A halál zsoldjában

A Halkirálynő és a Kommandó" íróját napjaink vérfagyasztó terrorcselekményei ihlették erre az akcióregényre. Vavyan Fable ezúttal egy terroristaellenes kommandó akcióit meséli el élvezetes, érdekfeszítő stílusban. A könyv hősei – a halál zsoldosai – kommandósok. A komor David Chennes, a kivételes képességű fiatal nő, Tania Tiller, a rézbőrű Sacha, a veszedelmesen verekedő Liu és a többiek. De a halál zsoldosa a bérgyilkos Csen King és Cassagne, a terrorista vezető is. Összeesküvők, ámokfutók, katonák, politikusok. Ők csapnak össze a regényben. A fordulatos történet izgalmait még egy ötletesen beleszőtt bűnügyi szál is fokozza, nem kevés meglepetést tartogatva az olvasó számára. Az események feltartóztathatatlanul száguldanak előre, mígnem kivehetővé válnak a katasztrófa körvonalai. Meglehet, a Halál akar főszereplővé válni, a kommandó szembeszáll vele, hadat üzen neki…

 részlet...

Tania a gyászoló sokaság közepében állva a sírgödör túloldalán magasodó, harmincas éveinek elején járó férfit nézi. A komor alak társai segítségével a föld mélyébe süllyeszti a koporsót. Az eleresztett kötelek keményen koppannak a fán. Aztán a lehulló rögök döngenek és döngenek tovább, előbb kézzel, majd lapáttal szórják azokat.
Tiller nem először áll kibontott sírgödör fölött. Eltemette néhány társát az elmúlt évek során. Nem nehéz átéreznie, mi zajlik a komor férfiarcok mögött. A fájdalom mellett halkan szűköl egy hang: te leszel a következő?! A földet lapátoló férfiak nem sietnek, mintha csak húznák az időt: még egy percet együtt tölteni az eltávozottal, mielőtt végképp közéjük furakodik a hat láb föld.Egy asszony hangosan felsír. Egy kopaszodó, szemüveges férfi torkát köszörülve beszédhez készülődik. Ő lehet Otly. A főnök, az egyik főnök azok közül, akik sosem érezték a maguk bőrén, mi az: eleven céltáblának lenni.
Tania újra a magas férfi felé fordítja pillantását. Őt már ismeri régről, ám nevét csak most tanulja. David Chennes. A napbarnított arc kemény vonásokat mutat. A tekintet merev, nem néz sehova. Emlékek közé pillanthat, befelé.
A lány is elréved.
Utolsó szabadságát töltötte Alainnel, nem tudván, hogy nem lesz több, soha. Úgy döntöttek, nem mennek fel a hegyekben álló házukba. A tengerre vágyódtak. Befizettek egy nosztalgiaútra. A kikötőben valódi gőzhajó várta utasait. Egyhetes kirándulást ígért a program, egyszeri
megállással a szomszédos ország egyik nagyvárosa előtt.
A zöldesen kéklő, fényekkel és hullámfodrokkal játszadozó víztükör egy héten át lenyűgözte őket. Naphosszat nyugszékeikben vagy kabinjukban heverésztek, olykor csak álldogáltak a korlát mellett. Nem vegyültek el utastársaik között, az a hét arra rendeltetett, hogy elmaradt beszélgetéseiket, ölelkezéseiket hozzák valamelyest egyensúlyba. Mintha újra felfedezték s habzsolták volna egymást. Szeretet és vágy mohósága, elcsituló és feltámadó hullámverése volt az a hét. Ettek, aludtak, sütkéreztek, beszélgettek, szeretkeztek a víz hátán elmosódó időben, kívül mindenen, mintegy kábulatban.
Taniának egyetlen ember ötlött szemébe a káprázatos napok során. Egy férfi, viseltes atlétában, olajmocskos nadrágban. Fekete hajú, sötét szemű férfi. Különös pillantása a tengerfenékre emlékeztetett, ahová már nem hatol el a fény. Feneketlen, titokzatos tekintet volt. Később ráébredt: ez a szempár azért sötét, mert a mögöttes agy ostoba.
Látta, mikor a hajó egyik tisztje rátámadt a fiatal fickóra, és durván taszigálva visszazavarta azt a munkájához. Emlékezete megőrizte döbbenetét. A magas, arányos alkatú, izmos testű férfi az együgyűek lesunyt fejű, behúzott vállú, megalázott tartásával kotródott el. A jelenet később többször is megismétlődött. Ha a fűtő előjött a hajófenékből, s arcán semmitmondó kifejezéssel, lopva sütkérezett a napon, csakhamar felbukkant valamelyik tiszt vagy matróz, és a normális, ámde korlátolt emberek gúnyos fölényével csúfolni, bántalmazni kezdte őt. A fickó mindannyiszor felemelt karral védte az arcát, egyetlen alkalommal sem próbált visszavágni. Szótlanul eliszkolt.
Taniát feldühítették e jelenetek. Alain nevetett felháborodásán, egy ízben megakadályozta, hogy közbelépjen.
- Hagyd a fenébe! Te leszel az őrangyala? - kérdezte.
- Pokolian idegesít, amit művelnek vele.
- Ő viszont tűri. Nem ez bosszant jobban?
Tiller hallgatott. Már nem is gőzhajón, jóval inkább gályán érezte magát. Padokhoz láncolt rabszolgák húzzák-tolják az evezőket a fenékben. Ha nincs szél, s a vitorlák ernyedten lógnak, odalent korbács csattog a fáradt evezősök meztelen bőrén.
Újra és újra látnia kellett, amit a matrózok tettek a jámborral. A természet kaján rémtette volt az életerős, jóképű férfi. A remekműből kimaradt a szellem, a méltóság: az ember maga. A lány arra figyelt fel, hogy keresi az alkalmat, amikor tanúja lehet a fűtő felbukkanásának és megszégyenítésének. Bár a jámbor nem adta jelét, hogy észrevette volna együttérzését, nyilvánvalónak tűnt: megismeri őt, olykor rajtafelejtette sötét szemének merev pillantását.
Amikor a szomszéd ország kikötőjét elhagyva megkezdték a visszautat, azon a fülledt, már-már trópusi éjszakán Tania kilopakodott a kabinból, a békésen alvó Alain mellől, és felsurrant a fedélzetre. Óvatosan lépkedett, mintha attól tartana, hogy a nappal oly szelíd fickó felbukkan valahonnan, s rátámad az éj sötétjében. A hajó azonban csendes volt ebben az órában, mintha utasaival és személyzetével együtt aludna maga is.
Valami mégis történt. A sötétben észrevétlenül meghúzódó lánynak látnia kellett, amint egy csónak érkezett a hajó mellé, s a legénység néhány tagjának segédletével két viharvert, szakállas férfi küzdötte fel magát a fedélzetre.
A könnyebbé vált csónak halk evezőcsapásokkal visszafordult a messzeség felé. A távolban néhány halványan derengő fénypont sejteni engedte, hogy ott egy bárka várakozik rá.
Tania eltűnődött, vajon ki lehet a két jövevény. A gőzhajóra feljutásnak miért ezt a kevéssé romantikus, ellenben gyanús módját választották? Nem mozdult, nem akarta észrevétetni magát. Nesztelenül a kabinjához vezető lépcső felé vette útját.
A korlát mellett ült a fűtő, karját a térdén nyugtatva, egyenesen maga elé meredve, mint aki se lát, se hall. Láthatóan mély töprengés vonta el figyelmét a körülötte zajló - noha különösen viselkedő - világról.
Tiller elsurrant mellette. Nem érezte korábbi félelmét, szánalom áradt el benne. Visszafordult, és számára is meglepő könnyedséggel a férfi mellé telepedett a lépcsőre. Az lassan feléje fordította a fejét, hallgatott.
- Maga sosem alszik? - kérdezte a lány ügyetlenül.
A férfi nem szólt. Tania folytatta.
- Láttam néhányszor, milyen durván bántak magával. Miért tűri?
Bármelyik matrózt leüthetné, hiszen erős, ez szemmel látható.
A fűtő csak nézte őt némán.
Tania azon töprengett, mit mondhatna még, s közben zavarba ejtette, behálózta őt a tengermély tekintet. Valami bizonytalan, feszült érzés kerítette hatalmába.
Ekkor a fickó megszólalt. Lassan, vontatott-mély hangon beszélt.
- Megismerlek. Neked van az a szép kék ruhád. Olyan kék, mint a férjed szeme.
Tiller egy percig azt várta, a férfi felugrik, megdöngeti a mellkasát, és torokhangon elüvölti magát. Aztán szégyen borította el. Idelopódzik éjszaka egy csökött Tarzan mellé? Hirtelen nevetni támadt kedve.
Már-már felpattant, hogy elszaladjon, amikor a fickó a karja után kapott, és visszarántotta. Fejével előreintve jelezte, figyeljen.
Néhány méterrel előttük haladt el a két becsempészett idegen az első tiszt és két matróz társaságában. Nem vették észre a lépcső sötétjében meghúzódó szemtanúkat, gyanútlanul, sietős léptekkel tovatűntek valamerre.
Taniát meglepte a fűtő ébersége. Amint a távolodó léptek elhaltak, a férfi elengedte a karját, és a lány felállt, tétován elindult. A lépcső tetején megtorpant, visszatekintett a mozdulatlan, alig látható alakra. Képtelen volt elmozdulni a korlát mellől, belélegezte a sós levegőt, hallgatta nyugtalan szívverését.
Aztán visszafordult, s megbabonázott léptekkel lefelé indult. Leült a fűtő mellé, kérdő pillantására zavartan elmosolyodott, halkan megszólalt:
- Nem tudom tovább nézni, amit művelnek veled. Holnap üss vissza, ezt kérem tőled.
A férfi némán megrázta fejét, és felemelkedett. Csípőjét a korláthoz támasztva a lábainál ülő lányra tekintett. Mintha meg sem lepődött volna, amikor az is felállt, és sóhajtva hozzásimult.
A lánynak úgy rémlett, mosolyog, amikor ő szenvedélyesen, zavartan szájon csókolta. Eszeveszett percek következtek, szinte nem is csókolták, inkább marták egymást, testük egymáshoz feszült.
Tania érezte, mint szabadul el a férfi vágya. Mintha ő maga ekkor kezdett volna józanodni. Nem egykönnyen tért magához, lerészegült az idegen bőr ízétől, illatától.
Amikor a férfi tenyere a derekáról a csípőjére csúszott, aztán a ruha alatt meztelen bőrére simogatott, kiszakította magát az ölelkezésből, és elszaladt. Az ajtó előtt néhány percre a falhoz dőlt, hátravetette fejét, s mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjék, mielőtt belép, és Alain mellé fekszik. A gőzhajó valósággal lüktetett körülötte, enyhe remegéssel, akár egy eleven állat.
Másnap délben újra találkozott a fűtővel, ám az semmi jelét nem adta, hogy ismernék egymást. Semmitmondó arccal álldogált, kissé félrehúzódva, nehogy észrevegyék ottlétét. A matrózok azonban már vadásztak rá, egyikük ezúttal is lesben állt, s hirtelen lecsapott.

- Megmondtam, hogy semmi keresnivalód az utasok között! - kiáltott rá, kézfejjel megütve az arcát.
A sértett akaratlanul Taniára pillantott. Tekintetében lobbant a düh, de menten ki is hunyt. Lehajtott fejjel tűnt el a lejáróban.
Tiller mellett vékony alkatú férfi álldogált. Előreugró járomcsontja, ferde metszésű, szűk résű szeme ázsiai származást sejtetett. A lányt Bruce Lee-re emlékeztette, miként akkoriban minden keleti arc őt képzette meg az emberek fantáziájában. A keleti fickó látta a jelenetet, de közömbös maradt. Tania elfordult tőle, nem foglalkozott tovább az esettel.
A partot érés előtti órában, úgyszólván a város kapujában robbantak ki az események.
A parti őrség váratlan érdeklődést tanúsított a Nosztalgia gőzhajó iránt. Egyszerre két naszádjuk is a gőzös felé sietett, mintegy bekeríteni igyekezvén a lomha luxushajót. Az első tiszt nyugtalanná vált a jelenet láttán, jól tudván, miért a kitüntető, lelkes figyelem. A két szakállas jövevény matrózruhában lézengett a fedélzeten. Tania azon töprengett, honnan ismerheti őket. Mintha már látta volna azokat az arcokat, legfeljebb szőrzet nélkül. Egyikük tőle néhány lépésnyire megállt az utasok kisebb csoportja mellett, s egykedvűen a korláthoz támaszkodott, akárha nézelődne. Tekintete azonban a rohanvást közeledő harci hajók valamelyikén függött.
A másik alak egy tolószékes öregasszony közelébe húzódott. Ennek láttán Tiller agyában felderengett valami. Ha a parti őrség rajtuk üt, ezek ketten nyilván megpróbálnak túszokat ejteni, hiszen világos, hogy illegálisan készültek be- vagy visszajutni az országba. Noha elgondolásuk meghiúsulni látszik, mégsem úgy festenek, mintha fel akarnák adni már-már megvalósult tervüket. Aligha fogják méricskélni, hány ember életét teszik kockára, ha mégis menekülésre kerülne a sor. Tania meglökte Alain könyökét.
