdanvolt karácsonyok.
Kitörölt egy könnycseppet a szemébõl.
Aztán kést markolt, és nyílhegyeket faragott a kopogósra keményült mézeskalács figurákból. Mihelyst elkészült, megragadta a strici pasek hátrahagyott íját, a fegyverzetet a kocsijába hajította, és csikorgó gumikkal süvített a válóférj újdonat házához.
A boldogidõk-beli bábkalács szívekbõl, angyalokból és télapókákból készült acélkemény hegyekkel felszerelt nyilakkal kilõtte az épület ablakait, egyiket a másik után. Nem kegyelmezett, valamennyit kinyírta.

*

Hazafelé siettében megakasztotta lépteit egy szívettépõen szép kirakat. Gumikalóz legyökerezett a pazar hátterû üvegablak elõtt, és sokáig mozdulni sem bírt a gyönyörû, izgató portékák láttán.
Oh, az a vastag, fekete mosogatókesztyû!
Ah, az a testre tapadósnak ígérkezõ gumikötény!
S jaj, az a panorámás gázálarc! Hisz ez már-már költészet!
És még csak ezután fedezte fel a legerogénesebb darabot, a gumi hatású, lakkos fényû, sátorszerû viharkabátot! Uramatyám, mekkora kámzsa! S azok a szexisen rávarrt, hatalmas, elálló zsebek! Jaj ne! Hát ez kész ejakuláció!
Hosszan, megrendült állapotban ácsorgott a csodás látnivaló elõtt. Magára képzelte a szûrõbetétes, nagyképernyõs gázmaszkot, a varázslatos szabású gumikötényt, az álomi sikálókesztyût. Végül királyi palásthoz illõ tisztelettel belebújt a fantasztikusan érzéki viharkabátba.
Megint átjárta a reménység: ha legközelebb valóságosan is magára ölti ezeket, és semmi mást, és az ágyban behunyt szemmel várakozó, legújabb barátnõjéhez lép, és lágyan így szól: most már felnézhetsz, akkor az a lány nem sikítozni, röhögni vagy fotózgatni kezd az õ igézõen férfias jelmeze láttán, hanem eszét veszti lázas, vad gerjedelmében, és akkorát szexelnek, hogy leszakad az ágy, a zongora, az emelet!

*

A lakosztályában tartózkodó Hella Postor begurított egy bourbon-tequila-scotch elegyet. Leöblítette válogatott gyümölcspárlatokkal, aztán sóhajtva újraélesztéshez látott.
Cipõorral megböködte a lábainál heverõ ájultat. Ráöntött egy pohár vizet, két dózis Bloody Maryt, és napilappal is legyezte az arcát.
A férfi csak az imént alélt oda. Egyébként az õ újdonsült testõre volt.
Oxford exkommandósként jelentkezett az állásra. Az idõs hölgy ismertette vele munkakörét: tartsa távol tõle mindazokat, akiket õ nem hívott meg, különösen a lesisajtósokat. Bejelentkezés nélkül senki sem juthat elé. Mindeközben viselkedjék udvariasan, diplomatikusan. Ha a kedvesség nem vezet célra, testbeszéddel éreztetheti az erõfölényt.
Megkérdezte Oxfordtól, pedzi-e, mit ért testbeszéd alatt.
Az ekhósszekér alkatú férfi lelkesen demonstrált: üstöllést állon vágta a belépõ pincért.
Hella Postor a titkára pártfogásába ajánlotta a falra alélt felszolgálót, és folytatta a kiképzést. Figyelmeztette a buzgó testõrt, hogy tilos elõtte az öregségrõl beszélni, pláne tilos az életkorára hivatkozni.
- Aki ilyet tesz, azt kiüríttetem! - ígérte Oxford.
És még valami, szólt az éltes özvegy: a hölgyekkel udvariasan kell viselkedni.
A fehérszõke hajú, tejfölszín szempillás, telihold arcú, harmincas férfi tágra meresztette esõcsepp kékségû szemét, és tudatta: õ ettõl a világért el nem térne. Van viszont egy kikötése: mivel a muffok kizárólag kettyintésre valók, néhányuk esetleg anyaságra is jó, az õ színe elõtt viselkedjenek rendesen, ne okoskodjanak, ne akarjanak tökösebbek lenni a csávóknál, és akkor nem esik bántódásuk. Ne álljanak zsernyáknak, kommandósnak, huszárnak, ne írjanak könyvet, semmirõl se! Gitárt és festõpemzlit se vegyenek a kezükbe! Maradjanak a teknõnél, gyúródeszkánál, és nem lesz baj!
S elmesélte: minap tévedésbõl berongyolt egy könyvesboltba, ahol is épp egy ötvenes, vén ribi firkálgatta a hülye nevét a nemrég megjelent regényébe. Százával tolongtak az arcok a macskakaparásért, így hát õ is kíváncsi lett, minek szól a csoportosulás. Na, aztán jól leosztotta a nyanyát, hogy mit ért az a könyve témájához, egyáltalán bármihez. A csoroszlya visszaszájalt, erre õ betakarta a nagyokost, és még a védelmére rohanó seggnyalókat is a falhoz csapdosta. Különben a nyanya hullahentelõ doktor volt, és a bonctermi tapasztalataiból firkált regényt. Mellesleg ezután napokig nem a vén szipirtyó zsenialitásáról szóltak a hírek, hanem arról, hogy milyen murisan hevert a padlón, a szétszórt könyvei tetején.
Oxford, Oxford! - sóhajtotta Hella Postor, és a mindig nála lévõ sokkolóval nyakon bökte a testõrt.
Az exkommandós dobott egy csukást, közben leverte a csillárt, a sarkával.
Az újraélesztés nem túl jól haladt. Oxford a legyezgetésre sem reagált.
Az idõs hölgy a kómázó õrzõ-védõ ingébe zúdította a jégkockás serleg tartalmát, hasztalan. Felkapott egy esernyõt, annak nyelével szétfeszítette az ájult fogazatát, és a szájába is juttatott némi jégkockát. Utánaöntött egy nyeletnyi bourbon-tequila-scotch kevercset, ám ez sem segített az eszmélet visszanyerésében, bár gõzölgést, köhécselést, vonaglást váltott ki.
Hella Postor körbenézett, mivel siettethetné Oxford újbóli munkába állását, ugyanis titkára már többször jelezte: ideje lemenni a bálterembe, hogy elmondja maratonnyitó beszédét.
Talált egy hûlt csibukot. A kómás férfi szájába kocogtatta a pipahamut. Ugyanoda tépdesett a napilapból is, csupán az õt érdeklõ cikket tartotta meg. Semmi változást nem észlelt.
Néhányszor segítségért sikoltott, ám ez sem vezetett eredményre. E teszt révén viszont felmérte, hogy Oxford egyáltalán nem elkötelezett a szakmája iránt.
Ó, Redford, Redford! - sóhajtozott. Õ bezzeg talpig belevaló testõr (és még titkár is!) volt! S az a lány, a hasonmás Athéna! Mily szörnyen nézett ki a koszorúba font hajával, a kékre-zöldre püfölt arcával, a degeszre tömött zsebû, formátlan overallban! Ah, be szép idõk voltak!
Még idõben megtiltotta magának az elérzékenyülést. Fogta a szobatelefont, és azt is az ájult Oxford szájába nyomta.
Megpillantott egy lelkibetegnek rémlõ, eliszkolásképtelen svábbogarat. A testõr fülébe gyömöszölte a csótányt, ugyanis hitt a természetgyógyászatban. Várt egy percig, ám nem állott be javulás.

*

A vérszomjas tehenek õrjöngésétõl begõzölt bika szétzúzta az istállóajtót, és a befelé igyekvõ embereken átgázolva a karám felé robogott, szürkegulyát nemzeni.
Útközben alakított stratégiáján. Eszes hím legelébb is megtisztogatja környezetét a riválisoktól, hogy aztán zavartalanul gyakorolhassa õsi jogait.
Az apaállat tulajdonosa úgy tudta, hogy a vadóc szürkemarha a magyaroktól származik, és nem hajlamos a kergekórra. A magyarok õse a szintén szilaj modorú Attila, és ez a népség egy Bukarest nevû helyen foglalt hont, amelyet a Morva folyó szel ketté. Egyik királyukat Drakulának hívták, s noha az ipse éppenséggel nem volt aranyos király, mégis többtucatnyi film készült róla. Így lett a bika neve Búvár Kund.
A vezértehenet egy magyar eredetû filmcsillag után nevezték el Zsazsának, miután kiismerték természetét. Udvarhölgyei történelmileg felkapott nõk nevét viselték, bár egyáltalán nem hallgattak semmilyen megszólításra. Nevük ihletõi a véres lepedõjét holtáig sikáló balladai asszony, a leölt szüzek tejében fürdõzõ fejedelemnõ, a dõlékeny várfalba habarcsolt kõmûvesné, valamint a mai bulvársajtó révén közhülyévé híresült nõszemélyek voltak. A történet szempontjából mindennek nincs különösebb jelentõsége, az adatok hitelessége is bizonytalan, viszont Búvár Kund e tehenekkel volt kénytelen együtt élni.
A bõsz bika tisztogatási akciója gyors sikert hozott. A birodalmát háborító idegenek világcsúcsot futottak a félközeli lakóházig. Némelyek a fáramászás sebességi rekordját döntötték meg.
Egyvalaki bánhatta figyelmetlenségét. Az általa megcélzott faágon már ült egy csapat gyöngytyúk, továbbá a hálaadásra hizlalt pulykák, és egy feketemedve is ott keresett menedéket a tomboló barom elõl, bár megjelenésének a szintén odafönn gubbasztó mosómackók szemernyit sem örültek.
A túlterhelt ág recsegve meghajolt, s már-már a tomboló bika szarváig konyult. A labilis idegzetû tyúkfélék rikácsolva szárnyra kaptak. A baribál egy ágemeletnyit feljebb kúszott, a mosómackók parádésan összeverekedtek. A túlsúlytól megkönnyebbedett ág ruganyosan visszalendült, miáltal a rajta lovaglóülõ versenyzõ a világûrbe parittyázódott. Hamarosan elhagyta volna a Föld légkörét, ha nem kerül útjába a gazda háza, közelebbrõl annak kéménye.
A fickó frontálisan ütközött a füstkieresztõvel. Gyors egymásutánban két mosómedve vágódott a hátába. A kémény felvette hármuk alakját.

Forrás: fabyen.hu

Mesemaraton

VIGYÁZAT: NEM MESEKÖNYV!
Burleszk, paródia, karikatúra ÉS kalandregény. Hella Postor, a vagány, idős milliomosnő éjjel-nappal tequilát iszik, s közben lovasversenyt szervez fantasztikus terepen, mesés fődíjjal (egymillió fabatka). Szinte a rajt előtt belebotlik Athénába, fiatalkori önmaga hasonmásába. Nagylelkűen meghívja őt és Don Jarrat-t a Mesemaratonra. Ha egymásra találnak, öröklik hatalmas vagyonát. A kiszemelt vőlegénynek van egy szépséghibája: maffiózó. És éppen bajban van egy eltűnt heroinszállítmány miatt. A verseket mormogó és bohócságát mindinkább föladó Athéna az öreg hölgy testőréhez vonzódik: Michel Redfordhoz, aki öltözzön bár navaho törzsfőnöknek vagy pirosbabos szoknyás nőimitátornak, szívdobogtatóbb fickó. Rossz Arcot, Don Jarrat vérszomjas gorilláját is fölajzza, ezért olykor menekülni, olykor támadni kényszerül. Ott van a versenyen Fabre Chant, a mozisztár és három bohókás játékzsoldosa, a lila bugyigókról álmodó Gille Barry, a hamvas apródokra vadászó Lady Norris – és Daler Canev, aki időnként átmenetileg elhalálozik, s ha mégsem, megbokrosodik a lova. Kísérőik: FBI-ügynökök, filmesek, bérgyilkosok. Szerelmek, hajszák, kalandok. Képtelenségek. Gegek. Buszon, villamoson, metrón olvasni nem tanácsos. Feltűnő. Evés közben végzetes lehet.

  részlet...

