Kezdetnek felhívogat.
Telefonüzenget.
Követ. Leselkedik rád.
Meglátogat
álmodban.
Távollétedben betör hozzád. Tükrödre firkál, ágyadba fekszik,
bemocskolja intimebb holmijaidat.
Eléggé félsz már? Jól van.
Akkor rád
kopogtat éjszaka.
Ablakaidon, idegeiden xilofonozik.
Levelet kapsz tőle.
Azt akarja, szeresd őt.
Csak őt.
Azután öltöztetésedbe fog: harisnyát,
cipőt, ruhát küld.
Te vagy a menyasszonya!
Egy napon majd el is jön
érted.
Nem az első szerelme vagy.
A Yardon tudnak egy másik aráról. Az a
lány meghalt, mert nem kért a szörnyeteg szerelméből.
A legkülönb zsaru
vigyáz rád?
Na és? Attól még nyugodtan halálfélhetsz.
Vagy pedig
derítsd ki hamar, kicsoda ő.
Végtére is, pszichológus vagy.
Légy
trükkösebb, gyorsabb nála.
Igyekezz!
Az Idült már kitűzte bizarr
kézfogótok dátumát!
részlet....
Gyanítottam, hogy Philroy miatt teszik ezt velem. Jelét sem adtam neheztelésnek, még csak azt sem mutattam ki, hogy átlátok rajtuk. Szótlanul ültem közöttük a furgonban. A pasasok sem mukkantak, feltehetően tőlem tartván.
Majdnem egyórányi zötyögés után a sofőr lekapcsolta a lámpákat. Még két-háromszáz métert gurultunk a fekete éjben, azután elnémult a motor, és a kocsi lendületből a csalitosba sodródott.
Symour Yarn pattant ki elsőként a járgányból. Miután társai leugráltak, én is kifelé indultam. A parancsnok a kezét nyújtotta nekem. E gesztust inkább csúfondárosnak szánta, semmint udvariasnak. Midőn földet értem az árokparton, a kosarastermetű pasas lehajolt hozzám.
- Mennyire óhajt részt venni az akcióban? -. kérdezte suttogóra fogott, kígyóbőr-hűvös hangon, éreztetve, hogy nem vesz túl komolyan.
- Teljesen - feleltem, azon töprengve, mitévő legyek vele és embereivel.
Ha nem változtatunk a fagyosan ironikus stíluson, várhatóan napirenden lesznek a szívatások. E mostani, éjszakai riasztást sem egyébnek tudtam bé. Ráadásul tökéletesen ártatlannak éreztem magam Philroy menesztésében.
Épp ezért semmi sem ingerelt arra, hogy megpróbáljak a kegyeikbe férkőzni. Viszont ha kitartunk a barátságtalan hangvétel mellett, képtelenek leszünk az együttműködésre.
Félretettem a kérdést azzal, hogy később majd foglalkozom vele.
- Teljesen? - ismételte válaszomat Yarn, majd egykedvűen vállat vont. - Oké. Végtére is: felhatalmazása van rá.
Visszalépett a furgonhoz, csatlakozván a csatacihelődéssel foglalatoskodó csoporthoz. Másodpercek alatt felöltötték a golyóálló cuccot, teletűzdelték magukat fegyverekkel.
Mikor végeztek, Yarn felém nyújtott egy mellényt.
- Öltöztetőt parancsol? - kérdezte.
Reflexből végigfuttattam hüvelykujjamat a körmeimen, ellenőrizvén, eléggé élesek-e. Ugyanis élénken kedvem támadt bekarmolni egyet a pasasnak.
Azután elvettem a lőálló bekecset, és a tőlem telhető rutinossággal magamra szereltem.
- Fegyvert nem kap - közölte Yarn. - De talán hozhatná
a jegyzeteit, hogy ne érezze magát védtelennek.
Társai halkan kuncorásztak mögöttem.
Úgy tettem, mintha impregnálva volnék a modoruk ellen. A Philroy-eset, vagy inkább botrány után számoltam azzal, hogy a következő csapat nem fog lelkesedni értem, ezért voltaképpen nem is az ő viselkedésük ért váratlanul, hanem az, hogy gunyorosságuk a várakozásom ellenére is kellemetlenül érintett. Yarn előreindult a sűrűben, emberei nesztelenül követték.
Szemernyit sem érdekelte őket, sikerül-e lépést tartanom velük. Semmit sem tudtak rólam azon kívül, hogy én vagyok az, aki Philroyt "kicsinálta", hogy ezt követően épp az ő nyakukba varrtak engem, és hogy a másik nemet képviselem. A jelek szerint ennyi elegendő is volt számukra. Személyiségem egyéb vonásaira egyáltalán nem voltak kíváncsiak.
Bár lehet, hogy ezt elhamarkodottan állapítottam meg. Hiszen még csak néhány órája ismertük egymást. A délutáni bemutatás alkalmával legfeljebb tíz, óhatatlanul szükséges szót váltottunk Yarnnal. Azzal köszöntünk el, hogy reggel látok munkához mellettük.
Ehhez képest - még azon éjjel - ugyancsak szaporáztam mögöttük a lépteimet, noha szerfelett vigyázatosan, nehogy zajt csapjak, nem vágyván újabb megszégyenítő megjegyzésre.
Óhatatlanul eszembe jutottak valahai élményeim. Ama rusztikus korokban a fiúk társaságát és mulatságait kedvelvén, hozzájuk képest háromszoros erőnlétet és csalafintaságot voltam kénytelen tanúsítani. Na és miért kellett leányzó létemre jóval különbnek látszanom? Nos, mindössze azért, hogy amolyan félemberként befogadjanak. Mire idáig jutottam, megközelítettük a jegenyefa-tornyok alatt álló épületet.
Az indulást követő percekben elhangzottakból tudtam, hogy régóta körözött fegyveres bűnözők lapítanak a sötétbe vesző házban. A nyomozók összekurkászták az ellenük szóló bizonyítékokat, kifigyelték rejtekhelyüket. A többi immár az akciózsaruk dolga.
Ami azt illeti, Yarn félelmetesen tudta a dolgát. Bár még nem ismertem a pasast, borítékolni mertem volna: a bujkálók bilincsben ébrednek ma éji álmukból. Idejük sem lesz arra, hogy felfogják a támadást.
Különös módon e tudat jólesett az igazságérzetemnek.
A kommandósok körülvették a házat. Egyikük elkábította a csaholás gondolatát érlelő őrebet.
- Maradjon mögöttem! - utasított Yarn.
A bejárati ajtó mellé állt, igazított fülesén, felhajtotta gallérját, hogy a mikrofon a szája ügyében legyen, marokra kapta militáris kellékeit, és kissé görnyedten várakozott társai jelentésére, miszerint valamennyien ostromkész állapotba hozták magukat.
A falhoz simultam, mindösszes zajként saját hevesen verdeső szívdobbanásaimat hallottam, akárha vízesés dübörögne a fülemben. Tachikardiámat nem a félelem okozta, hanem a feszültség. Ám ahhoz, hogy szemernyit se hasson át holmi félsz, Yarn hátát kellett látnom magam előtt. Ezt is megjegyeztem, mint annyi mást a pasason észlelt apró jelekből, melyek néhány percnyi ismeretség után sejteni engedték: távol áll tőle Philroy lelkialkata.
Symour Yarn jelentékeny férfi volt, életidejét tekintve túl a harmincon, testmagasságát nézvést százkilencvennél föntebb, fizikuma még éppen hogy nem lógott ki a számomra normálisnak tartott mértékrendből.
Az a fajta természetes nyugalom áradt belőle, mely mindig elbűvöli a nőket, gyermekeket, mozgássérülteket és időseket, amennyiben ilyen fickóra kell bízniuk magukat, teszem azt, egy süllyedő hajón vagy egy eltérített utasszállító gépen.
Rám is zsibbasztólag hatott. Eszembe ötlött iménti élce, és valóban kedvem támadt jegyzetelni. De persze nem kezdtem el kalligrafálgatni, sejtvén: ez a benyomás nem fog kihullani a fejemből: Yarn körül alighanem folyamatos e sugárzás. A pasas megfordult, enyhe mosollyal rám nézett, két mozdulattal elmutogatván: készüljek a detonációra.
Bólintottam. Közelebb simultam a falhoz, és betapasztottam a fülemet. Ettől még erősebben hallottam vérem pulzálását. Viszont hajszálnyit sem enyhült a berobbantott ajtó, a bezúzott ablakok, a házba zúduló hang- és fénygránátok irtózatos erejű, bénító hatású robaja. Mindez legfeljebb másodpercekig tarthatott. De még ezután is hosszan visszhangzott darabokra szaggatottnak érzett agyamban. Yarn beszökkent az ajtón, és eltűnt a szemem elől a gomolygó füsttel tetézett sötétben.
Nem mentem utána. Leváltam a házfalról, lesöpörtem a vállamra tapadt mészfoltot, zsebre vágtam a kezemet. Odabenn bútorok borultak fel, indulatos hangok csattantak, majd szinte csend lett.
Azután megjelent Yarn, maga előtt vezetve egy nála kétszer szélesebb, tántorgó fickót: Társai további gigászokat kísértek a szabadba.
Nem az volt a dolgom, hogy viselkedésüket összevessem Philroy társulatáéval, ezt önkéntelenül mégis megtettem, oly szembeszökő volt különbözésük. Yarn és emberei nem pompáskodtak, nem sütött belőlük a taszító macsóság, melyről óhatatlanul az jutott volna eszembe, mint az ominózus személy esetében: merő véletlen, hogy az úgynevezett jó oldalon állnak.
Két talpig kormoránba öltözött kommandós felsorakoztatta a házfalnál a hátrabilincselt kezű, változatlanul kábának rémlő pasasokat. A többiek visszafordultak az épületbe. A foglyokat őrzők szenvedélymentesen tették a dolgukat. Nem játszották el Isten Öklét, azt sem, hogy ők volnának a megtorlás, igazságszolgáltatás angyalai.
Elsétáltam a közelből. Egyikük utánam pisszegett, hogy jöjjek vissza. Meg se hallottam.
Négy bitangért érkeztünk: odakünn szobrozott mind a négy. A házból sem szűrődött ki további csatazaj. Minden el volt sikálva. Bekanyarodtam az épület sarkánál. A garázsajtó félig nyitott szárnyai mögött böhöm terepjáró terpeszkedett. Az egyik kommandós ekkor végzett a helyiség átvizsgálásával. Kilépett a garázsból, lekapcsolta kézi reflektorát.
Rám pillantott.
- Ne kódorogjon itt! - dörmögte. - Nem biztonságos.
Békítő kézmozdulattal feleltem. Megálltam, várván, miként utasít, merre menjek, ám ő instrukció nélkül faképnél hagyott.
Majdnem egyórányi zötyögés után a sofőr lekapcsolta a lámpákat. Még két-háromszáz métert gurultunk a fekete éjben, azután elnémult a motor, és a kocsi lendületből a csalitosba sodródott.
Symour Yarn pattant ki elsőként a járgányból. Miután társai leugráltak, én is kifelé indultam. A parancsnok a kezét nyújtotta nekem. E gesztust inkább csúfondárosnak szánta, semmint udvariasnak. Midőn földet értem az árokparton, a kosarastermetű pasas lehajolt hozzám.
- Mennyire óhajt részt venni az akcióban? -. kérdezte suttogóra fogott, kígyóbőr-hűvös hangon, éreztetve, hogy nem vesz túl komolyan.
- Teljesen - feleltem, azon töprengve, mitévő legyek vele és embereivel.
Ha nem változtatunk a fagyosan ironikus stíluson, várhatóan napirenden lesznek a szívatások. E mostani, éjszakai riasztást sem egyébnek tudtam bé. Ráadásul tökéletesen ártatlannak éreztem magam Philroy menesztésében.
Épp ezért semmi sem ingerelt arra, hogy megpróbáljak a kegyeikbe férkőzni. Viszont ha kitartunk a barátságtalan hangvétel mellett, képtelenek leszünk az együttműködésre.
Félretettem a kérdést azzal, hogy később majd foglalkozom vele.
- Teljesen? - ismételte válaszomat Yarn, majd egykedvűen vállat vont. - Oké. Végtére is: felhatalmazása van rá.
Visszalépett a furgonhoz, csatlakozván a csatacihelődéssel foglalatoskodó csoporthoz. Másodpercek alatt felöltötték a golyóálló cuccot, teletűzdelték magukat fegyverekkel.
Mikor végeztek, Yarn felém nyújtott egy mellényt.
- Öltöztetőt parancsol? - kérdezte.
Reflexből végigfuttattam hüvelykujjamat a körmeimen, ellenőrizvén, eléggé élesek-e. Ugyanis élénken kedvem támadt bekarmolni egyet a pasasnak.
Azután elvettem a lőálló bekecset, és a tőlem telhető rutinossággal magamra szereltem.
- Fegyvert nem kap - közölte Yarn. - De talán hozhatná
a jegyzeteit, hogy ne érezze magát védtelennek.
Társai halkan kuncorásztak mögöttem.
Úgy tettem, mintha impregnálva volnék a modoruk ellen. A Philroy-eset, vagy inkább botrány után számoltam azzal, hogy a következő csapat nem fog lelkesedni értem, ezért voltaképpen nem is az ő viselkedésük ért váratlanul, hanem az, hogy gunyorosságuk a várakozásom ellenére is kellemetlenül érintett. Yarn előreindult a sűrűben, emberei nesztelenül követték.
Szemernyit sem érdekelte őket, sikerül-e lépést tartanom velük. Semmit sem tudtak rólam azon kívül, hogy én vagyok az, aki Philroyt "kicsinálta", hogy ezt követően épp az ő nyakukba varrtak engem, és hogy a másik nemet képviselem. A jelek szerint ennyi elegendő is volt számukra. Személyiségem egyéb vonásaira egyáltalán nem voltak kíváncsiak.
Bár lehet, hogy ezt elhamarkodottan állapítottam meg. Hiszen még csak néhány órája ismertük egymást. A délutáni bemutatás alkalmával legfeljebb tíz, óhatatlanul szükséges szót váltottunk Yarnnal. Azzal köszöntünk el, hogy reggel látok munkához mellettük.
Ehhez képest - még azon éjjel - ugyancsak szaporáztam mögöttük a lépteimet, noha szerfelett vigyázatosan, nehogy zajt csapjak, nem vágyván újabb megszégyenítő megjegyzésre.
Óhatatlanul eszembe jutottak valahai élményeim. Ama rusztikus korokban a fiúk társaságát és mulatságait kedvelvén, hozzájuk képest háromszoros erőnlétet és csalafintaságot voltam kénytelen tanúsítani. Na és miért kellett leányzó létemre jóval különbnek látszanom? Nos, mindössze azért, hogy amolyan félemberként befogadjanak. Mire idáig jutottam, megközelítettük a jegenyefa-tornyok alatt álló épületet.
Az indulást követő percekben elhangzottakból tudtam, hogy régóta körözött fegyveres bűnözők lapítanak a sötétbe vesző házban. A nyomozók összekurkászták az ellenük szóló bizonyítékokat, kifigyelték rejtekhelyüket. A többi immár az akciózsaruk dolga.
Ami azt illeti, Yarn félelmetesen tudta a dolgát. Bár még nem ismertem a pasast, borítékolni mertem volna: a bujkálók bilincsben ébrednek ma éji álmukból. Idejük sem lesz arra, hogy felfogják a támadást.
Különös módon e tudat jólesett az igazságérzetemnek.
A kommandósok körülvették a házat. Egyikük elkábította a csaholás gondolatát érlelő őrebet.
- Maradjon mögöttem! - utasított Yarn.
A bejárati ajtó mellé állt, igazított fülesén, felhajtotta gallérját, hogy a mikrofon a szája ügyében legyen, marokra kapta militáris kellékeit, és kissé görnyedten várakozott társai jelentésére, miszerint valamennyien ostromkész állapotba hozták magukat.