- Húzódj a tolószékes nő közelébe. Ha az a matróz váratlan dolgot művelne, próbáld megakadályozni.
Alain, felesége komoly arcát látva, elindult a jelzett irányba. Hamarosan beszélgetésbe elegyedett az idős asszonnyal. A szakállas fickó nem mozdult a közelükből. Kezét a zsebébe süllyesztette, tekintete a közelgő naszádok egyikét őrizte.
Tania szinte bánta, hogy nem közölte Alainnel, amit azon az éjszakán látott. Ám ha beszél a hajóra csempészett idegenekről, férje valószínűleg megérdeklődi, mit keresett a fedélzeten. Aligha lelkesedett volna, ha kiderül, mi egyéb történt még a jótékony sötétben.
A parti őrség fürge hajói közel húzódtak a Nosztalgiához. Az egyik hajó fedélzetéről egy tiszt átkiáltott a gőzösre. Hangszórója túlharsogta a gépek dohogását.
- Pret Muhin és Urban Cassagne! Lépjetek elő! A hajó kapitánya megbilincsel benneteket! Ne próbáljatok ellenállni! A fedélzeten embereink vannak!
Az utasok megbolydultak. Néhányan előrelátóan a kabinjuk felé igyekeztek, látván a naszádok felfegyverzettségét. A két szólított egyelőre nem moccant. A kiáltás végül elhalt a lármában, majd újra kezdődött.
- Pret Muhin és Urban Cassagne! Lépjetek elõ!
Tania emlékezett ezekre a nevekre. Egy szétszórt szélsőjobbos csoport két vezetõje volt Muhin és Cassagne. Néhány hónappal korábban sikerült kicsúszniuk a rajtuk ütő kommandósok markából. Menekülésük során véres rendet vágtak üldözőik között. Tömérdek pénzt kaphatott a hajó személyzete, ha vállalta hazacsempészésük kockázatát.
A lány gyors pillantással felmérte, hogy az együgyű férfi ott áll a lejáró melletti korlátnál, s szemlátomást nem fogta fel, mi történik körülötte. Az első tiszt most nem törődött jelenlétével. Az Alain közelében álló szakállas álmatróznak siránkozott.
- Erről nem volt szó! Adjátok meg magatokat, nektek is jobb. Ezek nem tréfálnak. Látjátok a géppuskáikat? Beleöldösnek minket a vízbe!
- Gondolod? - Cassagne immár fegyvert tartott a kezében. Vigyorogva meghúzta a ravaszt. A dörrenés elúszott a tenger fölött, s az első tiszt a vállához kapva felordított kínjában.
Tania várta, hogy a terrorista közelében álló Alain cselekedjék. Ő azonban megdermedt, tekintetét a feleségére függesztve, mintha a fenyegető veszély megbénította volna. A lány látta, hogy fél, őt félti, mintha nem tudná, mire képes.
Törte a fejét. Cassagne és Muhin! Amikor annak idején az őket üldöző kommandósokat lemészárolva elmenekültek, nem akadt senki, aki vérüket ne kívánta volna. Ha a különleges osztagok olykor rivalizáltak is egymással, ilyen alkalmakkor vakon összefogtak. Ezt a két bűnözőt elfogni nem akármilyen élvezet lehet. De amíg ez az élvezet bekövetkezik? Tiller sajnálta, hogy fegyvertelen, akárcsak a mellette könyökölő keleti fickó. Nem úgy a közelükben álló Muhin, aki immár törpe géppisztolyt szegezett rájuk, és rejtély volt, mikor, honnan varázsolta elő.
Alain a feleségére emelt fegyver láttán felkiáltott, és előrelépett. Nem jutott messzire, Cassagne a hátába lökte pisztolyát. A férfi megtorpant, és még mindig Taniát nézte. Az aggodalom lebéklyózta végtagjait.
A lány rémületet mímelve a géppisztolyra pillantott, lassan emelte tekintetét Muhin arcára. A terrorista vigyorgott. Nem is lepődött meg, amikor az előtte álló nő felakadt szemmel megtántorodott.
Tiller ügyelt rá, hogy a fegyveres felé dőljön. Éppen amikor Muhin ki akart térni előle, felpattant, elkapta géppisztolyt tartó karját, és a korláthoz taszította. A fickó felkiáltott, ám szabad kezét máris ütésre lendítette.
Tenyere a Bruce Lee hasonmás kezén akadt fel. A megpezsdült kínai hátrafeszítette Muhin csuklóját. Csont reccsent.
Tania megkaparintotta a fegyvert, és elhúzódott a két küzdő közeléből.
Az ő ájulási jelenete közepette a fűtő átlendült azon a néhány méteren, amely Cassagne-tól elválasztotta. Valósággal elsodorta és ütésgyors mozdulatokkal lefegyverezte a bűnözőt.
A bénult Alain lábánál közelharc alakult ki.
Cassagne levetette magáról az álegyügyűt, és sikerült előrántania kését. Ennek fedezékében araszolt elvesztett pisztolya felé. A sötét szemű férfi elvigyorodott, majd - szinte a késbe szaladva - maga felé rántotta, végül a földhöz szegezte a terrorista karját.
Alain, látva, hogy felesége sértetlen, megmozdult végre. Felkapta a bűnöző kését, pisztolyát, és a lány mellé húzódott. Az összeverődött matrózoktól és a sírdogáló első tiszttől nem kellett tartani: azokban fel sem ötlött, hogy a fegyveresek segítségére siessenek.
A kínai fickó valójában csak játszadozott Muhinnal. Vigyázott, hogy ütései fájdalmasak legyenek, de ne fosszák meg eszméletétől ellenfelét. Ügyesebb és fürgébb volt nála. Muhint csupán a csőre töltött vas tette veszedelmessé, anélkül vaktában vagdalkozó, taknyát, nyálát összefolyató dühöngővé vált. Mindenki láthatta, hogy Bruce Lee-nek hosszú számlát kell törlesztenie, és õ iparkodott a tartozást bevasalni, az utolsó tételig.
A fűtő sem sietett. Engedte, hogy Cassagne feltápászkodjon, felé rúgjon. Ekkor elkapta a bokáját, és megrántotta. A bűnöző tompította zuhanását. Hamar felállt, és megint támadásba lendült.
A férfi kitért az ökle elől, ugyanakkor villámgyors oldalrúgással gyomron kínálta az álmatrózt. Ezután türelmesen kivárta, míg az telehányta a padlót és a cipőjét, s megkönnyebbülvén ismét támadásba lendült.
Alain nem méltányolta a tolószékes hölgy lelkesedését, de a megkönnyebbült utasok biztatását sem. Gyűlölte az efféle látványosságot. Jóllehet, saját szakmája is bővelkedett izgalmakban, a verekedést mindenkor igyekezett elkerülni. Elegánsabbnak tartotta a pisztoly nyújtotta védelmet. Odalépett Cassagne földre került, felülni kínlódó testéhez, és rászegezte a fegyvert. Másik kezével megveregette a fűtő vállát:
- Állítsd le magad, testvér! Nem kétlem, hogy jó okod van agyonverni a kenderszakállút, de inkább majd legközelebb!
A férfi elvigyorodva felegyenesedett. Aztán két ujját a fogai közé kapva füttyentett. Jelére a kínai is elbocsátotta Muhint. A terrorista már meg sem próbált felemelkedni, füléből vér szivárgott. Az álfűtő Taniához lépve elvette a géppisztolyt, és félvállról
odavetette:
- Köszönet, hölgyem.
A lány még mindig a döbbenet hatása alatt állt. Valamiféle szégyenérzet keveredett benne a bosszúsággal.
- Vége az előadásnak, Tarzan?
A férfi visszafordult, rámosolygott. Széles, rövid fogak tűntek elő ajkai közül.
- Vége - felelte. - Fáradjanak a ruhatárba.
Ezzel útjuk is végéhez ért.
Néhány hét múlva Alainé is lekanyarodott a semmibe. Tania ekkor megértette s mintegy felmentette férje gyávának rémlő, dermedt viselkedését. Lehet, hogy akkor már sejtette tulajdon halálát, s annak rettenetes módját?
A gyászoló sokaság halk mozgolódásában Tiller a vele szemközt álló férfi arcát nézi. Ő az álfűtő, álbalga David Chennes. Ott áll mellette a vékony figura, a kínai is. És megint temetnek. Chennes feltekint a virágokkal borított földhányásról. Pillantása találkozik a lányéval. Nem történik semmi. Nem csillan benne felismerés. Tekintete mély és hideg. Tania testén áthatolva a gerincébe hasít.
A lány lassan megfordul, és a kijárat felé indul. Sokáig érzi hátában a másik tekintetét. Nem néz vissza.

Forrás: fabyen.hu