Az igen-igen apró településre érkezve Redford lassított. Összetalálkozott a fásult mezõny néhány tagjával. Turista módra nézelõdtek valamennyien, visongó gyerekek gyûrûjében. Tatina egy kétéves forma kislánnyal játszadozott az árokparton. Cady fel-alá rohangált fényképezõgépével. Ezt a tevékenységet Redford érdekes kíváncsiságnak találta, tekintve a település lerobbant voltát. A költõ-fotóriporter azonban talált témát bõven, és ez nem is a gúnárnyakúra tartozott.
Christa a testõrre rivallt:
- Hol hagyta Athénát?
- Ott, ahol volt. Kómában, azt hiszem.
Christa vicsorított.
- Azt mondta, hogy bízzam magára!
- Megtette, jól tette, nem!?
A közelükben egy lezserül öltözött indián anyóka kötögetett. Szaporán bökdösött hétmérföldes tûivel, zsolozsmázott hozzá. A sarkán guggolt, úgy tetszett, évszázadok óta. Néha felpillantott, és kevéske fogával az idegenekre mosolygott.
Maszatos gyerkõcök ugrándoztak körülötte, mint szemfényvesztõk. Kórusban ordítoztak:
- Egy fordított, egy hiro-sima, békét köt a nagymama!
A nagymama idõnként elengedte a jobb kezében tartott tût, és felragadott maga mellõl egy-egy követ, hogy közéjük vágja. Azután folytatta munkáját.
A megfutamított gyerkõcök lassanként visszamerészkedtek, és újra rázendítettek a dalra.
- Egy fordított, egy hiro-sima, békét köt a nagymama!
- Mit köt? - kérdezte Ronald Negri szórakozottan.
- Békét - tájékoztatta Redford, és mind sûrûbben tekintgetett abba az irányba, amely irányból egyáltalán nem jött senki, legkevésbé Athéna.
- Kivel? - firtatta Negri. Alig néhány órája robbantotta fel magát. Nem csoda, ha kissé tompa volt.
- Mit kivel? - morgott a testõr.
- Kivel köt békét?
- Valahogy tökmindegy nekem - felelte Redford.
A gyerekek tovább visongtak.
Az anyóka letette a jobb felõli tût, felkapott egy féltéglát, és a háta mögé hajította. Azután tovább böködött. Valami már kezdett kialakulni a két tûre dolgozott fonalból. Valami szürke, ezeréves pókfonadékra emlékeztetõ rejtelem.
Redford nyaka abba az irányba rögzült, amely irány Athéna útját volt hivatott megszabni.
Tatina sétált a testõr felé, karján a göndör fürtû babával. Felszólt a nyurgának.
- Nem tudja, mit köt a néni?
- Miért nem kérdezi meg tõle?
Redford egy pillanatra letekintett. A kibontott hajú szõke lány, karjában a kisgyermekkel, háta mögött a lenyugvó Nap halványuló fénykoszorújával, oltárképre emlékeztetett.
A Mária-kép hátterében az anyóka megelégelte a zsivajt. Tûit kirángatta alkotásából, és szálanként a visongó gyerekhad közé hajigálta õket, de továbbra sem adta fel sarkán guggoló testtartását. Bökõi fogytával kisebb köveket keresett, ám a hosszú nap során már mindet feltakarította maga körül. Így hát be kellett érnie a mamuszával, majd a másikkal, s amikor ezekbõl is kiköltekezett, pamutgombócát, annak köldökzsinórján pedig remekmûvét vagdosta a gyerkõcökhöz.
A siserék csak erre vártak, diadalordítással felragadták a kézimunkát. Hajsza kezdõdött, településszerte pamutzsinór tekergõzött.
Christa tovább forszírozta a témát, amely mintha kezdett volna a rigolyájává lenni.
- Na? Hol van Athéna?
- Elveszett? - kérdezte Tatina, és óvatosan letette karjából a kislányt.
Ronald Negri testszerte koromlott, de mintha hallása is kárt szenvedett volna. Megkérdezte, mert látta, hogy ácsorognak:
- Mire várunk?
- Athénára - felelte Christa szigorúan. Már tudott bánni a férfinéppel.
- Miért? - firtatta Negri, és ujját a fülébe dugta. Talált egy darabka kanócot, egy kevés lõport.
- Eltûnt.
Redford valamicskét fordított a lován, mivel zsibbadt a nyaka. Az út üreslett.
Az anyóka feltápászkodott sarkairól, ám alig valamivel lett magasabb. Akkurátusan lépegetve begyûjtötte papucsait, bökõtûit, s kezdte felspulnizni fonalát. Ahol szakadást tapasztalt, bogot kötött.