A falhoz simultam, mindösszes zajként saját hevesen verdeső szívdobbanásaimat hallottam, akárha vízesés dübörögne a fülemben. Tachikardiámat nem a félelem okozta, hanem a feszültség. Ám ahhoz, hogy szemernyit se hasson át holmi félsz, Yarn hátát kellett látnom magam előtt. Ezt is megjegyeztem, mint annyi mást a pasason észlelt apró jelekből, melyek néhány percnyi ismeretség után sejteni engedték: távol áll tőle Philroy lelkialkata.
Symour Yarn jelentékeny férfi volt, életidejét tekintve túl a harmincon, testmagasságát nézvést százkilencvennél föntebb, fizikuma még éppen hogy nem lógott ki a számomra normálisnak tartott mértékrendből.
Az a fajta természetes nyugalom áradt belőle, mely mindig elbűvöli a nőket, gyermekeket, mozgássérülteket és időseket, amennyiben ilyen fickóra kell bízniuk magukat, teszem azt, egy süllyedő hajón vagy egy eltérített utasszállító gépen.
Rám is zsibbasztólag hatott. Eszembe ötlött iménti élce, és valóban kedvem támadt jegyzetelni. De persze nem kezdtem el kalligrafálgatni, sejtvén: ez a benyomás nem fog kihullani a fejemből: Yarn körül alighanem folyamatos e sugárzás. A pasas megfordult, enyhe mosollyal rám nézett, két mozdulattal elmutogatván: készüljek a detonációra.
Bólintottam. Közelebb simultam a falhoz, és betapasztottam a fülemet. Ettől még erősebben hallottam vérem pulzálását. Viszont hajszálnyit sem enyhült a berobbantott ajtó, a bezúzott ablakok, a házba zúduló hang- és fénygránátok irtózatos erejű, bénító hatású robaja. Mindez legfeljebb másodpercekig tarthatott. De még ezután is hosszan visszhangzott darabokra szaggatottnak érzett agyamban. Yarn beszökkent az ajtón, és eltűnt a szemem elől a gomolygó füsttel tetézett sötétben.
Nem mentem utána. Leváltam a házfalról, lesöpörtem a vállamra tapadt mészfoltot, zsebre vágtam a kezemet. Odabenn bútorok borultak fel, indulatos hangok csattantak, majd szinte csend lett.
Azután megjelent Yarn, maga előtt vezetve egy nála kétszer szélesebb, tántorgó fickót: Társai további gigászokat kísértek a szabadba.
Nem az volt a dolgom, hogy viselkedésüket összevessem Philroy társulatáéval, ezt önkéntelenül mégis megtettem, oly szembeszökő volt különbözésük. Yarn és emberei nem pompáskodtak, nem sütött belőlük a taszító macsóság, melyről óhatatlanul az jutott volna eszembe, mint az ominózus személy esetében: merő véletlen, hogy az úgynevezett jó oldalon állnak.
Két talpig kormoránba öltözött kommandós felsorakoztatta a házfalnál a hátrabilincselt kezű, változatlanul kábának rémlő pasasokat. A többiek visszafordultak az épületbe. A foglyokat őrzők szenvedélymentesen tették a dolgukat. Nem játszották el Isten Öklét, azt sem, hogy ők volnának a megtorlás, igazságszolgáltatás angyalai.
Elsétáltam a közelből. Egyikük utánam pisszegett, hogy jöjjek vissza. Meg se hallottam.
Négy bitangért érkeztünk: odakünn szobrozott mind a négy. A házból sem szűrődött ki további csatazaj. Minden el volt sikálva. Bekanyarodtam az épület sarkánál. A garázsajtó félig nyitott szárnyai mögött böhöm terepjáró terpeszkedett. Az egyik kommandós ekkor végzett a helyiség átvizsgálásával. Kilépett a garázsból, lekapcsolta kézi reflektorát.
Rám pillantott.
- Ne kódorogjon itt! - dörmögte. - Nem biztonságos.
Békítő kézmozdulattal feleltem. Megálltam, várván, miként utasít, merre menjek, ám ő instrukció nélkül faképnél hagyott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése