Jade baja elég korán meggyűlik „mintaszerű” szüleivel, akik elvárják tőle, hogy felnőttként – velük ellentétben – mindent elérjen ezen a világon. Beleveti magát inkább a nagybetűs Életbe, s nem is bánja meg, mert olyan tanítómestereket, mint Tilton, a méltósággal halódó szaxofonos, meg Bárd, a hótkomoly zsaruféle, manapság már csak az utcán találni… Abban a homályos zónában, ahol Jade küzd a megélhetésért, az embernek állítólag két választása van mindössze: a törvények szerint játszik, vagy figyelmen kívül hagy minden szabályt. Létezik-e harmadik út? A Jégtánc hősnőjének erre a kérdésre kell választ találnia. Míg szól a zene. Mielőtt kűrje véget ér…
részlet...
Néhány perccel késõbb királynõként fogadta udvartartása sürgölõdését. A kanapén feküdt, Bárd hajolt a sebei fölé, Tilton forró borosteát szürcsöltetett vele, Morganné a kezét tördelve jajveszékelt. Morgan a vörösbor vérképzõ szerepérõl tartott elõadást, majd azt berekesztve a szaxisra pillantott.
- Mindig ennyi baj van a kislánnyal? - kérdezte.
- Mindig - hangzott a válasz.
- Szertelen teremtés - sóhajtott a perzsamacska arcú asszony.
- Szertelen?! - mordult Bárd. - Konkrétan egy megátalkodott, hülye bige.
- Én is téged - súgta Jade.
- Miii? - nyikkant a pasas, noha többnyire nem volt ostoba.
Tilton védelmébe vette a lányt.
- Mindnyájan emlékszünk, milyen nehéz volt számunkra ez az életkor, ugye?! Sose felejtem el, mekkora káosz volt a fejemben tizenhárom és tizenkilenc éves korom között. Azóta se sokat javult a helyzet.
- Ma éjjel havazni fog, és holnapra megenyhül a hideg. Reggel túrára indulunk a lovasszánnal - vigyorgott Morgan. - Viszünk egy kosár elemózsiát, teát, forralt bort.
- Jó mulatást - bólintott Jade lehunyt szemmel.
- Te nem jössz? - hökkent meg Tilton.
- Koriznom kell.
- És ki fog kihalászni a lékbõl? - hördült Bárd.
- Én itthon maradok - nyugtatta Morganné.
A gazda felörült.
- Na látják, nem lesz itt semmi baj! A vak majd elvezetgeti a világtalant.
- Azt reméltem, már tudsz korizni, de mivel még nem tudsz lovagolni, azzal is megpróbálkozol - mélázott Bárd.
- Nem elég dúsan mézes a madzagod - felelte Jade.
Közben a zsaru végzett a sebellátással. Betakargatta a lányt, majd felemelkedett mellõle, és kiment a szobából. Morganék is utána szivárogtak.
Tilton ülve maradt a kanapé végében. Letette az üres bögrét, megsimogatta Jade haját.
- Amúgy jól érzed itt magad? - kérdezte.
- Ühüm. Játszd el az új dalaidat!
- A dalonc nélkül csak fél zenekar vagyok.
- Hová lett a pasi?
- Gondolom, sétálni ment. Kissé zaklatott reggel óta.
- Tudom, most megkérsz, hogy ne molesztáljam õt.
- Dehogy kérlek. Tõlem nyugodtan molesztálhatod. Ha nem így látnám, hosszasan mesélnék neked a nõi büszkeségrõl, amely talán csak a mozivásznon létezik.
- Beszéltetek rólam?
- Nem.
- Akkor min vitatkoztatok, amíg a fürdõszobában voltam?
- Bár aggasztóan elmélyült a csend odabenn, mi mégsem tudtunk megegyezni, melyikünk nyissa rád az ajtót. Úgy vélekedtem, ô jobb erõben van ahhoz, hogy kimentsen téged a lefolyóból, ô viszont váltig állította: kutya bajod, csak éppen idõbe telik, amíg az Óz Bádogemberébõl visszaolvadsz nõi lénnyé.
- Mitévõ legyek?
Tilton átült az ablakkal szemközt álló fotelbe, ahonnan rálátott a tóra, a ház mellett magasodó, csillagkáprázattal fénylõ lucfenyõre, a derengõ égen vágtató, habzó felhõkre. Hallották az izmosodó szél ágsuhogtató, cserepet zörgetõ rohamait.
- Tanáccsal nem szolgálhatok. Azt viszont nem egyszer észrevettem, mit tesz egy nõvel, ha izgalmas férfi van a közelében. A legkevésbé sem érdekes nõ is kivirul és megszépül ettõl. Ugyanez fordítva is igaz. Ti ketten állandóan stimuláljátok egymást. Igaz barátom mostanában férfiasabb, mint valaha, és te is valamelyest ritkábban viselkedsz kölyökmód.
- Na és?! - nyehegte Jade. - Azt hiszed, jó így nekem?!
- De nem is túl rossz, igaz!? Ha valami újszerû szeszély lepi el az agyadat, azonnal kimegy a fejedbõl Bárd.
- Sose teljesen.
- Jó. Majd elmúlik, vagy elsodor benneteket. Így nem marad.
- Mondd csak, Tilton, amikor tizenhét éves voltál, lehetett sejteni, milyen leszel majdan?
- Legfeljebb sejteni lehetett. Az ember állandóan változik, fiatalabb korában viharosan, késõbb megállapodottabb ritmusban. Általában szeretjük másokra kenni rossz sorsunkat, én belátom: sajátkezûleg szúrtam el az életemet. Nem jöttem rá, pedig üvegtiszta: a kreatív periódusok kiégett idõszakokkal váltakoznak; én mindannyiszor kétségbe estem, ha nem keresett fel a zene, azt hittem, vége a tehetségemnek, az alkoholhoz menekültem, s végül már valósággal bujkáltam a fejemben formálódó dalok elõl. Imádtam az önsajnálatban dagonyázni. Egy napon rádöbbentem, mennyi mindent hagytam kifolyni az ujjaim közül. Ha újra elapad bennem a dal, nem biztos, hogy túlélem a passzív szakaszt. Talán nem is kellene túlélnem. Szinte mindent elmondtam.
