Démontangó

A Halkirálynő szerzőjének – új könyve az olvasó által jól ismert vérbő humorral és érzelgősséget kerülő humanizmussal megírt, lebilincselő kalandregény. Az egyik főhős – Lila Li Dzsin – a gerillaháborúban kommandós kiképzést kapott, függetlenséget az érzelmektől is óvó, izgalmas újságírónő, kemény, már-már férfias karakter. A másik főhős – Robin Von Thomas – rendőrségi fejes, alig túl egy súlyos haslövésen. Szívós, elszánt zsaru. Ellenfelei úgy vélik, megfékezhetik felesége meggyilkoltatásával. Ebben az ügyben találkoznak. Bizony, a légkör nem baráti. Vibrál a levegő, egymásnak feszül a két intellektus. Összecsapásaik durvák, kíméletlenek. Sejteni lehet, hogy nem sétagalopp vár rájuk. Hőseink az egymásnak tett apró szolgálatok közben – úgy mint egymás életének többszöri megmentése – összefognak a polgárháborúból hazaszökött maroknyi fegyveres csoporttal, a magukat gladiátoroknak nevező halálkatonákkal, hogy felszámolják a titkos katonai kiképzőtelepet. Akcó akciót követ, s az egyre szorosabb harci szövetségből kibontakozik egy félénken, visszafogottan induló, romantikus nagy szerelem.

 részlet...

Leadom az Áldozatok - sorozat legfrissebb riportját, aztán megpróbálom utolérni a dalmi eseményeket. Nem könnyû, az elmúlt napokban rengeteget mulasztottam, mással lévén elfoglalva. Átrágom magam minden fellelhetõ hírügynökségi jelentésen, majd leülök egy monitor elé, és megnézem a Predrog Frey sajtótájékoztatóján készült filmanyagot.
A dalmi felkelõk vezére, akit kintlétem alatt nem sikerült tollvégre kapnom, fáradt arccal ül a fényképezõgépek és kamerák üvegszemei elõtt. Karján, vállán friss kötés fehérlik. Egyenruháján mohazöld és bánatsárga amõbák másznak, s ettõl a mintázattól igen harcias kinézetû a vászon, amely mellesleg hasadozik a gerillavezér erõs mellkasán.
Frey férfinak is ragyogó, fekete haja sûrû szálú, homloka boltozatos, két szemöldöke csaknem összefolyik, sötét szempárja hipnotikus, eleven, szájformája határozottságra vall. A fickó tekintete, testtartása, stílusa egyaránt markáns. Nem csoda, hogy tûzbe hozta Dalm népét. Frey mellett az ország diktátora úgy fest, mint egy enyhén deliráló, akaratgyenge nagyanyó.
A gerillavezér pontos fogalmazásban elmeséli, miként rabolta el õt egy filmes stábnak álcázott kommandó, miközben táborát a hadsereg harci helikopterei porig rombolták. Az igen sajátságos összeállítású csapat fel-alá hurcolta foglyát a dzsungelben. A kazettát átadták megbízóiknak, de a gerillát nem, mert idõközben rájöttek néhány turpisságra, egyebek között arra, hogy az emeri titkosszolgálat kedvességébõl kerültek ide, gyakorlatilag majdnem mindannyian bûnözõk, vagy ahhoz hasonlók lévén. Ezalatt egy emeri laboratóriumban létrehozták azt a förtelmes anyagot, amelyet Frey árulása címmel vetítettek világszerte. A szedett-vedett kommandó tagjai egyszercsak elfogytak, Frey visszakerült emberei közé, a csapat egyetlen életben maradt tagja pedig kész elmondani a történetét.
Ezzel a gerillavezér átadja a szót a mellette ülõ, fegyveresek által õrzött férfinak. A harmincas éveinek derekán járó, nem éppen szépséges, de érdekesnek tetszõ fickó zsebre vágott kézzel felemelkedik. Haja rövidre nyírt, ritkuló, homloka méter magas, szeme kék, orra nagy, felsõ ajka szélesebb az alsónál, ezért összezárt szája olyan, mintha felül enyhén fodrozódna, állán ritkás borosta. Stílusa kissé ironikus, kissé lezser. Iszonyúan emberi figura, az a fajta, akiben van valami. Amint megmozdul, megszólal: élni kezd, pokoli intenzíven. Mindenki ráfigyel, karcos, mély hangjától hideg futkos a hátamon, ám nem kellemetlen, inkább izgató hideg.
