Csontfuvola

A két súlyosan sérült kommandós, Daniel Belloq és Steve Delgado a tóparti nyaralóban lábadozik. Steve mélységesen depressziós, nem hajlandó felkelni, mosdani, étkezni. Akciócsoportos társai mindent elkövetnek talpra állítása érdekében, de még a nyári Mikulás-terápia se válik be nála. Tán-tán Nympha, a könyörtelen gyógytornásznő segíthet. Denisa válósat álmodik, ezért sürgősen a tóhoz száguld, hogy Belloqkal lehessen. Idilljük hamar véget ér; lovaglás közben géppisztolysorozatot zúdítanak rájuk egy dzsipből. A kergült ló elhagyott farmra robog Denisával, ő pedig a kútból áradó hullaszag éreztén mozgósítja a helyi erőket. Pedofil gyerekrablás-sorozat nyomára bukkannak, ám a rendőrfőnök nem akar statisztikarontó ügyeket a városában. Belloq nem kíván résztvenni az ügyben, arra hivatkozva, hogy besokallt, kiégett. Amikor azonban mesterlövész flintával megsebesítenek néhány helybéli hobbivadászt, feltámad benne a zsaru. Színre lép Gerret Flach, a nagy hatótávolságú vonzerővel bíró, örökbarna bőrű megyei főügyész-helyettes, és felkéri őket a nyomozásra. Denisa, Belloq, Steve, a kezdő zsaru Martin és a furabogár Cyd nekilát, hogy felderítsék a két bűnügyet. A gubancos szálak ekkor még alaposabban összekuszálódnak. A gyerekrablási gaztett véres fordulatot vesz. A hobbivadölők vadásza bedurvul. Eddigi és leendő áldozatai nem hajlandók együttműködni a zsarukkal, ugyanis szerintük ők a greenpeaces támadók. Nympha és Gerret Flach feromon-kisugárzása felbolydítja a kedélyeket; közös barátaik, Marcel és Dalia esküvői készülődése ámokozássá fajul, Belloq kamasz lánya kritikusan életun és világfáj, de még házi kedvenceik is agyászra szorulnak. Továbbá a válságos írómester, Donald is jelen van, hogy pipatüzeket okozzon. Végül persze az akciócsoport közbelépése is szükségessé válik  

Részlet Denisától 

Benyitunk a hobbivadászokhoz. A komfortos kétágyas szobában fekvő középkorú pasasok a bömbölő tévét túlkiabálva csevegnek egymással. Az idegbántó ricsajban fel se fogják érkezésünket, noha - eklatáns személyiségek lévén - betöltjük a teret. Ryack még nem otthonos a főnök-szerepkörben. Nem veszi át az irányítást, a torkát köszörüli. Martin vigyorogva szemléli az ordítozó fickókat. Belloq felkapja a keze ügyére eső távkapcsolót. Elnémítja a készüléket, és szép jó estét kíván. Az üvöltő páciens befejezi a megkezdett mondatot: - ...djuk meg nekik, hogy tüntessék el az árulkodó hogyhívjákokat! És csináljunk válságstábot! - Jelenlétünkre felfigyelve a nyelvébe harap, a párnára kövül. - Szép jó estét - szól újfent Daniel. - Megjöttek a zsaruk. - Zsaruk? Minek?! - nyögi a sebesült. - Hogyhogy minek? - mordul társa. - Tán nem mi követeltük, hogy jöjjenek? Az orvlövész miatt. Ők majd megnevezik azt a greenpeace-es patkányt! Azután akkora kártérítési pert akasztok a nyakába, hogy az ükunokája is