- Fenét mindent. Nap mint nap tanulok tõled valamit. Még rengeteg dolgod van.
- Ha elmegyek is, veled maradok. Erre csupán a szeretet képes.
Morganné a csukott ajtó mögül vacsorázni szólította õket.
Letelepedtek a mahagóni-burkolatú ebédlõben, lámpa csak a bárpult fölött világított, az asztalokon gyertyák riszálták sárgás lángjukat. A párkányon is különbözõ nagyságú gyertyák sorakoztak, a tükrös ablaküvegben bámulván magukat. Odakinn a sötétség azon fáradozott, hogy teljessé válhassék, ám a földet és a fákat borító hó izzása zöld-ezüstre fakította az éjszakát. A szél fütyült, dobogott, ledöntögette az ágakra vastagodott havat, átfújta a tó fölött, és keresztülsodorta a hegyen. Gomolyfelhõket hajkurászott, de azok fogytával többé nem boldogult. Az újonnan érkezõ hájas-lomha fellegek lehorgonyozták magukat a fenyõk koronacsúcsain, felszúrt bensõjükbõl daraszerû pelyhek szitáltak alá. A kifulladt szél elterült a bokrok alatt, s a végigrepedt felhõkbõl kiömlött a rengeteg hó. A kövérkés pelyhek összetapadtak fáztukban, lusta táncolással süllyedtek a föld felé.
Jade az ablakkal szemközt ülve a hóesésben gyönyörködött, íriszén a gyertyalángok visszfénye ragyogott. Fogalma se volt, mit eszik, iszik, elragadtatottságában csak a kinti tündöklést látta, a lucfenyõn ágaskodó izzókra telepedõ, majd leolvadó pelyhek csillámló fény-játékát.
Morganék a szomszédos asztalnál falatoztak, mormolón beszélgetve, olykor át-átszólva hozzájuk. A gazda idõnként felkelt, és sûrû habú, haragosbarna sört csapolt a pultnál.
Bárd gépiesen evett, a tányérja mellé támasztott komponáló füzetben lapozgatva. Amikor a délután készült dalhoz ért, komoran felsóhajtott.
- Ezt nem tudom elénekelni - mondta.
- Én sem - vigasztalta Tilton.
- Ehhez egy elõrehaladottan iszákos, több üveg lúgot felnyalt, három ízben is átvágott torkú dizõz kellene.
- Igen - bólintott a szaxis.
A két pasas egyként Jade-re meredt.
A lány pillantása rájuk rebbent.
- Mi van? - kérdezte.
- Egyáltalán, ismeri a kottát? - dünnyögte a dalonc.
- Persze, hiszen hegedülni taníttatták.
- Énekhang dolgában hogy' áll?
- Alt - felelte Tilton. - Néha, esküszöm, basszusba hajlik, alighanem a mutálásnak betudhatóan.
- Mit akartok? - nyögte Jade.
Bárd eléje tolta a füzetet.
A lány a verset futotta át elsõként, majd dúdolásra fordította a hangjegyeket. Ha elvétette, újból nekirugaszkodott.
- Pazar - mondta végül, mutatóujjával visszajuttatva a partitúrát a dalonc elé, és hatalmasat harapott egy viaszos héjú almából.
- Elénekelnéd? - puhatolta a zsaru.
- Ha Tilton kéri - hangzott a válasz.
- Mindketten kérünk - felelte a szaxis.
- Nem jó, csak te kérj. Ahhoz ugyanis, hogy ez a nóta a kedved szerint hangozzék, erõszakot kell tennem a hangképzõ szerveimen. Lehet, hogy ha elénekelem a dalt, utána viszont beszélni nem tudok majd soha többé.
- Ennyire azért nem vészes.
- Oké - bólintott a lány. Bárdra nézve pattintott az ujjával: - A szaxiját!
Letette az almát, és elszántan magába döntötte az elõtte tornyosuló krigliben habzó sört.
Amikor a zsaru felsietett a szobába, Jade Tiltonhoz fordult.
- Utána megpróbálkoznátok a Jégtánc-blues -zal?
- Utána bármivel.
Bárd lóhalálában érkezett a szaxofonnal. Tilton skálázott, torkát reszelgette, dümmögött egy keveset, mielõtt a hangszerbe fújt volna, s Jade sejtette, hogy zavarában bohóckodik, hiszen a dalt exfeleségének, az ô hangjára írta.
A Búcsú-láz ban egy keserû, keresetlenül közönséges nõ köszönt el mélyen megunt kedvesétõl, keményen gördülõ, gunyoros szavakkal.
Jade emlékezett, milyennek írta le Tilton a valahai bárdizõz, azóta gazdagné hangját. Amíg a szaxis gyakorolgatott, hogy ráizzon a dallamaira, a pult mögé lépett, levett a polcról egy doboz cigarettát, s a gyertyaláng fölé hajolva meggyújtott egy szálat. Azután felült az asztal szélére, combjára fektette a füzetet, s intett: kezdhetik.
Ô maga is megdöbbent, de látta a pasasok õszinte elborzadását, amikor megreccsent a hangja, s már az elsõ strófában híven hozta a tányérokat csapkodó, lelketlenül acsargó, porig alázó asszonyt. Azután az is meghökkentette, mennyire nem esik nehezére azonosulni a szereppel, s képes volt áthozni a torkán, amint ugyanez a hárpia el-elfúl, elbizonytalanodik, reménykedõn, hátha még visszavonhatna mindent, de hiába, mennie kell, s iszonyú bíbor dühét fájdalom festi fekete-kékre.
- Jézusom! - nyögte Tilton a végén. - A hideg futkos a hátamon. Mintha Nadiát hallottam volna.
Bárd empatikusan a barátja elé tolt egy pohár sört, majd kilopta Jade ujjai közül a cigarettát, és beletörte a hamutartóba.
Morgan megköszörülte a torkát, pödört egyet a bajuszán, s azt mondta:
- Ha folytatják, a következõ sörkörre a vendégeim.
- Hagyja csak - legyintett Tilton. - Még sose tudtuk abbahagyni, ha egyszer belefogtunk.
Jade Nadia-hangon felcsattant:
- Mindenki látta, hogy ez a derék szenya hekus terrorizálta a cigimet?!
A jelenlévõk bólogattak.
- Jó - nyugtázta a lány átvágott-torkú sóhajjal. - Akkor most rágyújtok, és mostantól kezdve dohányozni fogok. Ha valaki veszi a merszet, és a cigimhez nyúl, számoljon a kínhalállal.
- Nem szeretném, ha cigarettát vennél a szádba - mondta Bárd.
- Lehet, hogy az álombige nem dohányzik, én viszont igen! Megszaggattam az összes hangszálamat, megleptem magamat, valamint mindenkit azzal, hogy képes vagyok elénekelni egy átoknehéz nótát, és a derék szenya hekus csak annyit tud hozzátenni mindehhez, hogy ne cigizzek!?
- Nem volt rossz - közölte a zsaru.
- Mi nem volt rossz?
- A produkciód.
Jade rámeredt. Csaknem sírva fakadt dühében.
- Nem volt rossz?! Eszméletlenül jó volt! Legalábbis így elsõre. Nagy szerencse, hogy mélyen mutálok. És most rágyújtok.
Bárd a háta mögé nyúlt, derékszíja alól kihúzta a stukkert, és letette az asztalra. Azután komoly szemmel a lányra nézett.
- Ha megteszed, kilövöm a szádból a cigarettát.
Jade Tiltonhoz fordult.
- Higgyek neki?
A kérdezett megfontoltan bólintott.
Morganné a férjére pillantott.
- Mit gondolsz, drágám? Leölik egymást?
A gazda vállat vont, s a bajuszában babrált három ujjal.
Jade felemelkedett az asztal szélérõl, fogta a füzetet, és az ablakhoz lépett vele. Szeme összevillant Tiltonéval. A szaxis felkapta a hangszert, majd gondolt egyet, s Bárdra nézett.
- Te is beszállhatsz - mondta, izgatottan ragyogva. - Jade megpróbálkozna a Jégtánc-blues -zal.
- Nem szállhat be - tiltakozott a lány. - Nálam van a szöveg.
- Tudom fejbõl - felelte a zsaru
- Nagyokos - morogta Jade. - Én is tudom fejbõl.
Ellépett az ablaktól, és Bárddal szemközt felült az asztalra.
Tilton a hangok közé csapott.
A jég
meg az ég
szikrázva símul össze,
a szél
se beszél:
por-hóval kergetõdzve
játszanak
- mert szabad...
E fényes-boldog pusztaságban
nincs hazug szó: tisztaság van;
senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!
Égnek
és jégnek
kristály síkjai közt suhan a lélek...
a levegõ penge-éles és szesz-tömény,
itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
röpülve, zuhanva,
pörögve, suhanva
szótlanul mond hálát jégnek és égnek
a táncba-szabadult, eszelõs-tiszta lélek!
Oly jó:
erre nincs szó!
S ha vége a dalnak és fárad a láb:
a JÉGTÅNC minden kis karcos nyomát
némán begyógyítja a szûz hó.
Késõbb, a gyertyalángok melegségétõl, hóeséstõl, zenéléstõl elvarázsoltan kisétáltak a tópartra. Jade felöltötte a korcsolyacipõt, és a jégre merészkedett, de a hízó hóban megtett néhány bukdácsoló lépés után lemondott a csúszkálásról.
Tilton pár perc alatt átfázott, és borongós hangon megjegyezte, hogy a szobából nézve számottevõen kellemesebbnek látja az éghajlatot. Sarkon fordult, és elment.
Jade visszahúzta a csizmáját, átvetette vállán a korcsolyacipõket, és a havat rugdosva fel-alá járt a fák alatt.
Bárd a cédrus törzséhez támaszkodva, zsebre vágott kézzel hallgatta a bóbiskoló madarak motyogását, és szórakozott képregény-buborékokat eregetett szájából a hideg levegõbe.
Jade nem akart odamenni hozzá, így hát kellõleg feldühödött, amikor egyszerre csak ott találta magát a pasas színe elõtt. Zavartan állongott vele szemközt, ökleit a zsebébe süllyesztve, figyelve a páragomolyok elõállításán fáradozó zsarut. Lassan elõhúzta kezét a zsebébõl, két ujja között egy cigarettaszállal. Rágyújtott, és felpillantott a magasba, mert a madarak mozgolódni kezdtek fölötte.
- Arról volt szó, hogy este megmondom - kezdte, és formás füstkarikát lökött ki a szájából.
Bárd ránézett. Karjait összefonta a mellén, jobb lábát átvetette a bal elõtt, s ezzel a testtartással értésre adta teljes bezárkózását. Homlokán feltûntek az egymást keresztezõ vonalak, szeme, szája elkeskenyült.
Jade összeborzongott.
- Úgy festesz, mint egy égõ gyújtózsinór. Az volt a kérdés, mihez kezdhetnél velem, és én mi hasznodat venném, nemde!?
- Egérutat kértem.
- De nem nyertél.
- Dobd el azt a szart.
- Ízlik. Stukkert rántasz?
- Marhaság volt beígérnem. Lehetõséget adtam arra, hogy kedvedre bosszanthass. Szívd, ha jólesik. Sõt, kínálj meg engem is.
Jade a pasas ajkai közé tolta a cigijét.
Bárd két ujjal megfogta a cigarettaszálat, és lassan szétmorzsolta.
A lány új cigire gyújtott, s karikákat formázott füstjébõl.
Viselkedésükbõl kiviláglott: sejtelmük sincs, miként fogjanak magvas társalgáshoz.
Jade szembenézett a helyzettel.
- Kíncselekvés, amit mûvelünk - mondta.
- Nem elõször - hagyta rá a férfi.
- Nem bánom, még van tartalék a pakliban, azzal is telik az idõ, ha egyik cigirõl a másikra kapunk.
- Még néhány szippantás, és mennyeien kanálisízû lesz a szád.
- Na és, azt hiszed, a sörtõl mézízû!?
- Nem tudom, mit higgyek - vont vállat Bárd. Kisimult homlokkal elmosolyodott. Kinyújtotta a kezét, elvette a cigarettát a lány fogai közül, kettétörte, és ledobta a hóra. Elõrelépett, és Jade szájához hajolt.
Rövid tétovázás után megkóstolta, milyen ízû. Sörtõl, füsttõl kesernyés, ám mind édesebb csókot váltottak.
Azután már csak egymás szájának édesét, melegét érezték, lélegzetük elfúlt, és szívük vadul kalapált, vért zúgatott a fülükben, és mivel az ájulás is megkörnyékezte õket, kis híján leborultak a hóra.
Bárd elengedte a lányt, hátralépett, és visszadõlt a fatörzshöz.
- Ezt tisztáztuk - mondta rekedten.
Jade egy lépést tett utána, majd még egyet, s ekkor már összeért a kabátjuk. Széthajtotta dzsekije szárnyait, és a férfi arcába nézett.
- Engedj közelebb - kérte.
Bárd a fejét rázta, de nem tiltakozott, amikor a lány lehúzta kabátján a cipzárt, s két tenyerét a pulóvere alá csúsztatva hozzásimult.
- Ímhol a válasz az összes kérdésedre - sóhajtotta Jade a férfi mellére hajtott fejjel. - Mit kezdhetnél velem, s mi hasznodat venném? Te is érzed mindezt az izgalmat és jót? Engedj még közelebb.
Tenyerét a zsaru hátára, majd a derekára csúsztatta. A nadrágszíj alatt lapuló stukker rideg, fémes érintése némileg lehûtötte. Hátrahajtott fejjel felnézett.
- Sétáljunk egyet - javasolta Bárd.
- Közben fogod a kezemet?
- Már régen fognom kéne, mert aggasztóan tevékeny.
- Félsz, hogy elcsenem a stukkeredet? Egyáltalán, minek hordod itt, ahol a maffia se jár?!
- Megszokásból. Az ember begombolja a nadrágját, beköti a cipõjét, és magához veszi a stukkerét.
- Egyet se sétáljunk! Üljünk le itt a fa tövében, és beszélgessünk.
- Máris térdig állunk csikkben, guánóban.
- Még soha senki nem csókolt meg. Csak te.
- Igazán? Az elszálkásított fickó talán a higiénikus szex híve?
- Vele nem csókolóztam: Mással se. Fogalmam se volt arról, hogy ez ilyen jó.
- Talán ezért terjedt el széles körben.
- Tudnál nemet mondani, ha azt kérném, csókolj meg újra?
- Tudnék.
- Csókolj meg újra.
Bárd nemet mondott, és megcsókolta. A kezét is kivette a zsebébõl, noha nem azért, hogy átölelje a lányt, hanem kézenfogás végett.
Jade félbeszakította a csókot, és keserûen elnevette magát.
- Úgy viselkedsz, mintha a szüzességedre vigyáznál. Olvastam egy regényben, és nem az ágy alatt dugdosottak valamelyikében, hogy akkor szoktak így tenni a pasasok, ha szeplõtelenségi fogadalom köti õket, vagy ha súlyosan fertõzõ nemibetegek, na és persze akkor, ha szexképtelenek. Veled mi a helyzet?
- Ha érett, felnõtt nõ lennél, meg se futamíthatnál. De gyerek vagy, akit túlságosan is szeretek. Épp ezért nem fogadhatom el, amivel kedveskedni szeretnél, s nem azért, mert kedvem ellen való. Hiszen egyáltalán nem a kedvem tiltakozik ellene, hanem az eszem. A nagyon kedves, intenzíven szemüveges, kenderszakállú gyermekpszichológus talán megértethetné veled, amit nekem nem sikerült.
- Próbáld meg.
- Ó, Jade! - nyögte a pasas a szemét forgatva.
Ellökte magát a fa törzsétõl, és a lány kényszeredetten utána indult. Zsebre dugott kézzel sétáltak a puha havon.
- Ha mindig ekkora feneket kerítenél a szerelmi ügyeidnek, egymillió nedvedzõ pattanásnak kellene borítania a fejedet. Ha olyan okos és elõrelátó lennél, amilyennek velem szemben mutatkozol, aligha kerültél volna olyan helyzetbe, aminõbe a csajod belesodort. Szültök?
- Nem szülünk.
- Biztos?
- Biztos. A sarkamra álltam, miként tanácsoltad, és ez nyomban megoldotta a helyzetet.
- Tehát ahhoz nem vagyok gyerek, hogy helyrepofozzam helyetted az életedet, feltéve persze, ha nem követelek részt belõle. Ha érett, felnõtt nõ lennék, nem haboznál közel engedni magadhoz. Százhetvenöt centi magas vagyok, és máris annyit éltem, mint egy matróna. T'izenhárom éves korom óta magam irányítom a sorsomat, a legtöbb választásom önkéntes és nem rám kényszerített.
Bárd cöcögött néhányat.
- Hát ez eszméletlen! - jajdult Jade. - Mit vársz tõlem?! Igen, feltett szándékom, hogy én legyek az álombige! Ne hidd, hogy összetévesztem a dolgokat. Ne jöjj nekem az intenzíven kretén gyermekpszichológus szöveggel! Nem pótapát és szerelmetes barátot, nem is félfivért látok benned. A Bárd nevû férfit látom benned, azt a férfit, akibe a búbomig szerelmes vagyok, és azt se hidd, hogy ez könnyen ment, mert baromian harcoltam ellene, csakhogy vesztettem! Vesztettem, és már szemernyit se bánom, és örülök, hogy eléggé merész voltam elmondani, és örülök e helynek, a hulló hónak! Egész esténk gyönyörû volt az együttzenéléssel és énekléssel, és még gyönyörûbb lesz, mert ma éjjel veled alszom.
A zsaru megtorpant, és fejét ingatva a lányra nézett.
- Egy rakás rettentõ bonyolult dolgot játszva megértesz, csak ezt az egyszerût nem érted!? Nem lennénk boldogabbak, ha együtt aludnánk.
- Nem a fenét!