Azon kapom magam, hogy tetszik a pasas. A pasas, aki hányavetin elõadja, miként került Emerbõl Dalmba, miként lett Predrog Frey és vele a felkelés megsemmisítésének kulcsa. Megnevezi megbízóit. Õ aztán nem szégyenlõs. Közli, hogy a titkosszolgálat áll az ügy hátterében, méghozzá kézen fogva a maffiával. Társai és õ - mondhatni - kétes egzisztenciák voltak, nevük ott vöröslött a maffia halállistáján. A titkosszolgálat - nem akarván katonai kommandót bevetni, s ezzel esetleg leleplezõdni - atyaian felajánlotta, hogy megmenthetik az életüket, ha cserében Frey fejét produkálják.
Nem tartott semeddig, emlékszik küldetésére Ron Jar, elballagtunk a dzsungelbe, elvégre láttunk már õsvadont jó és rossz filmekben. Fogtuk a fõgerillát és vittük. Pechünk volt, végsõ soron, meséli. Az újságírók kérdéseire készséggel felelget, nem látszik kétségbeesettnek. Fogoly? Aztán?! Nem rejti véka alá a véleményét. A maga részérõl fütyül az egész bulira, de azért szívesen megszívatja megbízóit, elvégre azok nem csupán Frey halálát tervezték el, hanem a sajátos kommandó tagjaiét is.
Nem tudom, miért, kedvem támad Oscar-díjra jelöltetni a fickót. Egyre cinikusabb, egyre romlottabb stílusa a terem egyik fegyveres õrének egyéb ötletet sugall.
Két tucat kamera és fényképezõgép üvegszeme láttára a géppisztolyos õr egy sorozattal leteríti a fickót.
Eltörik kezemben a cigaretta. Ledobom a hamutartóba, újat gyújtok. Visszatekerem a filmet, megint megnézem. A férfi mellkasát ismét végigpettyezi a golyózápor.
Tolongás, hisztéria. A termet kiürítik. Az interjúnak vége.
Damienne, az öregedõ hajadon telepszik mellém, velem együtt újra megtekinti a kivégzést. Kolléganõm kezérõl mindannyiszor szúnyog jut eszembe. Kézfeje keskeny, akár a karcsú vérszopó törzse: hosszú ujjai mint a szúnyog lábai. Mindig behajlítva látom õket, folytonos görcsös, látszólag céltalan mozgásban, az elfojtott szorongás kivetüléseként.
- Fura ügy, mi? - kérdezi. - Szerinted mi várható, ha a sötét erõk összeütköznek valami sötét hatalommal?
- Végtelen éjszaka.
- Úgy valahogy. Mit szólnál, ha mi ketten együttmûködnénk? Én felderíteném ennek az esetnek az itthoni vonatkozásait, te meg elmehetnél Dalmba, ott kibogarászni a teljes igazságot.
Damienne rágyújt. A hajam égnek áll annak látványától, ahogy a cigarettát fogja: öt ujja százfelé áll, a cigaretta úgy fest köztük, mint egy frissen megfojtott csecsemõ. Iszonyú robajjal hörpöli a tüdejébe a füstöt, majd úgy fújja ki, akár egy alig modoros gõzmozdony.
- Mit akarsz még bogarászni ezen? Tiszta ügy. Tuti, hogy belebukik néhány nagykutya. Például az elnök maga.
Az elõttem heverõ jelentésekre meredek, ellenzõt képzelek a szemem sarkába. Ha nem látom Damienne-t, majdnem el tudom viselni. Viszont érzem. Nyilván olvasta Patrick Süskind A parfüm címû regényét, és elleste belõle az emberszag nevû kölni készítésének fortélyát. A könyv fõhõse lábverítéktõl macskaürülékig mindent összeötvözött e szag reprodukálása érdekében. Damienne alighanem pontról pontra lemásolta a pocsétosság elõállításának receptjét. Ha nem nézek rá, ha visszafojtom a lélegzetemet, már beszélgetni is tudok vele. Muszáj, mert úgy telepedett mellém, akárha fontos közlendõje volna.
- Szép kis gerillavezér! - méltatlankodik Frey kilobbanó képe láttán, amikor kikapcsolom a monitort. - Kábítószerekkel fizet a fegyverekért.
- Ugyanezt hallottuk már a diktátorról is. Ki hiszi el!? Ha mégis igaz, akkor legalább egészséges piaci verseny alakul ki köztük, nemde?! Egy forradalmárnak kötelezõ már életében szentnek lennie? Ráérnek azzá avatni a halála után. És hidd el, jobb, mint fordítva.
- Te voltál kinn - mondja Damienne. Ujjai másznak, önálló életet élnek, akárha a szúnyog tapogatná, vizsgálgatná az áldozat felszínhez közeli vénáit.. - Menj vissza. Haláli jó sorozatot rittyenthetnénk együtt. Te az ottani balhét, én az ittenit. Nyomoztam egy keveset. Ron Jar magánhekus volt, mielõtt belement e balhéba. A volt felesége egy titkosszolgálati hapsihoz ment nõül, de röviddel késõbb öngyilkos lett. Az özvegy férj nyugodtan benne lehet a kommandó kiküldésében. Na?
- Szerintem ennek kiderítésével vizsgálóbizottságot bíznak meg - felelem tartózkodóan.
- Már megtörtént - bólint Damienne jólértesülten. - Nagy botrány lesz. Kivehetnénk belõle a részünket, nem gondolod!? Néhány jótékonysági szervezet gyûjtést rendezett a dalmi nép részére. A segélyszállítmány tegnap éjszaka óta a repülõtéren vesztegel. Nem engedik ki az országból. Nem jó téma?
Damienne-re nézek. Úgy fest, mint egy ezer bogra csomózott ideggóc. De érdekes, amit mond.
- Miért nem engedik ki?
- Húzzák az idõt. Közben a repülõtéren gyülekeznek az emberek. Tüntetés készül. Követelni fogják, hogy minden vonalon takarodjunk ki Dalmból, hagyjuk békén végre azt a nyomorult országot.
- Helyes.
- Várj, még nincs vége. A Taylor Világlap bedobta, hogy tavaly Dalmban meggyilkolták két tudósítóját. A fickók bizonyítani tudták volna, hogy mi szállítottuk a vegyi fegyvereket, és a diktátor serege bevetette azokat. A Taylor sürgeti, hogy végre becsülettel vizsgálják ki ezt az ügyet, ne csak tessék-lássék.
- Nem lenne gond bebizonyítani a tiltott fegyverek használatát. Áldozatok vannak bõven. Éppen eléggé bizonyító erejû lenne, ha hoznának néhány emberroncsot Dalmból, persze nem kiállítási tárgynak, hanem azért, hogy gyógykezeljék õket. Ily módon legalább azt elismernék, hogy durván belepiszkítottak Dalm belügyeibe.
Damienne a szemét forgatja. Elkapom róla a pillantásomat.
- Menj vissza, és szedj össze néhány beteget - mondja mohón. - Egyelõre minden vonalon megy a tagadás. Azt állítják, hogy az a bizonyos szedett-vedett kommandó sem létezett, és a végén nekik lesz igazuk. Frey embere nagy rosszat tett az ügynek, amikor az egyetlen koronatanút lelõtte.
- Mellesleg a koronatanúnak sem tett jót. Egyet viszont elért ezzel a balhéval: végre-valahára az egész világ arra figyel, mit is mûveltünk mi Dalmban. Mit kerestünk ott?
- Aranybánya ez - sóhajtja Damienne. - Folytatom a szimatolást, persze, csak óvatosan. Ha nem ütközöm ellenállásba, akkor megírom az egész históriát. El lehet sózni sorozatnak a lapban, aztán ki lehet adni könyvként. Képzeld, mekkorát kaszálhatnánk, ha összedolgoznánk. Nem lenne hõsies? Gondolj bele. Kimész egy tucat krepáért, akiket a mérges gázok nyomorítottak meg. Óriási diadalmenet lenne a hazatérted. Aranyesõ! Rengeteg dohányt látok a dologban! Új kocsit, nagyobb házat, világ körüli utat látok benne!
Nem felelek. Émelyegve távozom.

Forrás: fabyen.hu