A Halkirálynő és a dzsinnek

A Halkirálynő és a kommandó hőseit újra veszély fenyegeti. Denisa, a roppant nőies, képzetten szájaló-verekedő zsarulány, valamint szerelmese, a férfiasan konok Belloq, másképpen Mogorva, nagystílű terv végrehajtásának útjában állnak. Mindez úgy kezdődik, hogy Denisa egy gyilkossági ügy felderítésén fáradozva, Line egyik kórházába jut. Gyógyszerkísérletekről, visszaélésekről értesül. Egy fiatal orvos különös balesetéről, reanimálásáról beszélnek neki, felkeltve gyanúját, hogy gyilkosság történt. Itt csaknem zsákutcába jut, mígnem felismeri végre: egy szervezett ölőcsapat terveit keresztezi. A bűnözők a vezetőjüket akarják kiszabadítani a börtönből. A gengszterek hadat üzennek Denisának és az akciócsoportnak. Pozíciójuk megerősítése érdekében – többek között – egy titokzatos fegyvert is bevetnek. Kuszálódnak a szálak, kirobban a háború. Az idő rövidsége miatt Justitia segítsége sem elég. Denisa nem válogathat a módszereiben. Hajmeresztő kalandba bocsátkozik. A rivális banda vezérével, a Kokókirállyal beszél meg tatátkát, és szövetséget ajánl neki. A vesszőfutás, móka-zokogás csak ezután kezdődik. 

részlet... 

Mogorva egyetlen szót sem szól. Eltakarítja a hálószobából a pezsgõzés nyomait, és bebújik a takarója alá. Könyvet tart maga elé, a lapozásról sem feledkezik meg. Bizonyosra veszem, hogy egyetlen szó értelme sem jut el az agyáig. Besurranok a magam parcellájára, és eltûnök a paplan alatt. Alvásról, gondolkodásról legfeljebb álmodozhatok. Érzem a felém áradó várakozást. Az áramkör közös, a benne támadt zavar is. Végül kimorranok a takaró alól, könnyednek szánt hangon: - Akkor hát tudod. Ha azt képzeltem, ettõl menten beszédessé válik, csalódnom kell. Jól hallhatóan lapoz a könyvében. Kissé elõbújok levegõtlen menedékembõl: - Igazad van. Beszámolhattam volna a terveimrõl. Csakhogy attól féltem, ellenezni fogod. Daniel leteszi a könyvet. Arcélét figyelve folytatom: - Tényleg az lesz a legjobb, ha nem dolgozunk együtt. Ez maga a téboly. - Megpróbálom megérteni. Nem megy. Azt nem értem, mi tesz képessé a hazugságra. Miért hazudsz nekem? Hallgatok. Halkan sorolom, magamnak. Ki akarom hagyni ebbõl, ám ezt úgysem fogadná el. Féltem együttlétünket, életünket. Nem akarom elveszíteni a mellette talált nyugalmat. Nézni, látni, érezni akarom, itthon találni, amikor hazajövök. Hallgatni, ahogy beszélget Ellával. Várni, hogy feljöjjön az utcáról, a futástól kipirulva, várni az estét, amikor egymás mellé fekszünk, a kávéillatú reggelt, azt akarom, hogy éljen. Mogorva fölém hajol. Megérinti a medált, s rögtön kiejti ujjai közül. A kõ megüti a nyakamat. - Denisa, felelj. - Nem hazudtam. Legfeljebb nem mondtam el mindent. Teljes a zûrzavar. Néha azt szeretném, ha újságkihordásból vagy cigarettaárulásból élnénk. Tudom, hogy lehetetlen. - Ujjam hegyével körülrajzolom szemöldökét, orra, szája vonalát. - Téged csak lelõttek a minap. Mit tudhatod te? Sejtelmed sincs, milyen vidám dolog volt ott állni az ágyad mellett, és monitorokról leolvasni a vérnyomásod, a hõmérsékleted értékeit. Neked persze könnyû volt. Ott feküdtél félholtan. Gõzöd sem volt, mit álltam ki. Kegyeskedik enyhíteni kissé az arckifejezésén. - Nem tudom, miért, de jó veled, Daniel. Momentán ez a helyzet, a holnap most nem is foglalkoztat. Ki tudja, egy-két év múlva magam mérgezlek meg. Vagy kilöklek az ablakon. De most ragaszkodom hozzád. Maradj ki ebbõl a Tassel-féle buliból. Csak addig, míg egy kissé kiheverjük a múltkorit. Daniel továbbra is a medállal játszik. Valószínûleg nem véletlenül történik, hogy a töltény félpercenként a vállcsontomon koppan. - Már megbeszéltük oda-vissza. Elmegyek az akciócsoportba, nyugodtan tetézheted az õrültségeidet. Egyet kérek, Denisa. - Nem - felelem. Elvigyorodik, a töltény ismét koppan a vállamon. - Annak idején ilyen helyzetben még el tudtam menni tõled. Emlékszel? - Emlékszem. Másként - figyelmeztetem. - Szeretném, ha tudnék az ügyeidrõl. Ha azt mondod, ne vegyek részt bennük, oké. De nagy vonalakban tájékoztathatnál. - Fejezd be a hülyéskedést a medállal. Összetöröd a csontjaimat. Megcsókolja a vállamat. Aztán elkalandozik a szája. Nem tart rendszert, a számat a térdemmel váltogatja. Valamikor a lámpa is utolsót hunyorít. A sötétség kioldja a fékeket. Szükségtelenek a szavak. A kimondott kérdésekre a testünkkel adjuk meg a választ. Még soha nem könyörögtem, hogy várjon. Csakhamar ismét sürgetem. Az önkívületig nyújtja a tébolyt, körmeim a bõrébe hasítanak. Amikor újra érzékelem a szobát, a teret körülöttünk, kihúzódom az ágy szélére. Élvezettel figyelem bõrömön a felszáradó veríték hûvösét. Daniel a másik oldalról közelíti a kezét. Ujjaink összekapaszkodnak, halkan heverünk, mígnem fázni kezdünk. Megmozdulunk, félúton találkozunk, elhelyezkedem a vállán, arcomat a karja alá fúrom. Reszketek. * Izé fõnõvér, akit füle hallatára egyébként a Marie-Helene megszólítással tisztelnek meg, valóban kieszközölte számomra, hogy fogadjon a rettegett Daggs professzor. Ebbõl az alkalomból vettem fel legcsinosabb, katonai gyakorlóra emlékeztetõ ruhámat, hozzá a homlokpántot, s a kigombolt ingnyak alatt büszkén viselem vadonatúj ékszeremet. Megjelenésem nem is téveszti el hatását. Elõbb az elém sietõ Izé fõnõvér sápad el, majd hátrahõköl kissé a professzor is, amikor az irodájába lépek. Daggs õsz hajú, húsba ágyazott vonású ötvenegynéhány éves férfi, tekintete szúrós, fogai hamisak, modora száraz. Hellyel kínál. Marie-Helene megáll mellettem, s mert legutóbbi találkozásunk óta egy centit sem nõtt, jól hallom izgatott légvételeit. Mintha mostanáig futott volna, úgy tegnap óta. Daggs végigmustrál, elfojt egy szándékoltan gúnyos mosolyt, akárha tudomásomra óhajtaná hozni, hogy uralkodik a vonásain. - Miben segíthetek a rendõrségnek? - tudakolja. - Tudomásomra jutott néhány dolog, ami a halála elõtti idõszakban bosszantotta Kata Doriant. Szeretnék errõl beszélni, hogy kizárhassam a lehetõségét… - Igazán? - szakít félbe Marie-Helene. - Félretájékoztatták, jobb, ha máris tudja. Ezen a helyen csak egy bosszantó dolog volt: Kata Dorian! - Marie-Helene, kérem! - Daggs professzor hangja csattan, mint a nadrágszíj. Izé fõnõvér nagyot sóhajtva széttárja karjait. Meg kell érnie, hogy a következõ pillanatban még ez is elhangozzék, élesen: - Elmehet. Elmegy. Lábujjhegyen, egy romba dõlt világ terhével törékeny vállain. Az ajtó zajtalanul záródik mögötte. Daggs professzor felemelkedik, és elõlép terebélyes asztala mögül. Összekulcsolja két kezét az ágyéka elõtt, körüljár. Figyelmesen megtekinti hajviseletemet, nyakékemet, ingemet, nadrágomat, pillantása lesiklik magas szárú sportcipõmre, megállapodik az élénk színû fûzõn. Aztán hirtelen felkapja a szék hátára vetett kabátomat, és mintha csak el akarná tenni onnan, villámgyors mozdulattal végigtapogatja. Ráncok szaladnak a homlokomra. - Azt gondolja, az itteni perpatvarokból következett a halála? Azt gondolja? - Daggs megáll elõttem, az iménti pózban. Vállat vonok, arcomra tanácstalan kifejezést költöztetve, provokatív célzattal. Nevet: - Magam lõttem agyon. Kiabált, hogy kevés a papír a vécében. Nem nevetek, érdeklõdve tekintek rá. Megfordul a fejemben, hogy professzor létére elmésebbet is kiötölhetett volna, de errõl nem tájékoztatom. Úgy nézem, mintha komolyan venném kijelentését. Daggs eltöpreng. Végül elmosolyodik: - Ezt tehát tisztáztuk. Megbilincsel? - Várjon csak. Úgy megy minden, mint a karikacsapás. Van még más is, essünk túl rajta. Birtokomba jutott egy hangfelvétel. Rodney Misley doktor halálának körülményeirõl esik szó rajta. Daggs professzor megrendülten felsóhajt. - Szegény Rodney. Ragyogó koponya volt. Leesett a lépcsõn. - Igen, mindenkitõl csak a legjobbakat hallottam róla. Készítettek dokumentációt az esetrõl? A híresztelések ellen a legnyilvánvalóbb védekezés az egyértelmûen bizonyított cáfolat - mondom egy szuszra. Ellenõrzöm egy pillantással, a professzor tetszését csakugyan megnyerte ez a mondat. Mégis elkomorul kissé. Fenekét az asztal szélére ereszti. Továbbra is ágyékot óvó mozdulattal tartja a két kezét: - Meg kell értenie, nehéz helyzetben voltunk. Házon belül következett be a sajnálatos eset, Rodney ügyelete alatt. Azonnal meghalt, a reanimáció elkésett. Persze, más lett volna a helyzet, ha ez az utcán történik. De itt szinte otthon volt. Tapintatosan jártunk el. - Szeretnék találkozni az orvossal, aki a reanimációt végezte. Doktor Yannik Tassellal. - Jelenleg szabadságon van. Ha visszajön, elküldöm magához. - Nagyon jó lesz - helyeselek. - De a dolog jóval sürgõsebb. Kata Dorian nemcsak azzal vádolta az osztályt, hogy kísérleti gyógyszerekkel manipuláltak, Rodney Misley halálát gyilkosságnak tartja. Szerinte megfojtották, és csak ezután lökték le a lépcsõn Misley doktort. Daggs professzor megfordul, hogy visszatérjen asztala mögé. Mire leül, vonásai tûrhetõen rendezettek. - Kata Dorian beteg volt. Üldözési mániában szenvedett. Ez valószínûleg érthetõvé teszi vádaskodását. - Lehetséges, hogy beteg személyiségû ápolónõt alkalmaztak az osztályon? Daggs felemeli a hangját: - Maga nagyon fiatal. Csodálkozom, hogy felelõsségteljes munkát bíztak magára. Értesíteni fogom a fõnökét a tévedésérõl. - Fél szemöldökét felvonva, diadalmasan tekint rám. Felemelkedem, asztala elé lépdelek. Felkapom a készüléket: - Máris felhívhatom önnek, ha óhajtja. - Nézze. Ez itt az én osztályom. Úgy is mondhatnám, az én birodalmam. Nem térek ki arra, mennyi munka és veríték árán alapoztam meg hírnevét, de gondolhatja. Katonás fegyelmet követelek. Kata Doriannak ez nem tetszett, õ nyíltan szembehelyezkedett mindennemû tekintélyelvvel. Megpróbálta lejáratni Marie-Helene fõnõvért is. Készséggel elismerem, én sem vagyok nagy véleménnyel az õ mûveltségérõl. De szakmai tekintetben egyszerûen nélkülözhetetlen. A kisujjában van a szakma. - Valószínûleg nem csupán szakmai nézeteltéréseik voltak. Kata Dorian nem fogadhatta el vezetõjének azt, aki mûveltség tekintetében alatta maradt. Daggs az asztal lapjára sújt az öklével, mosolyog hozzá: - Kata Dorian sem, és más sem illetékes abban, hogy felülbírálja valakinek a pozícióját. Rendben? Elfogadásról szó sincs. Kötelesség. Ez a jelszó. A betegek érdekében vagyunk itt. - Miként lehetséges, hogy egy kiegyensúlyozott, rendben mûködõ osztályon lábra kap a híresztelés, miszerint azok kapják a jó gyógyszert, akik ezért anyagi áldozatot hoznak, mintha nem fizetnének épp eleget egyébként is? Miért járja a hír, hogy placebót kap, aki nem fizet külön? - Ezt felejtse el, mielõtt kilép az irodámból. Ha ilyen butaságokat terjeszt, híre megy, hogy buta maga is. Nem elég, hogy kiteszik az állásából, ebben az országban sehol másutt nem kap helyet a rendõrségen. Nincs az a húszas lélekszámú kis település, ahol magát alkalmaznák, ha buta viselkedést tanúsít. - Az imént azért tette odébb a kabátomat, mert ellenõrizni óhajtotta, van-e nálam magnó. Mert egyszer már kijutott ebbõl a szobából egy kazetta, melynek tartalma rossz fényt vet magára. Daggs arca vörös színt ölt: - Nincs magánál magnó. Tudom, hogy nincs. - Yannik Tassel körözött bûnözõ. Miként lehetséges, hogy maga errõl nem tudott ebben a katonás rendben? - Ez a rendõrség dolga, nem? - De igen. Ugyanúgy, mint a híresztelések, immár mondhatni: vádak felülvizsgálata. Daggs professzor rám mosolyog. Megvillantja a foga fehérét: - Sajnálom magát. Azt hiszem, túllépte a hatáskörét. Az ilyesmiért pedig szigorúan felelõsségre vonják, nem? - Mindannyiunkat, Daggs - bólintok. Ennél jobban aligha vethettem volna el a sulykot. A professzor elsápad, majd kivörösödik. Ez az a pillanat, amikor zavartalanul folytatom: - Rodney Misley kísérletezett. A fél kutatólabort eltartotta az ötleteivel. A gyógyszerek mellékhatásait kutatta. Univerzális tehetség volt. Képes arra is, hogy elõállítsa a Weixl-kór kezelésében alkalmazott kapszula mását. Csakhogy ezt nem akarta. - Csakhogy itt én döntöm el, ki mit akar! - kiabál a professzor. - Aki a pályán akar maradni, és ráadásul jól akar élni, nagyon okosan teszi, ha azt akarja, amit én! Misley bogarait sehol nem viselték volna el. Egyedül én voltam nagylelkû. Eltûrtem a szórakozottságát, elintéztem, hogy az itteni munkája után a laborban dolgozhasson, valamit valamiért. Manapság semmit nem adnak ingyen. Meglehet, magát úgy tájékoztatták, hogy magasak a kórházi költségek, és mi magunk is sokat keresünk. De hol az az ember, aki nem szeretne még többet keresni? Vallja be, maga is szereti a pénzt. - Mennyit? - kérdezem. Daggs professzor enyhülten rám mosolyog: - Na látja. Körözzék Tasselt. Yannik megölte Rodney Misleyt és Kata Doriant. Részletekkel nem szolgálhatok. Gondolom, nem akadályozza tovább az itteni munkát. Számos elintéznivaló vár rám. Örülök, hogy segíthettem. Hagyja itt a címét, s ha látom, minden rendben van, gondolni fogok magára. 

Forrás: fabyen.hu