- Rettentõen figyelj! Megingathatatlanul tudom: nem lenne erõm ehhez a kapcsolathoz, hiszen bármitõl próbállak visszatartani, annál inkább véghezviszed azt. Mert a lehetõ legjobb úton jársz ahhoz, hogy sittre vagy kriptába kerülj. Ha úgy tetszik: magamat akarom megkímélni az ezzel járó megrázkódtatástól. Gyerek vagy, s mint olyan, kiszámíthatatlan.
- A ragyába, mirõl beszélsz!? Nem azt kértem, hogy vegyél feleségül!
Néhány perccel késõbb királynõként fogadta udvartartása sürgölõdését. A kanapén feküdt, Bárd hajolt a sebei fölé, Tilton forró borosteát szürcsöltetett vele, Morganné a kezét tördelve jajveszékelt. Morgan a vörösbor vérképzõ szerepérõl tartott elõadást, majd azt berekesztve a szaxisra pillantott.
- Mindig ennyi baj van a kislánnyal? - kérdezte.
- Mindig - hangzott a válasz.
- Szertelen teremtés - sóhajtott a perzsamacska arcú asszony.
- Szertelen?! - mordult Bárd. - Konkrétan egy megátalkodott, hülye bige.
- Én is téged - súgta Jade.
- Miii? - nyikkant a pasas, noha többnyire nem volt ostoba.
Tilton védelmébe vette a lányt.
- Mindnyájan emlékszünk, milyen nehéz volt számunkra ez az életkor, ugye?! Sose felejtem el, mekkora káosz volt a fejemben tizenhárom és tizenkilenc éves korom között. Azóta se sokat javult a helyzet.
- Ma éjjel havazni fog, és holnapra megenyhül a hideg. Reggel túrára indulunk a lovasszánnal - vigyorgott Morgan. - Viszünk egy kosár elemózsiát, teát, forralt bort.
- Jó mulatást - bólintott Jade lehunyt szemmel.
- Te nem jössz? - hökkent meg Tilton.
- Koriznom kell.
- És ki fog kihalászni a lékbõl? - hördült Bárd.
- Én itthon maradok - nyugtatta Morganné.
A gazda felörült.
- Na látják, nem lesz itt semmi baj! A vak majd elvezetgeti a világtalant.
- Azt reméltem, már tudsz korizni, de mivel még nem tudsz lovagolni, azzal is megpróbálkozol - mélázott Bárd.
- Nem elég dúsan mézes a madzagod - felelte Jade.
Közben a zsaru végzett a sebellátással. Betakargatta a lányt, majd felemelkedett mellõle, és kiment a szobából. Morganék is utána szivárogtak.
Tilton ülve maradt a kanapé végében. Letette az üres bögrét, megsimogatta Jade haját.
- Amúgy jól érzed itt magad? - kérdezte.
- Ühüm. Játszd el az új dalaidat!
- A dalonc nélkül csak fél zenekar vagyok.
- Hová lett a pasi?
- Gondolom, sétálni ment. Kissé zaklatott reggel óta.
- Tudom, most megkérsz, hogy ne molesztáljam õt.
- Dehogy kérlek. Tõlem nyugodtan molesztálhatod. Ha nem így látnám, hosszasan mesélnék neked a nõi büszkeségrõl, amely talán csak a mozivásznon létezik.
- Beszéltetek rólam?
- Nem.
- Akkor min vitatkoztatok, amíg a fürdõszobában voltam?
- Bár aggasztóan elmélyült a csend odabenn, mi mégsem tudtunk megegyezni, melyikünk nyissa rád az ajtót. Úgy vélekedtem, ô jobb erõben van ahhoz, hogy kimentsen téged a lefolyóból, ô viszont váltig állította: kutya bajod, csak éppen idõbe telik, amíg az Óz Bádogemberébõl visszaolvadsz nõi lénnyé.
- Mitévõ legyek?
Tilton átült az ablakkal szemközt álló fotelbe, ahonnan rálátott a tóra, a ház mellett magasodó, csillagkáprázattal fénylõ lucfenyõre, a derengõ égen vágtató, habzó felhõkre. Hallották az izmosodó szél ágsuhogtató, cserepet zörgetõ rohamait.
- Tanáccsal nem szolgálhatok. Azt viszont nem egyszer észrevettem, mit tesz egy nõvel, ha izgalmas férfi van a közelében. A legkevésbé sem érdekes nõ is kivirul és megszépül ettõl. Ugyanez fordítva is igaz. Ti ketten állandóan stimuláljátok egymást. Igaz barátom mostanában férfiasabb, mint valaha, és te is valamelyest ritkábban viselkedsz kölyökmód.
- Na és?! - nyehegte Jade. - Azt hiszed, jó így nekem?!
- De nem is túl rossz, igaz!? Ha valami újszerû szeszély lepi el az agyadat, azonnal kimegy a fejedbõl Bárd.
- Sose teljesen.
- Jó. Majd elmúlik, vagy elsodor benneteket. Így nem marad.
- Mondd csak, Tilton, amikor tizenhét éves voltál, lehetett sejteni, milyen leszel majdan?
- Legfeljebb sejteni lehetett. Az ember állandóan változik, fiatalabb korában viharosan, késõbb megállapodottabb ritmusban. Általában szeretjük másokra kenni rossz sorsunkat, én belátom: sajátkezûleg szúrtam el az életemet. Nem jöttem rá, pedig üvegtiszta: a kreatív periódusok kiégett idõszakokkal váltakoznak; én mindannyiszor kétségbe estem, ha nem keresett fel a zene, azt hittem, vége a tehetségemnek, az alkoholhoz menekültem, s végül már valósággal bujkáltam a fejemben formálódó dalok elõl. Imádtam az önsajnálatban dagonyázni. Egy napon rádöbbentem, mennyi mindent hagytam kifolyni az ujjaim közül. Ha újra elapad bennem a dal, nem biztos, hogy túlélem a passzív szakaszt. Talán nem is kellene túlélnem. Szinte mindent elmondtam.
- Fenét mindent. Nap mint nap tanulok tõled valamit. Még rengeteg dolgod van.
- Ha elmegyek is, veled maradok. Erre csupán a szeretet képes.
Morganné a csukott ajtó mögül vacsorázni szólította õket.
Letelepedtek a mahagóni-burkolatú ebédlõben, lámpa csak a bárpult fölött világított, az asztalokon gyertyák riszálták sárgás lángjukat. A párkányon is különbözõ nagyságú gyertyák sorakoztak, a tükrös ablaküvegben bámulván magukat. Odakinn a sötétség azon fáradozott, hogy teljessé válhassék, ám a földet és a fákat borító hó izzása zöld-ezüstre fakította az éjszakát. A szél fütyült, dobogott, ledöntögette az ágakra vastagodott havat, átfújta a tó fölött, és keresztülsodorta a hegyen. Gomolyfelhõket hajkurászott, de azok fogytával többé nem boldogult. Az újonnan érkezõ hájas-lomha fellegek lehorgonyozták magukat a fenyõk koronacsúcsain, felszúrt bensõjükbõl daraszerû pelyhek szitáltak alá. A kifulladt szél elterült a bokrok alatt, s a végigrepedt felhõkbõl kiömlött a rengeteg hó. A kövérkés pelyhek összetapadtak fáztukban, lusta táncolással süllyedtek a föld felé.
Jade az ablakkal szemközt ülve a hóesésben gyönyörködött, íriszén a gyertyalángok visszfénye ragyogott. Fogalma se volt, mit eszik, iszik, elragadtatottságában csak a kinti tündöklést látta, a lucfenyõn ágaskodó izzókra telepedõ, majd leolvadó pelyhek csillámló fény-játékát.
Morganék a szomszédos asztalnál falatoztak, mormolón beszélgetve, olykor át-átszólva hozzájuk. A gazda idõnként felkelt, és sûrû habú, haragosbarna sört csapolt a pultnál.
Bárd gépiesen evett, a tányérja mellé támasztott komponáló füzetben lapozgatva. Amikor a délután készült dalhoz ért, komoran felsóhajtott.
- Ezt nem tudom elénekelni - mondta.
- Én sem - vigasztalta Tilton.
- Ehhez egy elõrehaladottan iszákos, több üveg lúgot felnyalt, három ízben is átvágott torkú dizõz kellene.
- Igen - bólintott a szaxis.
A két pasas egyként Jade-re meredt.
A lány pillantása rájuk rebbent.
- Mi van? - kérdezte.
- Egyáltalán, ismeri a kottát? - dünnyögte a dalonc.
- Persze, hiszen hegedülni taníttatták.
- Énekhang dolgában hogy' áll?
- Alt - felelte Tilton. - Néha, esküszöm, basszusba hajlik, alighanem a mutálásnak betudhatóan.
- Mit akartok? - nyögte Jade.
Bárd eléje tolta a füzetet.
A lány a verset futotta át elsõként, majd dúdolásra fordította a hangjegyeket. Ha elvétette, újból nekirugaszkodott.
- Pazar - mondta végül, mutatóujjával visszajuttatva a partitúrát a dalonc elé, és hatalmasat harapott egy viaszos héjú almából.
- Elénekelnéd? - puhatolta a zsaru.
- Ha Tilton kéri - hangzott a válasz.
- Mindketten kérünk - felelte a szaxis.
- Nem jó, csak te kérj. Ahhoz ugyanis, hogy ez a nóta a kedved szerint hangozzék, erõszakot kell tennem a hangképzõ szerveimen. Lehet, hogy ha elénekelem a dalt, utána viszont beszélni nem tudok majd soha többé.
- Ennyire azért nem vészes.
- Oké - bólintott a lány. Bárdra nézve pattintott az ujjával: - A szaxiját!
Letette az almát, és elszántan magába döntötte az elõtte tornyosuló krigliben habzó sört.
Amikor a zsaru felsietett a szobába, Jade Tiltonhoz fordult.
- Utána megpróbálkoznátok a Jégtánc-blues -zal?
- Utána bármivel.
Bárd lóhalálában érkezett a szaxofonnal. Tilton skálázott, torkát reszelgette, dümmögött egy keveset, mielõtt a hangszerbe fújt volna, s Jade sejtette, hogy zavarában bohóckodik, hiszen a dalt exfeleségének, az ô hangjára írta.
A Búcsú-láz ban egy keserû, keresetlenül közönséges nõ köszönt el mélyen megunt kedvesétõl, keményen gördülõ, gunyoros szavakkal.
Jade emlékezett, milyennek írta le Tilton a valahai bárdizõz, azóta gazdagné hangját. Amíg a szaxis gyakorolgatott, hogy ráizzon a dallamaira, a pult mögé lépett, levett a polcról egy doboz cigarettát, s a gyertyaláng fölé hajolva meggyújtott egy szálat. Azután felült az asztal szélére, combjára fektette a füzetet, s intett: kezdhetik.
Ô maga is megdöbbent, de látta a pasasok õszinte elborzadását, amikor megreccsent a hangja, s már az elsõ strófában híven hozta a tányérokat csapkodó, lelketlenül acsargó, porig alázó asszonyt. Azután az is meghökkentette, mennyire nem esik nehezére azonosulni a szereppel, s képes volt áthozni a torkán, amint ugyanez a hárpia el-elfúl, elbizonytalanodik, reménykedõn, hátha még visszavonhatna mindent, de hiába, mennie kell, s iszonyú bíbor dühét fájdalom festi fekete-kékre.
- Jézusom! - nyögte Tilton a végén. - A hideg futkos a hátamon. Mintha Nadiát hallottam volna.
Bárd empatikusan a barátja elé tolt egy pohár sört, majd kilopta Jade ujjai közül a cigarettát, és beletörte a hamutartóba.
Morgan megköszörülte a torkát, pödört egyet a bajuszán, s azt mondta:
- Ha folytatják, a következõ sörkörre a vendégeim.
- Hagyja csak - legyintett Tilton. - Még sose tudtuk abbahagyni, ha egyszer belefogtunk.
Jade Nadia-hangon felcsattant:
- Mindenki látta, hogy ez a derék szenya hekus terrorizálta a cigimet?!
A jelenlévõk bólogattak.
- Jó - nyugtázta a lány átvágott-torkú sóhajjal. - Akkor most rágyújtok, és mostantól kezdve dohányozni fogok. Ha valaki veszi a merszet, és a cigimhez nyúl, számoljon a kínhalállal.
- Nem szeretném, ha cigarettát vennél a szádba - mondta Bárd.
- Lehet, hogy az álombige nem dohányzik, én viszont igen! Megszaggattam az összes hangszálamat, megleptem magamat, valamint mindenkit azzal, hogy képes vagyok elénekelni egy átoknehéz nótát, és a derék szenya hekus csak annyit tud hozzátenni mindehhez, hogy ne cigizzek!?
- Nem volt rossz - közölte a zsaru.
- Mi nem volt rossz?
- A produkciód.
Jade rámeredt. Csaknem sírva fakadt dühében.
- Nem volt rossz?! Eszméletlenül jó volt! Legalábbis így elsõre. Nagy szerencse, hogy mélyen mutálok. És most rágyújtok.
Bárd a háta mögé nyúlt, derékszíja alól kihúzta a stukkert, és letette az asztalra. Azután komoly szemmel a lányra nézett.
- Ha megteszed, kilövöm a szádból a cigarettát.
Jade Tiltonhoz fordult.
- Higgyek neki?
A kérdezett megfontoltan bólintott.
Morganné a férjére pillantott.
- Mit gondolsz, drágám? Leölik egymást?
A gazda vállat vont, s a bajuszában babrált három ujjal.
Jade felemelkedett az asztal szélérõl, fogta a füzetet, és az ablakhoz lépett vele. Szeme összevillant Tiltonéval. A szaxis felkapta a hangszert, majd gondolt egyet, s Bárdra nézett.
- Te is beszállhatsz - mondta, izgatottan ragyogva. - Jade megpróbálkozna a Jégtánc-blues -zal.
- Nem szállhat be - tiltakozott a lány. - Nálam van a szöveg.
- Tudom fejbõl - felelte a zsaru
- Nagyokos - morogta Jade. - Én is tudom fejbõl.
Ellépett az ablaktól, és Bárddal szemközt felült az asztalra.
Tilton a hangok közé csapott.
A jég
meg az ég
szikrázva símul össze,
a szél
se beszél:
por-hóval kergetõdzve
játszanak
- mert szabad...
E fényes-boldog pusztaságban
nincs hazug szó: tisztaság van;
senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!
Égnek
és jégnek
kristály síkjai közt suhan a lélek...
a levegõ penge-éles és szesz-tömény,
itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
röpülve, zuhanva,
pörögve, suhanva
szótlanul mond hálát jégnek és égnek
a táncba-szabadult, eszelõs-tiszta lélek!
Oly jó:
erre nincs szó!
S ha vége a dalnak és fárad a láb:
a JÉGTÅNC minden kis karcos nyomát
némán begyógyítja a szûz hó.
Késõbb, a gyertyalángok melegségétõl, hóeséstõl, zenéléstõl elvarázsoltan kisétáltak a tópartra. Jade felöltötte a korcsolyacipõt, és a jégre merészkedett, de a hízó hóban megtett néhány bukdácsoló lépés után lemondott a csúszkálásról.
Tilton pár perc alatt átfázott, és borongós hangon megjegyezte, hogy a szobából nézve számottevõen kellemesebbnek látja az éghajlatot. Sarkon fordult, és elment.
Jade visszahúzta a csizmáját, átvetette vállán a korcsolyacipõket, és a havat rugdosva fel-alá járt a fák alatt.
Bárd a cédrus törzséhez támaszkodva, zsebre vágott kézzel hallgatta a bóbiskoló madarak motyogását, és szórakozott képregény-buborékokat eregetett szájából a hideg levegõbe.
Jade nem akart odamenni hozzá, így hát kellõleg feldühödött, amikor egyszerre csak ott találta magát a pasas színe elõtt. Zavartan állongott vele szemközt, ökleit a zsebébe süllyesztve, figyelve a páragomolyok elõállításán fáradozó zsarut. Lassan elõhúzta kezét a zsebébõl, két ujja között egy cigarettaszállal. Rágyújtott, és felpillantott a magasba, mert a madarak mozgolódni kezdtek fölötte.
- Arról volt szó, hogy este megmondom - kezdte, és formás füstkarikát lökött ki a szájából.
Bárd ránézett. Karjait összefonta a mellén, jobb lábát átvetette a bal elõtt, s ezzel a testtartással értésre adta teljes bezárkózását. Homlokán feltûntek az egymást keresztezõ vonalak, szeme, szája elkeskenyült.
Jade összeborzongott.
- Úgy festesz, mint egy égõ gyújtózsinór. Az volt a kérdés, mihez kezdhetnél velem, és én mi hasznodat venném, nemde!?
- Egérutat kértem.
- De nem nyertél.
- Dobd el azt a szart.
- Ízlik. Stukkert rántasz?
- Marhaság volt beígérnem. Lehetõséget adtam arra, hogy kedvedre bosszanthass. Szívd, ha jólesik. Sõt, kínálj meg engem is.
Jade a pasas ajkai közé tolta a cigijét.
Bárd két ujjal megfogta a cigarettaszálat, és lassan szétmorzsolta.
A lány új cigire gyújtott, s karikákat formázott füstjébõl.
Viselkedésükbõl kiviláglott: sejtelmük sincs, miként fogjanak magvas társalgáshoz.
Jade szembenézett a helyzettel.
- Kíncselekvés, amit mûvelünk - mondta.
- Nem elõször - hagyta rá a férfi.
- Nem bánom, még van tartalék a pakliban, azzal is telik az idõ, ha egyik cigirõl a másikra kapunk.
- Még néhány szippantás, és mennyeien kanálisízû lesz a szád.
- Na és, azt hiszed, a sörtõl mézízû!?
- Nem tudom, mit higgyek - vont vállat Bárd. Kisimult homlokkal elmosolyodott. Kinyújtotta a kezét, elvette a cigarettát a lány fogai közül, kettétörte, és ledobta a hóra. Elõrelépett, és Jade szájához hajolt.
Rövid tétovázás után megkóstolta, milyen ízû. Sörtõl, füsttõl kesernyés, ám mind édesebb csókot váltottak.
Azután már csak egymás szájának édesét, melegét érezték, lélegzetük elfúlt, és szívük vadul kalapált, vért zúgatott a fülükben, és mivel az ájulás is megkörnyékezte õket, kis híján leborultak a hóra.