eladósodik! - Eszerint ön ügyvéd? A vállsérült férfi Belloqra mered: - Persze, hogy ügyvéd vagyok! Miért? Minek nézett? Kukázónak? A bőszült patvarista, Beed Torro félszáz év körüli, őszes halántékú, veséző tekintetű, termetes polgár. Nyuszi-emblémás selyempizsamában hever az ágyon. Lábkörmein kissé megkopott, levelibéka-zöld lakkozás csinoslik. Könyéken lőtt társa, a szintén ötvenes Valero Cahar szalmaszín hajú, szomorú képű, csúnyácska kisfiúként indította földi létét, és utóbb alig változott. Ryacktől tudjuk, hogy fél tucatnyi húsboltot működtet Borulat Cityben. Dereng neki, hogy találkozott velünk az éjszakai támadás után, ám akkori kínjai miatt híjas a memóriája. Egyszerre kezdik mondani, hogy az előbb láttak egy tévériportot a Bambi kommandóval, és biztosan azok a szemét állatvédők nyomorították meg őket. - Bambi kommandó? - sóhajtom, a memóriámban kapirgálva. - Vadászatellenes huligánok csürhéje! Büdös greenpeace-esek! - üvölti magából kikelten a jogász. - Jellemző, hogy nem hallottak róluk, elvégre azok bűnözők, maguk meg zsaruk! Miért hallottak volna róluk? Hiszen csak védtelen vadászokra lövöldöznek a sötét éjszakában! Lesből! Tüntetésaktivista öcsém megszólal: - Én speciel hallottam róluk, éspedig azt, hogy nem szokásuk orvul lövöldözni. Mellesleg sehogyan se, mert éppenséggel pontosan lövöldözésellenesek. Törvényes eszközökkel küzdenek a kedvtelési vadászok túltengése ellen. Például film- és fotókészítéssel. Legdurvább csínyük az volt, hogy vadleseket kentek be bűzös kenőccsel. - Más szóval szarral! - bömböli Cahar. - Üljön fel maga egy csurig szaros lesre! - Az aromaterápia roppant kúl manapság - jegyzem meg. - Iszappakolással kombinálva még tutibb. Remélem, a bambisok megkérték a kezelés árát. A prókátor rám förmed: - Aranyos, amit maga iszappakolásnak nevez, az közönséges szar! Tudja maga, milyen érzés szarban csúszkálni? Bólintok. Úgy rémlik, ez az ügy is ilyen lesz. - Beszéljünk a konkrét esetről - javallom. - Önöket meglőtték. Mindketten jobbkezesek? Cahar biccent, a saját nevében. Torro felém bökkenti vastagon bepólyált vállát. - Amint látja, én balkezes vagyok! Vagyis csak voltam! - Köszönöm, épp arról akartam megbizonyosodni, hogy jól sejtem: az úgynevezett ügyes karjukat lőtték meg. Tehát a tettes egyértelműen azt akarta elérni, hogy önök soha többé ne vegyenek flintát a kezükbe. Mi a közös kettőjükben? Egyikük jogász, másikuk husodás. Vadászaton kívül is összejárnak? Szert tettek közös ellenségre? Megsebeztek valakit cserkelés közben? - Nem! Még csak egymást se! - mordul a patvarista, ám szempilla-rebbenései cáfolják kijelentését. - Tehát? - firtatom. Torro bepöccen. Holott eddig is jócskán pöccent volt. Ryackre mered: - Vidd innen ezeket! Azt se tudom, kicsodák! Majd Josh kideríti, amit kell, végtére is ő itt a rendőrfőnök! - Jelenleg én helyettesítem Levitont - feleli Vulcano. - Akkor majd te deríted ki! - Levitonnal beszéltek már? - veti közbe Daniel. - Hogyne beszéltünk volna!? Ősrégi cimborák vagyunk! Ez egy patinás város! Sőt, akár városállamot is mondhatnék! Itt zárt közösség él, és a patríciusok krémje összetart! - Pontosan hogy is történt? - firtatom. - A kórház hivatalból jelentette a zsaruknak a lőtt sérülést... - Nem jelentette, mert magam szóltam Joshnak, hogy meglőttek... - És megindult a nyomozás... - mondom, Ryackre nézve. Ő rám csodálkozik, átfésüli az agyát, és beismeri: - Nem tudok róla. Nem indult meg. - Miért nem? - Ki a francok ezek? - hörög Torro. - Mit feszítgetnek itt minket? Minek hoztad ide a külsős jöttmenteket? Eddig is elsimítottunk mindent a városfalak között, ezután is elsimítjuk! Figyi, Vulcano! Nemsokára jön a választás. Lehet, hogy te most beugrottál Josh helyett, de ne feledd: a rendőrfőnököt nem kinevezik, hanem megválasztják! Az alkalmazottakat viszont a főnök veszi fel, vagy rúgja ki. Érts a szóból, cimbora! Belloq zsebre vágja a kezét. Halkan szólal meg nyomatékos hangján: - Mi ez a rút beszéd, uram? Vulcano hivatalos személy. Úgy hallom, épp fenyegeti őt ebben a mivoltában. Miért tartja ezt célszerűnek? Mitől félnek? Az ügyvéd villogó szemmel hátradől felpolcolt párnáján. Karba fonná két karját, ám a heves mozdulat kiváltja gyötrelmét. Grimaszolva Danielre förmed: - Ha mi fenyegetünk, akkor maguk mit művelnek? Alig vannak itt pár perce, de máris kifejezték, mennyire vadászellenesek! Vagyis elfogultak velünk szemben! Milyen furcsa! Utálják a vadászokat, pedig maguk se különbek! Sőt! Szégyenkezhetnek! Maguk ugyanis embervadászok! Cahar összerándul. - Kussoljál! - rivall társára. Belloq észleli a kritikus mozzanatot. A husodásra szegezi tekintetét. Régi szinkronúszók vagyunk; én a jogász testbeszédét fürkészem. - Szóval mi embervadászok volnánk? - kérdezi Daniel. - Úgy értsem, fizetség ellenében más emberekre vadászunk? Esetleg élvezetből űzzük az embervadászatot? Minden ismétléssel mélyebbre hatol a fickóban. Doktor Beed Torro olyan színűvé válik, mint a lábkörme, s úgy is nyeldekel, mint egy levelibéka. Lapos pillantással mered maga elé, kínosan kerülve a szemkontaktust. Cahar is lefelé bámul, szaporán pislog, nehezen fogja vissza tekergőzési szándékát. Felsőteste szeretne a falhoz vagy bármihez dörgölődni, hogy levakarjon magáról valami zavarót. Ryackhez fordulok: - Történt vadászbaleset a közelmúltban? - Mostanában nem - feleli bizonytalanul. Sebtében végigmotozza agytekervényeit, végül így szól: - Komolyabb biztosan nem történt. Emlékeznék, mert az ilyesmi nagy port szokott kavarni. - Szokott? - néz rá Belloq. - Megesett párszor. A vadász is ember... Cahar felsőteste megint kígyózni készül. Szemvillanást váltunk Daniellel. Biztosra vesszük, hogy mindjárt előkaparunk egy-két csontvázat a szekrényből. 

Részlet Belloqtól: 

Távollétünkben Steve a tempós gyógyulás útjára lépett. Reggel még mankóra kapott, amikor kijött a vízből, mostanra megtanult anélkül járni. Uriant a nyakában lovagoltatva körözget az árnyékos teraszon álló asztal körül, amelyet a nyaralóban bennfentes nők fennhéjázóan konyhaszigetnek neveznek. Az ott tüsténkedő Nymphát kerülgeti, aligha a munkaasztalt. A mutatós küllemű gyógytornász répát kopaszt. A kétarasznyi hosszú, csuklóvastagságú zöldséget a vágódeszkára állítja, és – borotvát fenő borbélyra emlékeztető, széles mozdulatokkal – sebesen le s föl húzogatja rajta a hámozót. A nyúzott gyökeret az előtte lévő tál vizébe füröszti, majd hosszában kettévágja, keresztben félbehasítja, a negyedeket egymás mellé sorakoztatja, és szédületes tempóban csíkokra miszlikeli. Máris nyúl a következőért. Azzal is leszámol, mire kettőt pislogok. Némileg kényelmetlenül érzem magam. Steve is. Felszisszen: – Haragszol a férfinemre? – kérdezi. Nympha felpillant a soros répáról, és elneveti magát. – Ja? Dehogy! Két évig jártam egy kínai szakáccsal. – Nem volt kicsi hozzád? – firtatja Delgado, legalább kétértelműen. A felénk nyújtózkodó Uriant leveszi a nyakából, és a karjaim közé lendíti. A fejem fölé lóbálgatom a csepertyűt. Ivadékom kukorékol, rikkantgat, kurjong, buborékot fúj. Lelkesen megmarkolja a homlokomon lifegő flastromot, s az a markában marad. Madzagvégekkel tűzdelt, vérszáradékos sebem láttán elpityeredik. Két kézre fogja arcomat, az enyémhez dörzsöli az orrát, és vigasztaló hangsúllyal ilyesfélét dünnyög: babba-babba-babba. Érzelmileg letép a lábamról. – Mi történt a fejeddel? – informálódik Steve. – Hitvesi perpatvar? – Bolyó lefejelt – tudatom. Zsebihalra nézek. – Jössz fürdeni apáddal? A sarjadék bekergül. Minden végtagjával úszni kezd a levegőben, szájával a fürdés szócskát formálgatja. A fü-fü-fü hangok produkálása közben alapos előáztatásban részesít. Utóbb férfiasan le-föl merülgetünk, úszkálunk a gyémánttiszta közegben. Hamarosan Denisa és Nympha is vízre száll. Steve kiabálgat a partról, ám mivel nem értjük szavát, ő is utánunk tempózik. Bánatkórja, bénasága tovatűnt. Valóságos Lourdes ez a hely. Csupán Ella lányom nem tart velünk. Úgy döntött, ő inkább a besötétített szobában kamaszodik, életun és világfáj. A hosszadalmas nyári alkonyat eléri csúcspontját. Az égbolton tébolyultan vad, pazar színek orgiáznak. A tóháton cserepekre törik, visszatükröződik az üvegzöldek, türkizkékek, korallrózsásak, toroklob-, és tűzpirosok koloritja. Éppen harmónia-közeli, relaxált állapotba kerülünk, amikor megpillantjuk kebelbarátunk, a nyaralótulajdonos, műkedvelő-piromán és regényíró Donald cápaszürke teherhordó járgányát, amely mérete és általános funkciója alapján költöztető furgonnak és vándorcirkusz-kocsinak is neveztetik. Denisa aggodalmasan felnyög: – Két napja még azt mondta, hogy hetekig ki se száll a regényírásból. Mi lelte, hogy idejött? Ki merészelte bántani? – Poroltókat elő! – rikkant Steve. A mellette úszkáló Nymphához fordul: – Ő Donald. Illetve a kocsija, de szerintem ő is benne van. Nem biztos, hogy személyesen vezeti, mert ahhoz túl elvarázsolt. Szóval Donald mindjárt pecabotot ragad, és csónakba ül. Úgy horgászik, mint a mesében: hal volt, hal nem volt. Voltaképp nem is horgász, inkább csak horgászbotos. Amúgy régebben zsaru volt, egész ügyes, ám váratlanul megszállta a sugallat. Írni kezdett, és úgy maradt. Nympha ugrándozva pofozgatja a vizet. – Jaj, de izgatott vagyok! – pihegi. – Minden regényét olvastam! Nem tudnék közülük favoritot választani! Mindegyiket rajongom! És most megismerhetem őt magát, hús-vérben! Jujjjuj, locsoljatok fel! Denisa teljesíti óhaját. Kevéssel később kezelési utasítással látja el a félig-meddig vízbe fojtott lányt: – Viselkedj előtte normálisan. Ne ájulgass, ne sugározz áhítatot, ne habogj a tisztelettől. Attól összeomlik. Ő egy mimózás, bolondos, élveboncolós, gyermeteg lélek. Rosszul viseli a rajtalógást, nyakbalihegést, puncsolást. Azt persze közölheted vele, hogy nagyra értékeled a munkásságát, de semmi zihálás! Nympha már-már kiugrik a vízből izgatottságában. Magas hangon sikkantgat: – Egy igazi író! Méghozzá milyen remek! Minden válságomból ő húzott ki! Vagyis a könyvei! A tudta nélkül! És mindjárt kezet fog velem! Én meg nem vagyok rendesen felöltözve! Jaj nekem, csöpögni fogok! – Ne csöpögj, az idegesíti – szól Delgado. – Mellesleg mindeddig azt hittem, te mentes vagy a hisztis reakcióktól. Felsóhajtok: – Ha Donald soron kívül idejött, az összes psziché-jártasságunkra szükség lesz. – Nem gond, tanultam agyászatot! – legyint a lány. – Tényleg nem szereti a leborulást? Kizárt! Eddig még nem ismertem ilyet! Pedig már sokféle művészt és sztárt masszíroztam! – Őt is dögönyözheted, aligha bánná – feleli Denisa. – Csak ne kezdj minden mondatot juj-jal vagy jaj-jal. Ne kérdezd, mióta, hogyan alkot, mennyi idő alatt ír meg egy regényt, honnan veszi a történeteit, azonos-e a főhősével. Különben ha ránézel, láthatod: fikarcnyit sem azonos. Nyugodtan bevallhatod neki, hogy másoktól is szoktál olvasni, ő biztosan nem fog megbántódni. Ne közöld vele, hogy az összes többi írót utálod. Ezt ő nem igényli, nem ettől érzi jól magát. Nympha mámorosan összeütögeti a két tenyerét: – Juj, mindjárt megismerem őt! A serpabatár a ház mellé gördül. – Egyedül jött… – leheli Denisa. – Ő vezetett! – szörnyülködik Delgado. A kormány felőli ajtó kivágódik. Néhány végtelennek rémlő másodpercig mi sem történik. A ház egyik ablakán kitárul a spaletta. Ella feje bukkan elő a fal síkjából. A következő pillanatban Donald kivetődik az ülésből. A kocsitól távol hasra tottyan. Elterülve marad a fűben. Brehmbe illő, különleges hangokat ad ki: prüszköl, nyüszít, horkant, mekeg, hápog, boákol. Tátott szájjal kapkod levegőért, tíz ujjal a füvet markolássza. Hasmánt felénk iramodik. Könyékkel, lábujjal hajtja magát. Jól csinálja, felső-kategóriásan gyorsul. Bámulunk. Furgontűznek, füstnek nyoma sincs. Mégis mi késztette őt szilaj menekülésre? Életmentő alakulat gyanánt robogunk kifelé a vízből. Az agonizálóhoz nyargalunk. Donald szenvedélyesen átkulcsolja a mellé kuporodó Denisa bokáját. A fejét is odafúrja. – Jaj nekem! – gágogja. – Jaj nekem! Acéldáma keménységű nejem gőgicsélve paskolgatja az írásmester légszomjtól kékes, izzadt arcát. – Jól van, drágám. Semmi vész. Mi történt? – A macskáitok! Vagyis a macskáink! – hörgi Donald. – Nem bírták nélküled, Denisa! Utóvégre te vagy az anyjuk! Amióta elmentél, szüntelenül siratnak! Nekem is van szívem, ha nem tudnád! Belapátoltam őket a szállítókosarakba, és utánad indultam. Hiába esküdöztem nekik, hogy hozzád megyünk. A mobil egérfogók szentül hitték, hogy végezni akarok velük. Őrjöngve tépték a kasokat az összes körmükkel, fogukkal. Fülhasogatóan zenebonáztak. És legalább tízezerszer becsináltak az úton! Azt a bűzt! Úristen! Vegyi-fegyverviselési engedély kéne a macskatartáshoz! Na de én meg bosszúból ellenbűzt csináltam! Egy emberként felnyögünk. 

Forrás:fabyen.hu