Körbetipegte a fényképészkedõ Cadyt, lecsavarta róla a pamutot, és ment tovább. Nehezen szuszogva, háromszor megkerülte Redfordot, átvezette a gombolyagot Tatina térdei között, Negri rongyain. Ez utóbbin kissé megesett a szíve, látva kormos, szakadt mivoltát. Tûit a zsebébe dugta, hogy egyik keze felszabaduljon, aztán a tenyerére köpött, és valamelyest lemosdatta a Bombázó arcát, majd köszönetet nem várva, folytatta a gombolyítást. Feltehetõen azon szándékkal, hogy a szál végén a gyerkõcökre akadjon, és nemulasst adjon nekik.
Redford eltökélten ült, lovasszoborral vetekedett.
Az út végében, a rohamosan hanyatló Nap elmosódó fényében moccant valami. Kibontakozott a fák közül, ügetve közeledett.
Egy kutya.
A sátáné, vélekedett Christa.
A kutya jött, nyelve lógott, csomókba kuszált szõre égnek meredt, szeme villogott. A lovasok közelébe érve lelassított, és egy fa tövére emelte az egyik hátsó lábát. Félelmetes küllemû állat volt.
Ronald Negri megszólalt:
- Nem véres ennek a szája?
- A pofája! - förmedt rá Christa, s a Bombázó meghunyászkodott.
Tatina sietett megnyugtatni õket.
- Athéna imádja a kutyákat.
- Az lehet - Cady furcsa pózban fényképezett egy hervadásnak indult kéményt. - Attól még felzabálhatja õt egy kutya. Volt már ilyen.
Christa szigorúan rárivallt.
- A kutya nem eszi meg az embert! Legfeljebb szétmarcangolja! Istenem! Szegény Athéna! Hogy szerette a könyveket, az állatokat, a csendet! Soha többé nem nevettet, nem untat bennünket.
- Ne mondj még nekrológot - sóhajtott Tatina. - Felboncolhatnánk a kutyát, hátha megtaláljuk a gyomrában. Talán még nem késõ.
Segélykérõen pillantottak Redfordra. Õ egy macskát figyelt. Girhes cicus settenkedett a fûben. Sárga szeme izzott. Azután a cicus nagyot köpve a levegõbe pattant, röptében borzolta fel az összes szõrét, majd a húsz körme leghegyén megmeredt, a gyanútlanul pisilgetõ kutya orrától két lépésnyire. Ott sem hagyott fel a borzolással és köpködéssel. Néha fújt is, mint a kuktafazék.
Az embermarcangoló fenevad óvatosan leült a fenekére, és hunyorgott. Ja, csak egy macska. Gondolta, letörli az orráról a köpedéket. Megmoccant.
A cicus félelmetes ordítást hallatott, és kimeresztett körmû mancsával szájon vágta az ebet.
A kutya a szeme sarkából az orrára sandított. A köpedékek közepette az még vérzett is. Gondolta, elhátrál. Mozdította volna a fenekét.
A cicus hörögve odacsapott, majd felpúposított háttal, szálanként felmeresztett szõrzettel, körmei hegyén spiccelve járkálni kezdett a rettegõ véreb körül. Tökéletesen csinálta. Mindenkivel elhitette, amit õ bizonyosan tudott: oroszlán.
A kutya ájuldozott. Bekerítették. Halált is lenézõ bátorsággal hátranyújtotta egyik lábát. Vaktában tapogatott. Kapott tíz-húsz pofont, de hátsó lába elérte végre a fa törzsét. Gyerekjáték volt felhátrálni a tölgyre, jóllehet a hangulat zivatarossá vált: pofonok záporoztak, macskatorok mennydörgött.
Erõsen alkonyodott.
- Mire várunk? - kérdezte Cady. Kevesbedett a fény a fotózáshoz.
- Menjünk - bólintott Tatina. - Elvégre versenyzünk.
- Én megkeresem Athénát - mondta szigorúan Christa, és megragadta a kantárszárat.
Negri megrázta a fejét, mintha víz ment volna a fülébe. Odakapott, kihúzott belõle egy gallérdarabot.
- Hová megy, Christa?
- Megkeresem Athénát! - kiáltotta a lány.
Negri tovább kotorászott. Jobb fülében talált egy inggombot, aprócskát. Máris jobban hallott. Eltökélte, soha nem vesz bombát a kezébe.
- Én is megyek - közölte bátran.
Az indián anyóka egy közeli tetõn kúszott a gombolyaggal. A hervadásnak indult kémény leomlott, amikor elhaladt mellette. A néne tekert tovább.
A robaj hallatán megrezzent a lovasszobor.
- Hát jó - mondta, és vágtára fogta LSD-t. Beérte Christát és Negrit.
A tisztás üres volt. Lehajoltak a nyeregbõl, félrehajtogatták, áttapogatták a magas füvet. Felemelték a nagyobb köveket, alájuk pillantottak. Körbe-körbe nyargalásztak, benéztek a szélen sorjázó fák odvaiba.
Megbolygattak egy méhkast, néhány darázsfészket.
Menekültek.
Athéna nem volt sehol.

Forrás: fabyen.hu

A pepita macska

Az isten szerelmére, meg ne vegye ezt a könyvet! 

– ha ki nem állhatja a Fable-regényeket 

– ha férfi 

– és hiú 

– ha nő 

– és a férfiakat Istennek látja 

– ha nem szeret nevetni 

– hasműtét után 

– varratszedés előtt 

Azonban azonnal vigye haza ezt a könyvet, 

– ha érdekli minden idők legelégikusabb love story-ja, amely arról szól, miként szeretett egymásba Chantal és Sultan 

– ha kíváncsi rá, hogyan mérgesítette el szerelmüket pl. a csirkelábakkal gazdagon feldíszített karácsonyfa 

– ha tudni kívánja, mi történik, miután Sultán egy szép napon hazatér Afrikából, hogy felkutasson egy orvost, akinek vírus tapad a kezéhez, ám a doktort halva találja 

– ha sejti már, hogy Sultant űzőbe veszi a titkosszolgálat, s bár Chantal könnygázzal védi magát, neki is menekülnie kell, árkon-bokron, emlékeken, Afrikán át 

– pláne, ha… 

Tudja mit?! Ha kíváncsi a történetre, olvassa el Vavyan Fable és Maggie Bell könyvét! szerelmi történet, s mint olyan: kész akcióregény. Utolsó – fontos – figyelmeztetés: számoljon a féktelen nevetés következményeivel, és feltétlenül csatornáztassa székét, fekhelyét, mielőtt a könyv olvasásába fogna!

részlet...

Nem csupán elektromos fogkefét kaptak nászajándékba; Chantal szülei a nászutaspárok Mekkájában, a Kék Madár Hotelben foglaltattak nekik szobát, tíz napra és éjre.
Megérkezvén ámultan csodálták meg a zöldellõ hegyek karéjában fekvõ, kéken ragyogó tavat, a tizenhatodik századbeli kastélyok stílusában épült szállodát, és a vendégsereget: megannyi boldogságtól részegült ifjú párt.
- Látod, mennyire hasonlít egymásra ez a sok új házas? Ezt teszi a boldogság - állapította meg Chantal, és felment a szobába, hogy kicsomagoljon, és illatossá tegye magát elsõ hivatalos éjszakájukra.
Sultan ivott egy whiskyt a bárban, majd elcsellengett a hallban. Az ablakból elébe táruló látvány olyannyira lenyûgözte, hogy mélyen kihajolva folytatta a gyönyörködést, rózsaillatot belélegezve.
Egy ifjú asszony, arra járván, talán a boldogok vészes hasonlatossága folytán, összetévesztette õt saját hitvesével. Gondolta, meglepi szerelmesét. Mögé surrant, benyúlt a combjai közé, s felhevültségében kissé érzéketlenül, belecsípett.
Sultan, ki éppen azon merengett, hogy új életet fog kezdeni, a váratlan és fölöttébb kínos támadástól megriadva, reflexesen kivetette magát az ablakon.
Úgy mozgott, mint minden profi, a vállán átfordulva fékezte az emeletnyi zuhanást. Alant japán rózsák bontogatták szirmaikat, s gyengéden érlelték paradicsomra emlékeztetõ terméseiket. Ám virágjaikat, gyümölcseiket egyként óvták szörnyû töviseikkel.
Sultan közöttük landolt. S míg véresre karmolva, halkan nyögdécselve talpra szökkent, döbbenten hallotta, amint a támadó hölgy segítségért, majd egészen konkrétan rendõrért kiált. Merthogy megtámadták!
Sultan úgy gondolta, jobb, ha eltûnik, mint ha magyarázkodni kezdene. Sehová nem vezetne az egymásra mutogatás; egy hölgy nyugodt szívvel megvádolhat egy férfit, viszont ki hiszi el, ha a pasas kiált szatírát!?
A rázódástól és a megrázkódtatástól félkábultan rohant tovább, egyenesen egy méltóságtelin begördülõ Rolls Royce elé. Soha életében nem felejti el azt a hülye figurát a motorháztetõn, mivel alaposan beleverte a fejét, amikor rácsattant a karosszériára, de az abroncsok mély bordázatát sem, amiket másodpercekkel késõbb, a lezuhanáskor vehetett szemügyre.
Ez már csakugyan kínos helyzet volt: Felpattant, és menekült tovább, abban az örömteli tudatban, hogy számos baja mellett végre agyrázkódása is van.
Ekkor dübörgött be a szállodához tartozó lovasiskola kis csapata. Az összeütközés elkerülhetetlennek látszott. Sultan egyet tehetett: elvetette magát a porban, a csattogó patkók alatt. A lovak átbotladoztak rajta; az utolsó paripa, finomabb érzésû lévén a többinél, óvatosan belépett a combjai közé, nehogy eltapossa. Ott is volt mit eltaposnia.
Sultan négykézláb kúszott el a helyszínrôl.
Egy bájos hároméves kislány - vörös copfocskával, áttetszõen elálló fülekkel - megrántotta az anyja kezét.
- Mami, nézd! A bácsi kommandózik!
Sultan borzalmas kínjaitól könnybe lábadt szemmel vette be magát a park bokrai közé. Felmérte, hogy kasztrációs fájdalmain csakis víz segíthetne, lehetõleg jeges, bár végsõ esetben akár langyoska is megtenné. Kapóra jött hát, hogy a gondosan nyírt bukszuslabirintus közepén álló békalencsés, tündérrózsás tavacskához érkezett, amelyet a Kék Madár Szálló kertésze ápolgatott éppen, nagy szeretettel és egy hosszú rúddal.

A hivatásának megszállottjaként ismert kertész felbõszült a tóba vágódó szakadt csavargó láttán. Sultan fel nem foghatta, miért bánnak így a fizetõvendéggel.
Mostohán bántak vele.
Szívesen elücsörgött volna a vízben, hogy az a tagja, amelyre éjszaka a legnagyobb szüksége lenne, hûlögessen, lohadjon kissé, de a szenvedélyes kertész folyton fejbe verte a bazi nagy rúddal, és még azt is kilátásba helyezte, hogy keresztüldöfi vele, ha nem takarodik ki a tündérrózsából.
Mit tehetett?! A döfölésektõl ösztökélve kimászott a jó kis tóból. Elvonszolta magát a bukszus legsûrûbb pontjáig, és ott lerogyott. Felmérte sérüléséit. Rettenetes állapotban volt, nem csupán a lelke, de a bõre, ruhája is. Nem is csodálható, hogy a kertész csövesnek nézte.
Amint valamelyest összeszedte magát, a bokrok oltalmában megkerülte a parkot, és egy elhagyott partszakaszon belemerült a csónakázó tóba. A sötétség beálltával lopódzkodott vissza a szállodához.
A zsaruk még a hallban jegyezgettek. Enyhén furcsállották, hogy minden szemtanútól más és másféle személyleírást kaptak a szatírról, aki, miután a hallban tartózkodó hölgy ellen intézett szeméremsértôõõ támadása meghiúsult, ámokfutó módjára menekült el, árkon-bokron át.
Sultan a gyülekezet mögött felsurrant a szobába, ahol is a nászutasok gyönyörûségére épített baldachinos nyoszolyán kisírt szemmel lelte hitvesét.
- Hol voltál? - kérdezte Chantal. - Attól féltem, hogy úszni mentél, és belefulladtál a tóba.
- Stimmel - felelte Sultan. - Úszni voltam. Kell a kondimnak. Nászúton sem lehet elpuhulni! Miattam sose aggódj! Jegyezd meg: én mindig ura vagyok a helyzetnek!
- Nosza - biztatta a lány, és átkarolta a nyakát, szerelmes szavakat sugdosott a fülébe, s lelopta róla a legtöbb ruhát.
Sultan nem adta a nadrágját. Azt nem!
- Fáj a fejem - magyarázta.
- Most?! Az nem lehet.
Pedig még másnap este is fájt.
Chantal harmadnap megállapította:
- Nyugodtan elmondhatjuk: házasságunk haláltusája az esküvõnkön vette kezdetét.
Sultan soha nem mondta volna el, mi történt vele. Márpedig Chantal megtudta. A hallban és az étteremben szálldosó hírekbõl összerakosgatta a képet. Ezt már csak férje szétkarmolt képével kellett összevetnie, és rögvest biztosan tudta, ki volt az ámokfutó; bár Sultan égre-földre esküdözött, hogy a tavirózsa marcangolta össze úszás közben. Parázs botanikai viták folytak köztük: tövises-e a tavirózsa vagy sem.
Negyednap Chantal már válni akart, azzal indokolva elhatározását, hogy mégsem élheti le az életét egy szatírral.
Ekkor Sultan megtörten bevallott mindent. Mire elbeszélése végére ért, hitvese a padlón hentergett a nevetéstôl, s kis híján a parkettát is felszedte a nagy viháncban.
Midõn Sultan sértôdötten felelõsségre vonta, amiért nem hajlandó kivenni a részét a gyászból, Chantal angyali zöld szemeket meresztett rá, és újra eldõlt nevettében:
- Ura voltál a helyzetnek, mi?!
Persze, megbocsátottak egymásnak, még ott, a szõnyegen. És jaj, nagyon boldogok voltak!

Forrás: fabyen.hu