Bárd elengedte a lányt, hátralépett, és visszadõlt a fatörzshöz.
- Ezt tisztáztuk - mondta rekedten.
Jade egy lépést tett utána, majd még egyet, s ekkor már összeért a kabátjuk. Széthajtotta dzsekije szárnyait, és a férfi arcába nézett.
- Engedj közelebb - kérte.
Bárd a fejét rázta, de nem tiltakozott, amikor a lány lehúzta kabátján a cipzárt, s két tenyerét a pulóvere alá csúsztatva hozzásimult.
- Ímhol a válasz az összes kérdésedre - sóhajtotta Jade a férfi mellére hajtott fejjel. - Mit kezdhetnél velem, s mi hasznodat venném? Te is érzed mindezt az izgalmat és jót? Engedj még közelebb.
Tenyerét a zsaru hátára, majd a derekára csúsztatta. A nadrágszíj alatt lapuló stukker rideg, fémes érintése némileg lehûtötte. Hátrahajtott fejjel felnézett.
- Sétáljunk egyet - javasolta Bárd.
- Közben fogod a kezemet?
- Már régen fognom kéne, mert aggasztóan tevékeny.
- Félsz, hogy elcsenem a stukkeredet? Egyáltalán, minek hordod itt, ahol a maffia se jár?!
- Megszokásból. Az ember begombolja a nadrágját, beköti a cipõjét, és magához veszi a stukkerét.
- Egyet se sétáljunk! Üljünk le itt a fa tövében, és beszélgessünk.
- Máris térdig állunk csikkben, guánóban.
- Még soha senki nem csókolt meg. Csak te.
- Igazán? Az elszálkásított fickó talán a higiénikus szex híve?
- Vele nem csókolóztam: Mással se. Fogalmam se volt arról, hogy ez ilyen jó.
- Talán ezért terjedt el széles körben.
- Tudnál nemet mondani, ha azt kérném, csókolj meg újra?
- Tudnék.
- Csókolj meg újra.
Bárd nemet mondott, és megcsókolta. A kezét is kivette a zsebébõl, noha nem azért, hogy átölelje a lányt, hanem kézenfogás végett.
Jade félbeszakította a csókot, és keserûen elnevette magát.
- Úgy viselkedsz, mintha a szüzességedre vigyáznál. Olvastam egy regényben, és nem az ágy alatt dugdosottak valamelyikében, hogy akkor szoktak így tenni a pasasok, ha szeplõtelenségi fogadalom köti õket, vagy ha súlyosan fertõzõ nemibetegek, na és persze akkor, ha szexképtelenek. Veled mi a helyzet?
- Ha érett, felnõtt nõ lennél, meg se futamíthatnál. De gyerek vagy, akit túlságosan is szeretek. Épp ezért nem fogadhatom el, amivel kedveskedni szeretnél, s nem azért, mert kedvem ellen való. Hiszen egyáltalán nem a kedvem tiltakozik ellene, hanem az eszem. A nagyon kedves, intenzíven szemüveges, kenderszakállú gyermekpszichológus talán megértethetné veled, amit nekem nem sikerült.
- Próbáld meg.
- Ó, Jade! - nyögte a pasas a szemét forgatva.
Ellökte magát a fa törzsétõl, és a lány kényszeredetten utána indult. Zsebre dugott kézzel sétáltak a puha havon.
- Ha mindig ekkora feneket kerítenél a szerelmi ügyeidnek, egymillió nedvedzõ pattanásnak kellene borítania a fejedet. Ha olyan okos és elõrelátó lennél, amilyennek velem szemben mutatkozol, aligha kerültél volna olyan helyzetbe, aminõbe a csajod belesodort. Szültök?
- Nem szülünk.
- Biztos?
- Biztos. A sarkamra álltam, miként tanácsoltad, és ez nyomban megoldotta a helyzetet.
- Tehát ahhoz nem vagyok gyerek, hogy helyrepofozzam helyetted az életedet, feltéve persze, ha nem követelek részt belõle. Ha érett, felnõtt nõ lennék, nem haboznál közel engedni magadhoz. Százhetvenöt centi magas vagyok, és máris annyit éltem, mint egy matróna. T'izenhárom éves korom óta magam irányítom a sorsomat, a legtöbb választásom önkéntes és nem rám kényszerített.
Bárd cöcögött néhányat.
- Hát ez eszméletlen! - jajdult Jade. - Mit vársz tõlem?! Igen, feltett szándékom, hogy én legyek az álombige! Ne hidd, hogy összetévesztem a dolgokat. Ne jöjj nekem az intenzíven kretén gyermekpszichológus szöveggel! Nem pótapát és szerelmetes barátot, nem is félfivért látok benned. A Bárd nevû férfit látom benned, azt a férfit, akibe a búbomig szerelmes vagyok, és azt se hidd, hogy ez könnyen ment, mert baromian harcoltam ellene, csakhogy vesztettem! Vesztettem, és már szemernyit se bánom, és örülök, hogy eléggé merész voltam elmondani, és örülök e helynek, a hulló hónak! Egész esténk gyönyörû volt az együttzenéléssel és énekléssel, és még gyönyörûbb lesz, mert ma éjjel veled alszom.
A zsaru megtorpant, és fejét ingatva a lányra nézett.
- Egy rakás rettentõ bonyolult dolgot játszva megértesz, csak ezt az egyszerût nem érted!? Nem lennénk boldogabbak, ha együtt aludnánk.
- Nem a fenét!
- Rettentõen figyelj! Megingathatatlanul tudom: nem lenne erõm ehhez a kapcsolathoz, hiszen bármitõl próbállak visszatartani, annál inkább véghezviszed azt. Mert a lehetõ legjobb úton jársz ahhoz, hogy sittre vagy kriptába kerülj. Ha úgy tetszik: magamat akarom megkímélni az ezzel járó megrázkódtatástól. Gyerek vagy, s mint olyan, kiszámíthatatlan.
- A ragyába, mirõl beszélsz!? Nem azt kértem, hogy vegyél feleségül!
Forrás: fabyen.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése