Álmok tengere

Egy réges-régen varázsálomba süllyesztett, legendás király, akit visszasír a nép. Egy hős Viador, aki hitvesztettségéért hosszú raboskodással fizet. Egy nyelves-szájas, komédiás lány, legendabéli hősök rajongója. Egy kényszermunkára ítélt óriás, akit a hajtókerékről vágnak le. Egy megalázó fogságból szabadított, mogorva sárkány. Két szökött harcszolga, egyikük férfi, másikuk nő. Velük vannak az istenek és a magasabb mágia. Mindenki más ellenség. Egy varázsos történet bátorságról, hitről, barátságról, szerelemről, bűvöletről, kalandról és birodalmárokról! Ahogyan még senki más nem írta meg. A mesélőkönyv. Mesejó! 

A legenda 

Yloniában, a Világ egyik varázslatos szépségû birodalmában élt egyszer egy nagy király. Castaq - népe örömére - igazságosságban, szabadságban uralkodott. Mivel nem kedvelte a tányér- és talpnyalókat, igyekezett távol tartani õket a palotájától. Az elõnyöktõl ily módon elesett törtetõk bosszút forraltak ellene, s fondorlattal, ármánnyal hatalomra segítették az idegen földrõl érkezett Szörnyetegeket. A démonfajzatok rémuralma nem állandósulhatott, mert a szabadsághoz szokott birodalomlakók a Viadorok és a Fivérek vezetésével véget vetettek az elnyomásnak. Ezután a Fivérek ültek a trónra. Az életben maradt Viadorok távoztak az udvartól. Búcsúzóul még figyelmeztették a három testvért: ha rosszul uralkodnak, elzavarják õket. A magát varázslónak nevezõ Kinson, a tudósnak mondott Retar, valamint Ermo, a hadvezér hamar megrészegült a hatalomtól. Bomlottságukról, zsarnoki tetteikrõl hallván a Viadorok - Santo, Sirgeb, Esoto és Pronsas - visszatértek, hogy valóra váltsák fogadalmukat. A Fivérek azonban tõrbe csalták s a palota pincebörtönébe zárták õket. Csupán azért nem végeztek velük, mert egy baljóslatból úgy tudták, haláluk felébresztené varázsálmából a rettegett büntetõistent, Sheldet. A hajdani hõs szabadítók idõtlen ideje a tömlöcben sínylõdtek. A Fivéreknek a legveszedelmesebb viadortól, Hitehagyott Jassaltól sem kellett tartaniuk, mivel õ érzékeitõl, de nem életétõl fosztottan réges-régen a Halál Kertjében raboskodott. Ám a fogadók félhomályában, az istállók mélyén, a kazlak mögött és a sikátorokban a zsarnokság elsöprésérõl suttogtak az yloniak. S mindegyre terjedt a hír: Castaq király nem is halt meg! Egy távoli birodalom tengerében, a víz mélyére süllyesztett egykori trónvárosban mákonyszertõl alszik az elárult uralkodó. Hamarosan eljön a szabadulás ideje. Jassal, a Viador visszatér a halálisten fogságából, felébreszti Sheldet, harcosokat gyûjt maga mellé, és hazahozza az Alvó Királyt. Akit majd Virtuo, a fikarc varázsló ellenszerrel itat meg! Castaq újraéled, s elfoglalja trónusát. Bárha…! A jóslegendát terjesztõk tisztességbõl mindannyiszor hozzátették: hacsak… Hát igen, a hacsak azt jelentette, hogy Jassal, a Hitehagyott tusázó rég kivedlett a hõsi mivoltból, s ki tudja, mennyit ér majd, midõn kijut a Halál Kertjébõl. Elérkezett a nap, amelyen ez bekövetkezett.

 * A Cél módfelett fontos, de ami igazán számít: az Út, amelyen odajutsz. (Új Szent Könyv)

 Részletek a regénybõl: 

A formátlanul suta kalapot, lompos, szürke nadrágot és terebélyes inget viselõ ifjú mímes és légtornász megpillantja a sokaság szélén ácsorgó, urasan öltözött, furcsán ismerõs képû lovast, és a szûnni nem akaró tapstól lelkesülten odatörtet hozzá. Fellendül elé a nyeregbe, s a szárat megkaparintva elragadja Jassalt. Viador nem tiltakozik, hagyja magát sodortatni. Az elébe huppant fiútest túl közel kerül az övéhez, s bár ez idegenkedéssel tölti el, kíváncsisága is felébred. Miközben port kavarva vágtáznak a kalapozás elõl széledezõ nézõsereg körül, s ilyenformán együtt tartják és buzgóbb adakozásra bírják azt, Jassal két kézzel megragadja a vékonyka komédiás derekát. Megragadja s átéri. A rátörõ érzékletektõl gyanút fog. Elõrehajol, orrát a fiús öltözködésû szerzet tarkójához közelíti, bõrébe szimatol. Azután hirtelen elõrenyúl a süvölvény mellett, megmarkolja a kantárszárat, és hatalmába keríti a könnyedén nyargalászó hátast. A karjai közé zárult alak immár kinyilvánítja nemtetszését. Ám hiába kígyózik, vonaglik, tõle nem szabadulhat. Az egyenes pályára fordított paripa felgyorsul, maga mögött hagyja a piacteret, majd a várost. Az elragadott csepûrágó ficánkol, harap, karmol és sivalogva fenyegetõzik. Jassal játszva lefogja a vergõdõt. Vigyorogva egy különösen lombos, széles árnyékot terítõ fa alá irányítja a lovat, majd prédájával együtt leszökken a földre. Erõs jobbjával gúzsozza a harciasan ellenkezõ siheder karjait. Szabaddá tett baljával leüti fejérõl a kalapot, majd visszakézbõl szétnyitja terebélyes ingét. A leleplezett harcias döbbenetében megdermed és elnémul. Így aztán Viador kényelmesen szemügyre veheti az otromba kalap alól elõbomló, sötétvörös hajfürtöket, az önként lemálló pótszemöldök mögött ívelõ, kecses vonalú valódit, a széttárt ing által felfedett, többé-kevésbé kifejlett kebleket. Szemlélõdése végeztével hátrébb lép, és a zöld szempárba mered. - Hogy hívnak? - kérdezi. - Engem Nashuának! De neked mostantól Hulla a neved! Ha ezt apám vagy a bátyám megtudja, téged kizsigerelnek! Meg is érdemled! - Ugyan, ne zsivajogj! - legyint a férfi. Már nem is vigyorog. Egykedvûen elfordul. - Bújj vissza rongyaidba. Az én szememben továbbra is fiú maradsz. - Már aztán miért?! - hördül Nashua. - Nem vagyok eléggé nõ? - Nos: nem. Gyerek vagy. - Nem vagyok! - De az vagy! - De nem! - toppant a lány. - Tényleg nem? Hány férfit csábítottál el mostanáig? Sok kérõd van? - Bárkit elcsábíthatnék! Bárkit! Érted? Nõ vagyok! - Gyerek! - Most pedig te jössz! Kit vethetek meg személyedben? - Jassal vagyok. - Az nem lehet! A birodalomban ilyen név nem létezik! Ezt a nevet senki nem kaphatja meg, mivel tiltott! Idevaló vagy? - Ha én azt tudnám, hová való vagyok!? - sóhajt a férfi. A lány megragadja a karját. Közel lép hozzá, csizmaorra az övéhez ér. - Várj csak, várj! Azt beszélik, a Jassal nevû Viador az idõ múlásával kiábrándulttá vált, elvesztette a fajtájába, de még az életbe vetett hitét is, és lezüllött. Ezért Deniq a Halál Kertjébe zárta õt. A Viadorok már nem fiatal emberek. Te ifjú maradtál. - A Halál Kertjében nincs idõ. Ami nincs, az nem is telik-múlik, de még csak nem is áll. Így tartják. Ezt én nem éreztem. Igenis volt idõ, átfolyt rajtam és megvárakoztatott. Csupán a külsõmet hagyta érintetlenül. - Az a Jassal vagy?! - sikolt Nashua. Hátralép, félrehajtott fejjel bámulja a férfit, majd váratlanul felugrik rá. Karjával a nyakát, lábával a derekát öleli, s miközben arcát csókolgatja, s lázasan turkál a hajában, hangosan ujjong változékonyan mély, simogató-borzongató hangján: - Te vagy a bálványom! Minden rólad zengõ dalt ismerek! Adj egy lantot, és én bármelyiket eléneklem neked! Te vagy a hõsöm! Jassal azon fáradozik, hogy megszabaduljon a sörényében kurkászó ujjaktól, lefejtse derekáról a mozdíthatatlanul szorító combokat, hogy lerakja s lehûtse a fruskát, ám az úgy tapad rajta, mintha hátralévõ életében ott akarna ragadni. - Nem vagyok hõs, sem a tied, se másé! - tiltakozik a férfi. Tovább feszegeti magáról a lányt. Mivel képtelen különválni tõle, váratlanul felhemperedik, így remélvén lemorzsolni koloncát. Csakhogy a hempergõzés felfokozza az amúgy is feszes testi közelséget. Jassalt a lány fölötti helyzetben ejti gondolkodóba a szorosság. A földhöz préselt Nashuát mélységesen felháborítja. - Hohó! - kiabál az összes végtagjával változatlanul csimpaszkodó lány. - Eressz azonnal! Én még szûz vagyok, s az is szándékozom maradni! Na persze, nem mindörökre, de ez nem rád tartozik! Mássz le rólam, ha becsesek a tojásaid! Különben tüstént lepényt sütök belõlük egy forró kövön! Szégyelld magad! Jassal elvigyorodik. Megmozdítja csípõjét. Látja elkerekedni a csitri szemét. Ám az tágra nyílt szemmel is a combjai közt szorítja az õ derekát. - Ha elengedsz, felkelek rólad - ígéri a férfi. - Jól tennéd! Már éppen ideje! - csattan a felelet. - Akkor hát eressz, vakarcs! A combok szorítása fojtássá fokozódik. - Kövess meg! Most azonnal! - parancsolja Nashua. Viador tovább vigyorog. - Így is jó - nyögi levegõfogyottan. - Akkor most megerõszakollak. Na persze, nem jókedvembõl! - Hanem miért? - hörren a szûz. - Legszívesebben elfenekelnélek! Ám nem férek a hátsó feledhez. Nashua leteszi lábait, és lelöki magáról a férfit. Felül, a fenekén csúszik arrébb. Összehúzza mellkasán az inget, változatlanul kerekre nyílt szemmel bámul Jassalra. - Tudod, talán nem is bánnám, ha megölelnél - suttogja. - Kicsi korom óta kívülrõl fújom a Viadorok nevét! Druth. Gerbert. Õk sajnos elestek a végsõ harcban. Santo, Sirgeb, Esoto és Pronsas. Õk megfogadták, hogy ha a Fivérek rosszul uralkodnak, visszaveszik tõlük a hatalmat. Szavukat megtartották, útnak indultak, hogy elûzzék a zsarnokokat, de nem jártak sikerrel. Mind a négyen a palota pincebörtönében raboskodnak, ha élnek még egyáltalán. Végül Jassal. A Hitevesztett Viador, akit Deniq a Halál Kertjében tart fogva, hogy megtörje nyakasságát. A nép téged vár! Apám és bátyám úgy emlegeti nevedet, mint a szabadságistenét! Megengeded, hogy leboruljak eléd? - A közelembe ne jöjj! - jajdul a férfi. - Rimánkodva kérlek, verd ki a fejedbõl, hogy bárki is rám vár. Ezek az ostobaságok engem rég hidegen hagynak. Többé nem tusázok senki hatalmáért. Azért jöttem, hogy beszéljek raboskodó társaimmal. Ennyi és nem több a megbízatásom. - Hõs létedre nem beszélhetsz így! - Mi következik ebbõl? Az, hogy: NEM VAGYOK HÕS! - Jaj, dehogynem! A Viadorok megtörték a birodalmat érzelmi és szellemi sötétségben tartó Szörnyetegek uralmát… - És mire cserélték? Más szörnyetegek uralmára! - Téged menten visszazárnak a Halál Kertjébe! Te még most is züllött vagy! - Te pedig túlságosan gyerekes. Figyelj, vakarcs! Visszaülünk a lóra. Elviszlek apádhoz, tartson meg, vagy adjon férjhez, habár azt a boldogtalant már elõre sajnálom, aki téged a nyakába vesz. Én pedig megyek a dolgomra. - Ne merj még egyszer vakarcsnak nevezni! Tudok kardozni! Nyilazni! Lándzsázni! Megöllek! - Szörnyen zajos vagy - sóhajt Jassal. - Na, repülj föl a lóra! Nashua tüstént eleget tesz óhajának. Elrugaszkodás nélkül, helybõl pattan a nyeregbe. A mozgását bámuló Viador még alig hisz a szemének, mivel szerinte az ilyen ugrás kivitelezhetetlen, amikor a táltos farokfelvágva elszáguld a vakarék szûzzel, így aztán õ kénytelen tovább kétkedni a látásában. Midõn felfogja végre, hogy csakugyan rútul cserben hagyták, és a máris kõfáradt két lábán kell megtennie a visszavezetõ utat, szitkozódva indul a város felé. 

 * 

Az erdõszéli fák közül kikanyarodó ösvény virágkárpitos réten emelt házikóhoz közelít. A kalyiba félköríves ajtaján kilépõ anyóka pazar színû szalagokkal ékes, sok-sok copfocskát, bokáig érõ tarka ruhát és színes kötényt visel. Öblös csuprot cipelve a guggolni tetszõen alacsony épület oldalához készített asztal mellé sétál. Leteszi edényét az ott sorakozó ibrikek, fazekacskák és göbrék közé. Felkap egy sötét kérgû, sokfelé ágazó, rövid gallyfélét, megritkult fogai közé harapva tör belõle egy darabot, és sebesen rágni kezdi. Megállítják a lovakat, köszöntik a mamókát. A merõ párna és pufókság arcú, kökénykék szemû néne szótlanul rájuk hunyorít. Állkapcsát jobbra-balra lengetve, szorgalmasan rág tovább. Az asztalra készített tálak tartalmát rakosgatja a kisebb-nagyobb, karcsúbb, pohosabb, áttetszõ és mázas falú edényekbe. Az egyik tálon különféle színû és formájú virágfejek, -füzérek és szirmok hevernek, a másikon piros, bíbor, sárga, aranyló és rózsás gyümölcsök illatoznak. A következõn apró tököcskék kacérkodnak, hosszúkásak, gömböcök, farkincás végûek, rücskös felületûek. Van még ott száznyi árnyalatú és alakú bogyó, bodocs és bingyó, valamint szagos ágacskák, tövisesek, kerek, karéjos, fogazott és szálas levélkéjûek. Továbbá pillangószárny, madártoll, férgecske páncélja, macska bajusza, tojás százféle. Az utolsó tálon muzsikás szenvedélyû tücskök-bogarak hevernek lusta kábulatban. Az anyóka mindenbõl tesz valamennyit az összes edénybe, utolsóul a döngicse bogarakból markol, s ezenközben lankadatlan buzgósággal csattogtatja állkapcsát. Amikor a göbrék, ibrikek és fazekacskák megtelnek, egyenként megrázza azokat, majd feneküket is az asztallaphoz kocogtatja, tömörítési céllal. Ezután sorban föléjük hajol, és a tetejükre pök egy-egy dózisnyit az összerágott fakéregbõl. Bevégzésképpen oly íves gesztussal kanyarítja a fedõt az edényekre, mintha e mozdulattal csapdába ejtve, befogná a fényt a kompótok számára. A harcosok eltorzult arccal fintorognak a köpködõre. Egyszercsak elfogy a rágadék. A néne kevéske fogával a bámulókra mosolyog, és így szól: - Elrakom a nyarat. Télen aztán lesz fûszerillat, ziháló zenebonálás, mézlõ fények, simogató meleg és részegségvarázs! Akkor újra bekívánom a férfiakat az ágyamba! Feltéve, hogy nem jeges a lábujjuk. A hideg láb irtó lehangoló, nem igaz?! Na, készítek még eltartó-port! Nagyot harap az ágbogas gallyacskából, és lengõ állkapoccsal õrölni kezdi azt. Mivel így nem beszélhet, újfent rájuk hunyorít. Liláskék tekintete megállapodik Jassalon. Begörbített mutatóujjal közelebb inti-csalja a tusázót. Az vonakodva léptet az asztal mellé, majd bizalmatlan lassúsággal hajol lejjebb, még lejjebb. Ennyi nem elég a mamónak, ám a férfi nem hajlandó jobban odakonyulni hozzá, attól tartva, hogy õt is a kompótba szánja; de milyen címszóval? Mint fûszerillat? Ziháló zenebonálás? Részegségvarázs? Vagy õ lenne a - mégiscsak megkívánt - irtó hideg láb? Mivel nem hajol mélyebbre, az anyóka pattan zsámolyra, hogy felérje Viadort. Kedves sercintéssel szép adag eltartó-port pök a férfi sebére, s tenyérpárnájával lágyan bedörzsöli az arcába. Mátkás hangszínû kuncogással végigsimít a lovas szoborrá rökönyödött tusázó mellkasán, végezetül - könnyed méretvétel után - megcsipkedi a combját. Az alaposan lemaradt sárkány bevánszorog az erdõszéli tisztásra. Az utolsó fa árnyékát maga mögött hagyva letottyan a fûre. Mellsõ lábaival megdögönyözi a szíve fölötti tájékot. A jobb hátsóval megpróbálja vakargatni a hónalját, ám e mozdulat folytán kibillen egyensúlyából, és rettenetesen felborul. Ezáltal renyhébb rengést okoz a környezetben. - Mikor alszunk? - bömböli a feldõlt pikkelyes. - Összeesek a fáradtságtól! - Már összeestél - jelzi Nashua. - Tényleg. Akkor alszok. Meg is tenné, ha az anyóka nem támadna rá. Ám a mamó odarohan egy tállal, és fürge ujjakkal megszedi a sárkányt: számolatlanul tépdesi a szálakat a szempillájából, drótszõrû szemöldökébõl. Fakanál szélével parázskaparékot vesz kilógó nyelvérõl, és éppen a szárnyát szegélyezõ csonttüskék egyikének tördeléséhez fogna, mikor Lekid zsémbelve felpattan. - Még ki sem hevertem a férfiasságomat ért kifosztást és szégyent! Ráadásul harmattá gyengültem tõle! Csak hálni jár belém a lélek! Nem ég le a bõr a képedrõl? Hozzásegítselek? - Azért egy kevéske vért adhatnál még! - háborog a kikosarazott anyóka. - A sárkányvér-párlatból egyetlen kortyocska is elég ahhoz, hogy feltüzeljen a vágy! - Minek neked a tüzelõ vágy, satrantyú? - Megmutassam? - Inkább csak írd körül. 

 

Forrás: fabyen.hu

Halálnak halálával

A Szent Kristóf börtönből külső segítséggel megszökik három nehézbűnöző: Tetovált, Szűz és Yeti. Szabadulásuk után nyomban elmenekülnek „jótevőik” elől, ők tudják, miért. A rendőrséggel szemben is fórt élveznek, mert a börtönben lázadás tör ki, s ezért jó ideig nem derül fény az eltűnésükre. Még szökésük napján hozzálátnak bosszúakcióikhoz. Célpontjuk az őket életfogytiglannal sújtó bíró és ügyésznő; rendőrök, akciócsoportosok. Megölnek egy nyomozónőt. Az áldozat társa, a Pikírt gúnynévre hallgató fiatal rendőrnő hamar meglátja az összefüggést a börtönlázadás és a gyilkosságsorozat között. Pikírt rendőri módszerei finoman szólva öntörvényűek, de ezeknek köszönhetően öles léptekkel halad előre az ügyben, jóllehet jóképű kollégája, Indra éppúgy nehezíti az életét, mint újdonsült szomszédja, Melotti, aki időnként rábontja a falat, de más módon is kellemetlenkedik, elültetvén a gyanút, hogy köze lehet az eseményekhez. A kemény krimikben megszokott nyers, erélyes nyomozót ezúttal nő személyesíti meg. Pikírt férfigyűlölő; esküdt ellensége a bűnözőknek, fajra, nemre és pozícióra való tekintet nélkül. Lidérces világban él, kemény létfeltételek között, vértje a humora, fellépése. Ám ez a vért nem sérthetetlen.

 részlet...

Az öreg király egy szép napon így szóla három fiához:
Menjetek, vágjátok le a tüzet okádó sárkány hét fejélt.
Füstöljétek ki a pokolból az ördögöt és térítsétek igaz hitre!
Legvégül pedig hintsétek a lábam elé az ég csillagait!
Aki nem állja ki a próbát halálnak halálával hal!
A fiúk elképedének apjuk óhajától csak a kisebbik királyfi vigyorga vala:
- Egy szó mint száz, apám! Azt kívánod, tehát hogy legyünk zsaruk?!

Lehasalt egy bokor mögött, és szemügyre vette a villát. Kiszemelt egy nyitott franciaablakot. Még nem indult neki, várt. Az épület csendesnek rémlett, néhány emeleti ablak mögött villanyfény ragyogott. A kocsifelhajtón spenótmetál Buick állt. Sofõrje a közelben levegõzött.
Pikírt nem látott más élõlényt. Bokortól bokorig lendülve megközelítette a csábító franciaablakot. Aztán lehasalt, azt figyelve, mit mûvel a sofõr. A fehér zakós férfi sétálgatott. Fel-alá járt a kocsi mellett, olykor az égre pillantott, mintha azt ellenõrizné, fogyott-e a telihold, mióta utoljára megtekintette. Jól megtermett alak volt, furcsán hosszú lábú, rövid törzsû, amolyan nyakbaszakadt. Amikor elunta a magatehetetlen holdat, kinyitotta a kocsiajtót, rongyot ragadott és nekiesett a lökhárítónak, hogy vakító fényesre dörzsölje.
Pikírt belépett az ablakon. Meghúzta magát a vastag bársonyfüggöny rejtekében, befelé fülelt. Mivel nem hallott semmi gyanúsat, lábujjhegyen átszelte a szobát. Vaktában haladt, némi irigységet táplálva a denevérek radarja iránt. Az ajtóhoz érve újra hallgatózni kezdett.
Lenyomta a kilincset, és kilesett a folyosóra, amely elment volna egy elõkelõ szálloda halljának. Két kutya hevert az emeletre vezetõ lépcsõsor aljában, mindkettõ angol szetter. Ennyi erõvel birkák is õrizhették volna a házat. Amikor Pikírt átlépett a kutyák feje fölött, az egyik meglebbentette a farkát. A másik fel sem tekintett, hanyatt fekve, szétvetett lábakkal aludt.
Pikírt nesztelenül futásnak eredt. Amikor felért az emeletre, látta, hogy a barátságosabb szetter a sarkában lépdel. Nem törõdött vele, bekanyarodott a folyosóra, és benyitott az elsõ ajtón.
A szobában egy férfi állt a félretolt könyvespolc elõtt, és éppen a videokazetták dobozba csomagolásával foglalkozott. Nem lelkesíthette a feladata, mert az ajtónyitás hallatán reménykedõ ábrázattal megfordult, abban bízva, hogy segítség érkezik. Pikírt láttára megkövült egy pillanatra, de aztán a hónalja felé kapott.
Shanon a levegõbe emelkedett. Elõrenyújtott lábbal, kellõ lendülettel érkezett a férfi mellkasára. Félreütötte a pisztollyal hadonászó kart.
A meglepett férfi elejtette a stukkert, fájdalmában meggörnyedt, de a következõ pillanatban elõrelendült, majd egy faltörõ kos technikájával Shanon homlokába öklelt. Pikírt villámgyorsan kitért elõle, aztán a férfi meglévõ lendületét kihasználva félfordulatból a tarkójába rúgott.
A pepita öltönyös férfi meg sem állt a falig. Ott felsebezte a homlokát. Kissé megszédült, de fordult, támadott. Shanon nem engedte közel. Kitért elõle, megugráltatta, várta a megfelelõ pillanatot. A pillanat késett, egy doboz ott állt az útban: Pikírt nekihátrált és elbotlott benne.
A férfi úgy döntött, hogy ráveti magát. Fájdalmas meglepetés érte, amikor a háton fekvõ nõ lábainak ollójába szorult. Shanon a testének egyik legkényesebb pontját fogta satuba. Mielõtt felkiálthatott volna kínjában, felemelkedett, és fejjel elõre nekilendült.
Pikírt az elröpített férfi után vetõdött. A biztonság kedvéért leütötte, aztán betaszigálta a fal mellett álló kanapé leomló terítõje alá.
Ezután a kazetták alatt roskadozó polchoz sietett, attól tartva, hogy elkésett: amit keres, az talán már az egyik dobozban lapul. Szerencséje volt, megtalálta a Lerner Indra feliratú dobozt. Kivette a sorból, és belesüllyesztette zubbonya zsebébe. Aztán felkapta a gazdátlan stukkert és betûzte a nadrágja derekába.
Valaki rátette a kezét a kilincsre.
Pikírt megpördült, egy pillantással felmérte a szobát. Néhány széket, egy íróasztalt látott. És a kanapét.
Lendületet vett és felhasalt a levegõre. Ezzel a szárnyalással a leütött fickó mellett termett. Beljebb taszigálta az ájultat, eligazította a földig lógó terítõt. Kissé nyomorogtak.
Az ajtó kinyílt. Az angol szetter ballagott be a szobába. Leszegte az orrát és csalhatatlanul eltalált a kanapéig. Megpróbált alábújni. Barátságosan lengetett farkával a padlón dobolt, felkavarván némi port.
Shanon azt latolgatta, hogyan törhetne ki. Az eszméletlen férfi rengeteg helyet foglalt, csak szorosan hozzásimulva fért el mellette. A kutya rajongása végzetesnek ígérkezett.
Léptek hallatszottak a folyosón.
A szetter felült, az ajtóra meredt. Az utóbbit tette Shanon is a terítõ sarka mellett.
Fiatal férfi lépett a szobába. Merev vonású, kifejezéstelen arca volt. Öltönye tûpettyes, cipõje fényesre suvickolt. Becsukta maga mögött az ajtót. Felmérte a sorsukra hagyott dobozokat, de nem állt oda, hogy folytassa a félbemaradt munkát. Halkan hümmentve letelepedett, egy fotelba. Keresztbe vetette a lábait, és nem bánta, hogy a szetter odaül mellé, a fülét vakartatni. A kutya nem érte be ennyivel, egyik mellsõ lábát feltette a férfi combjára, s közben megpróbálta arcon nyalni. Bár a fickó félrerántotta a fejét, a szetter szentül eltökélte magát a csókra.
Pikírt kínban figyelte a jelenetet. Nem tudta, mitévõ legyen. Mivel elõbújni és újra verekedni nem volt kedve, arra várt, hogy a férfi elunja magát és kimenjen. Úgy festett, erre sokáig kell várni. A fickó vakargatta a kutya fülét, s idõnként félrekapta a fejét. Shanon megdühödött. Gondolta, lefogja a pasast. Miért mindig a legszebb pillanatban hajol el az epekedõ szetter elõl?
Újra nyílt az ajtó.
Camea Kisi lépett a szobába. Az angol szetter talpra szökött, és elé rohant.
- Hová lett Bob? - kérdezte a nõ. Eltolta magától a nyáladzó kutya fejét.
A férfi vállat vont. - Gondolom, elszólította a veséje.
- Nem is baj, ha nem hallja, amit mondani fogok. Öt perccel ezelõtt beszéltem Tetoválttal. - Kisi itt rövid hatásszünetet tartott.
A férfi felkapta a fejét. - Nagyszerû. Hát megvan.
Pikírt csak Camea Kisi arcélét láthatta rejtekhelyérõl. Nem sok öröm sugárzott a finom mûvû profilról.
- Nincs meg. Telefonon hívott. Az erdei háznál tõrbe csaltak minket. Felrobbantották az embereinket. Ez már a második kudarc, Brant. Elõször te szalasztottad el õket. Úgy fest, hogy segítségük akadt. Meg kell tudnunk, kitõl szereztek fegyvert, hol bujkálnak.
- Elkapom azt a kis buzit! - sziszegte Brant.
- Lehet, hogy Tetovált õt is átverte. Faggasd ki. . - A nõ hangjából fenyegetés csendült ki. - Nem a terveink szerint alakulnak a dolgok, Brant!
Az ájult férfi - ô lehetett Bob - felsóhajtott. Pikírt szélsebesen a szájára tapasztotta a tenyerét. Érezte, hogy az ernyedt test izmaiba visszaköltözik az élet. Ráhasalt Bob hátára. Régen került férfival ilyen intim közelségbe. Kétségbeesetten ügyelt, hogy ne mozdítsa meg a kanapét, ne üssön zajt.


A kutya megneszelt valamit. Mivel a beszélgetõk elmulasztották a füle tövét simogatni, elindult a heverõ felé, hátha azon a tájékon több szeretetre lelhet.
Camea Kisi italt töltött. Aztán éles hangon folytatta: - Tetovált azt mondta: máris csomagolhatunk, mert megfeküdték a gyomrát a trükkjeink. Beígérte, hogy rövidesen újra hallat magáról, de annak sem fogunk örülni. Minél elõbb meg kell találnunk, mielõtt befût nekünk. Intézkedj, Brant! Kerítsd elõ Bobot, hogy fejezze be a csomagolást és tüntesse el innen a kazettákat. Vegyétek kezelésbe azt a nyálas hekust is! Meg kell tudni, hol tart a rendõri nyomozás. Nyomás!
Bob felemelte a fejét a kanapé alatt. Pikírt betapasztotta a száját, aztán tarkón ütötte. Mire ezzel végzett, a kutya tolta be a mancsát a terítõ alá. Körmei végigszántották Shanon karját. A nõ tudta, hogy közel a vég. Egy angol szetter kiköveteli, hogy szeressék, ha fene fenét lakmározik, akkor is. Pikírt kétségbeesett.
Camea Kisi ráripakodott a töprengeni látszó Brantra: - Mozdulj meg! Menj, tedd a dolgodat, ha kedves az életed!
- Quintaróékkal mi legyen? - kérdezte a férfi epés hangsúllyal. - Õket tovább akarod rejtegetni? Tõlük is meg kellene szabadulni.
- Quintaróval ne legyen gondod. Õt rám bízhatod - felelte a nõ. Tûsarkai átszelték a szobát. Jég csörrent, az ágy alatt hasaló Pikírt impressziója szerint a nõ mellkasában.
- Persze - morogta Brant. Felkelt, kisietett. Bevágta maga mögött az ajtót.
Bob eltökélte, hogy mindenképpen magához tér. Ismét mozgolódni kezdett Pikírt alatt, aki néhány pillanatra megfeledkezett róla, mert az ágy alá törekvõ szetterrel viaskodott. Shanon erõsen verítékezett. Amit átélt, stressz volt a javából. Megint tarkón suhintotta a férfit, aztán lökött egyet a kutyán.
Camea Kisi sarkon fordult és távozott.
Pikírt nem tudta, mennyi ideje jöhetett a házba. Úgy saccolta, lehetett vagy negyven év, amit a kanapé alatt töltött.
Kimászott. Nem volt elegendõ lelkiereje, hogy visszafelé is a lépcsõházat használja. Több izgalmat képtelen lett volna elviselni.
Az ablakhoz lépett. Szinte nem is látszott a föld, olyan mélyen volt. Aztán a szeme hozzászokott a kinti sötétséghez, és látni kezdett. Frissen felásott, gondozott rózsakert feküdt alatta.
Shanon nem bánta. Begombolta zubbonyát, felmérte a távolságot. Ugrott. Felhúzott térddel áthemperedett néhány tüskés bokron. Gurultában felrémlett elõtte, hogy egyszer látott valahol egy falvédõt, ez állt rajta: "Nincsen rózsa tövis nélkül!". A fehér lepedõvászonra hímzett szépasszony sodrófával ûzte hitvesét.
Shanon kikecmergett a bokorból. Minden porcikája sajgott. Felsértett halántékáról vér szivárgott a nyakába. Átaraszolt a kerten. A nyakbaszakadt sofõr a hátsó lökhárítót glancolta, szája sarkába tolt cigarettája mellett torz hangon fütyörészett. A nyitott ablakban vonított a kutya.
Az erdõ árnyékolta úton halkan járó motorral egy kocsi közeledett. Reflektorfénye elvakította Shanont, így nem tudta megállapítani a jármû márkáját. Nem lehetett biztos benne, hogy Melotti siet érte, de bármibe beleült volna, csak autó legyen. Szerencséje volt. A Rover állt meg mellette.
Hátradõlt Melotti mellett. Lehunyta a szemét. - Fussunk - tanácsolta.
A férfi körülpillantott. Békés fák álltak õrt az út körül. Elbûvölt bogarak áramlottak a reflektor fénycsóvájába. - Miért? - kérdezte. - Jönnek az emberevõk?
- Miért hagy könyörögni? Taposson a gázra!
- Hová parancsolja a fuvart? - kérdezte Melotti. Hangja fanyarabb volt, mint az uborka héja. - Ismeri azt a viccet, hogy az arab talál egy halat a sivatagban? A hal azt mondja: "Ha vízbe teszel, három kívánságodat teljesítem." Az arab beér az oázisba, bedobja a halat egy kútba, aztán felsóhajt: "Ha lenne egy palotám!" Hipp-hopp, ott áll elõtte egy palota. Az arab beköltözik, bejárja a száz szobát. "Ha lenne egy háremem!" Egy pillanat múlva hemzsegnek körülötte a nõk. Feljajdul: "Hiszen, ha földig érne a farkam!" Hipp-hopp, eltûnik mindkét lába.
Pikírt a homlokára csapott. - Óriási ötletem támadt!
- Éppen ideje - morogta Melotti -, mert egy kocsi száguld utánunk. Ma sincs pisztolyom.
Pikírt hátranézett. Akár egy ijesztõ méretû csatahajó, a Buick nyomakodott mögöttük. Volánja mögött csakis a nyakbaszakadt sofõr ülhetett, feltehetõen kielégítetlenül, mivel aligha fejezhette be a hátsó lökhárító kifényesítését. Utasa nyilván Brant, a tûpettyes öltönyös, gondterhelt férfi, a Kimmel-Kisi-féle pribékek munkavezetõje. Remélhetõleg nem õket üldözik. Bob talán még a kanapé alatt szendereg.
- Ne izguljon - mondta Pikírt higgadtan. - Nekem van stukkerom. Most szereztem. - Egy mozdulattal ellenõrizte, a fegyver ott lapult a jobb veséje fölött.
- Szívesen járok magával vacsorázni - mélázott Raban. - Sosem feledkezik meg a desszertrõl.
- De nem ám. Mindjárt lövök magának valami ínyencfalatot. Eltalál a Dalos Motoroshoz?
- Ott már jártunk tegnap.
- Mit gondol? Az én életemben nincsen rendszeresség?
- A korsónak a kútra járásában is van némi rendszer, és mégis.
Pikírt legyintett. - Felírok magának két telefonszámot. Van tolla? A mindenségit, van tolla?
- Gondoltam rá. Ott van a kesztyûtartóban. Aztán?
- Egyszerre két helyen nem lehetek. Maga remekül utánozza a hangomat, és így egyszerûbb, mintha elmagyarázná az illetõnek, miért nem én hívom õket. Tehát felírom a két számot. Maga az elsõ telefonnál kiszállt, és feltárcsázza Sapienst. Azt mondja neki, hogy másszon ki az ágyából, és menjen be az irodába. Gondoskodjon mindenrõl, mire odaviszek neki egy fickót, akinek védõõrizetre lesz szüksége. Ennyi. Aztán hívja Indrát, és ráparancsol, hogy tûnjön el otthonról, ha négykézláb, akkor is. Tegye hozzá, hogy megvan a kazetta. - Míg rendelkezett, felírta a számokat. Aztán megfordult. A Buick elkanyarodott mögülük.
Melotti felnyögött. - Én hogy lehetek egyszerre két helyen? Fuvarozzam a Dalos Motoroshoz, és egyidejûleg telefonálgassak a maga nevében?
- A fuvar sztornó. Elviszem a kocsiját. Jöjjön utánam taxival.
- Hová, az istenért? - jajdult Melotti.
Pikírt elmondta újra. Mire a végére ért, megpillantott egy telefonfülkét.
A zaklatott nõgyógyász kikecmergett a saját kocsijából, és a cédulát szorongatva átkelt az úttesten.

Forrás: fabyen.hu

A halál zsoldjában

A Halkirálynő és a Kommandó" íróját napjaink vérfagyasztó terrorcselekményei ihlették erre az akcióregényre. Vavyan Fable ezúttal egy terroristaellenes kommandó akcióit meséli el élvezetes, érdekfeszítő stílusban. A könyv hősei – a halál zsoldosai – kommandósok. A komor David Chennes, a kivételes képességű fiatal nő, Tania Tiller, a rézbőrű Sacha, a veszedelmesen verekedő Liu és a többiek. De a halál zsoldosa a bérgyilkos Csen King és Cassagne, a terrorista vezető is. Összeesküvők, ámokfutók, katonák, politikusok. Ők csapnak össze a regényben. A fordulatos történet izgalmait még egy ötletesen beleszőtt bűnügyi szál is fokozza, nem kevés meglepetést tartogatva az olvasó számára. Az események feltartóztathatatlanul száguldanak előre, mígnem kivehetővé válnak a katasztrófa körvonalai. Meglehet, a Halál akar főszereplővé válni, a kommandó szembeszáll vele, hadat üzen neki…

 részlet...

Tania a gyászoló sokaság közepében állva a sírgödör túloldalán magasodó, harmincas éveinek elején járó férfit nézi. A komor alak társai segítségével a föld mélyébe süllyeszti a koporsót. Az eleresztett kötelek keményen koppannak a fán. Aztán a lehulló rögök döngenek és döngenek tovább, előbb kézzel, majd lapáttal szórják azokat.
Tiller nem először áll kibontott sírgödör fölött. Eltemette néhány társát az elmúlt évek során. Nem nehéz átéreznie, mi zajlik a komor férfiarcok mögött. A fájdalom mellett halkan szűköl egy hang: te leszel a következő?! A földet lapátoló férfiak nem sietnek, mintha csak húznák az időt: még egy percet együtt tölteni az eltávozottal, mielőtt végképp közéjük furakodik a hat láb föld.Egy asszony hangosan felsír. Egy kopaszodó, szemüveges férfi torkát köszörülve beszédhez készülődik. Ő lehet Otly. A főnök, az egyik főnök azok közül, akik sosem érezték a maguk bőrén, mi az: eleven céltáblának lenni.
Tania újra a magas férfi felé fordítja pillantását. Őt már ismeri régről, ám nevét csak most tanulja. David Chennes. A napbarnított arc kemény vonásokat mutat. A tekintet merev, nem néz sehova. Emlékek közé pillanthat, befelé.
A lány is elréved.
Utolsó szabadságát töltötte Alainnel, nem tudván, hogy nem lesz több, soha. Úgy döntöttek, nem mennek fel a hegyekben álló házukba. A tengerre vágyódtak. Befizettek egy nosztalgiaútra. A kikötőben valódi gőzhajó várta utasait. Egyhetes kirándulást ígért a program, egyszeri
megállással a szomszédos ország egyik nagyvárosa előtt.
A zöldesen kéklő, fényekkel és hullámfodrokkal játszadozó víztükör egy héten át lenyűgözte őket. Naphosszat nyugszékeikben vagy kabinjukban heverésztek, olykor csak álldogáltak a korlát mellett. Nem vegyültek el utastársaik között, az a hét arra rendeltetett, hogy elmaradt beszélgetéseiket, ölelkezéseiket hozzák valamelyest egyensúlyba. Mintha újra felfedezték s habzsolták volna egymást. Szeretet és vágy mohósága, elcsituló és feltámadó hullámverése volt az a hét. Ettek, aludtak, sütkéreztek, beszélgettek, szeretkeztek a víz hátán elmosódó időben, kívül mindenen, mintegy kábulatban.
Taniának egyetlen ember ötlött szemébe a káprázatos napok során. Egy férfi, viseltes atlétában, olajmocskos nadrágban. Fekete hajú, sötét szemű férfi. Különös pillantása a tengerfenékre emlékeztetett, ahová már nem hatol el a fény. Feneketlen, titokzatos tekintet volt. Később ráébredt: ez a szempár azért sötét, mert a mögöttes agy ostoba.
Látta, mikor a hajó egyik tisztje rátámadt a fiatal fickóra, és durván taszigálva visszazavarta azt a munkájához. Emlékezete megőrizte döbbenetét. A magas, arányos alkatú, izmos testű férfi az együgyűek lesunyt fejű, behúzott vállú, megalázott tartásával kotródott el. A jelenet később többször is megismétlődött. Ha a fűtő előjött a hajófenékből, s arcán semmitmondó kifejezéssel, lopva sütkérezett a napon, csakhamar felbukkant valamelyik tiszt vagy matróz, és a normális, ámde korlátolt emberek gúnyos fölényével csúfolni, bántalmazni kezdte őt. A fickó mindannyiszor felemelt karral védte az arcát, egyetlen alkalommal sem próbált visszavágni. Szótlanul eliszkolt.
Taniát feldühítették e jelenetek. Alain nevetett felháborodásán, egy ízben megakadályozta, hogy közbelépjen.
- Hagyd a fenébe! Te leszel az őrangyala? - kérdezte.
- Pokolian idegesít, amit művelnek vele.
- Ő viszont tűri. Nem ez bosszant jobban?
Tiller hallgatott. Már nem is gőzhajón, jóval inkább gályán érezte magát. Padokhoz láncolt rabszolgák húzzák-tolják az evezőket a fenékben. Ha nincs szél, s a vitorlák ernyedten lógnak, odalent korbács csattog a fáradt evezősök meztelen bőrén.
Újra és újra látnia kellett, amit a matrózok tettek a jámborral. A természet kaján rémtette volt az életerős, jóképű férfi. A remekműből kimaradt a szellem, a méltóság: az ember maga. A lány arra figyelt fel, hogy keresi az alkalmat, amikor tanúja lehet a fűtő felbukkanásának és megszégyenítésének. Bár a jámbor nem adta jelét, hogy észrevette volna együttérzését, nyilvánvalónak tűnt: megismeri őt, olykor rajtafelejtette sötét szemének merev pillantását.
Amikor a szomszéd ország kikötőjét elhagyva megkezdték a visszautat, azon a fülledt, már-már trópusi éjszakán Tania kilopakodott a kabinból, a békésen alvó Alain mellől, és felsurrant a fedélzetre. Óvatosan lépkedett, mintha attól tartana, hogy a nappal oly szelíd fickó felbukkan valahonnan, s rátámad az éj sötétjében. A hajó azonban csendes volt ebben az órában, mintha utasaival és személyzetével együtt aludna maga is.
Valami mégis történt. A sötétben észrevétlenül meghúzódó lánynak látnia kellett, amint egy csónak érkezett a hajó mellé, s a legénység néhány tagjának segédletével két viharvert, szakállas férfi küzdötte fel magát a fedélzetre.
A könnyebbé vált csónak halk evezőcsapásokkal visszafordult a messzeség felé. A távolban néhány halványan derengő fénypont sejteni engedte, hogy ott egy bárka várakozik rá.
Tania eltűnődött, vajon ki lehet a két jövevény. A gőzhajóra feljutásnak miért ezt a kevéssé romantikus, ellenben gyanús módját választották? Nem mozdult, nem akarta észrevétetni magát. Nesztelenül a kabinjához vezető lépcső felé vette útját.
A korlát mellett ült a fűtő, karját a térdén nyugtatva, egyenesen maga elé meredve, mint aki se lát, se hall. Láthatóan mély töprengés vonta el figyelmét a körülötte zajló - noha különösen viselkedő - világról.
Tiller elsurrant mellette. Nem érezte korábbi félelmét, szánalom áradt el benne. Visszafordult, és számára is meglepő könnyedséggel a férfi mellé telepedett a lépcsőre. Az lassan feléje fordította a fejét, hallgatott.
- Maga sosem alszik? - kérdezte a lány ügyetlenül.
A férfi nem szólt. Tania folytatta.
- Láttam néhányszor, milyen durván bántak magával. Miért tűri?
Bármelyik matrózt leüthetné, hiszen erős, ez szemmel látható.
A fűtő csak nézte őt némán.
Tania azon töprengett, mit mondhatna még, s közben zavarba ejtette, behálózta őt a tengermély tekintet. Valami bizonytalan, feszült érzés kerítette hatalmába.
Ekkor a fickó megszólalt. Lassan, vontatott-mély hangon beszélt.
- Megismerlek. Neked van az a szép kék ruhád. Olyan kék, mint a férjed szeme.
Tiller egy percig azt várta, a férfi felugrik, megdöngeti a mellkasát, és torokhangon elüvölti magát. Aztán szégyen borította el. Idelopódzik éjszaka egy csökött Tarzan mellé? Hirtelen nevetni támadt kedve.
Már-már felpattant, hogy elszaladjon, amikor a fickó a karja után kapott, és visszarántotta. Fejével előreintve jelezte, figyeljen.
Néhány méterrel előttük haladt el a két becsempészett idegen az első tiszt és két matróz társaságában. Nem vették észre a lépcső sötétjében meghúzódó szemtanúkat, gyanútlanul, sietős léptekkel tovatűntek valamerre.
Taniát meglepte a fűtő ébersége. Amint a távolodó léptek elhaltak, a férfi elengedte a karját, és a lány felállt, tétován elindult. A lépcső tetején megtorpant, visszatekintett a mozdulatlan, alig látható alakra. Képtelen volt elmozdulni a korlát mellől, belélegezte a sós levegőt, hallgatta nyugtalan szívverését.
Aztán visszafordult, s megbabonázott léptekkel lefelé indult. Leült a fűtő mellé, kérdő pillantására zavartan elmosolyodott, halkan megszólalt:
- Nem tudom tovább nézni, amit művelnek veled. Holnap üss vissza, ezt kérem tőled.
A férfi némán megrázta fejét, és felemelkedett. Csípőjét a korláthoz támasztva a lábainál ülő lányra tekintett. Mintha meg sem lepődött volna, amikor az is felállt, és sóhajtva hozzásimult.
A lánynak úgy rémlett, mosolyog, amikor ő szenvedélyesen, zavartan szájon csókolta. Eszeveszett percek következtek, szinte nem is csókolták, inkább marták egymást, testük egymáshoz feszült.
Tania érezte, mint szabadul el a férfi vágya. Mintha ő maga ekkor kezdett volna józanodni. Nem egykönnyen tért magához, lerészegült az idegen bőr ízétől, illatától.
Amikor a férfi tenyere a derekáról a csípőjére csúszott, aztán a ruha alatt meztelen bőrére simogatott, kiszakította magát az ölelkezésből, és elszaladt. Az ajtó előtt néhány percre a falhoz dőlt, hátravetette fejét, s mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjék, mielőtt belép, és Alain mellé fekszik. A gőzhajó valósággal lüktetett körülötte, enyhe remegéssel, akár egy eleven állat.
Másnap délben újra találkozott a fűtővel, ám az semmi jelét nem adta, hogy ismernék egymást. Semmitmondó arccal álldogált, kissé félrehúzódva, nehogy észrevegyék ottlétét. A matrózok azonban már vadásztak rá, egyikük ezúttal is lesben állt, s hirtelen lecsapott.

- Megmondtam, hogy semmi keresnivalód az utasok között! - kiáltott rá, kézfejjel megütve az arcát.
A sértett akaratlanul Taniára pillantott. Tekintetében lobbant a düh, de menten ki is hunyt. Lehajtott fejjel tűnt el a lejáróban.
Tiller mellett vékony alkatú férfi álldogált. Előreugró járomcsontja, ferde metszésű, szűk résű szeme ázsiai származást sejtetett. A lányt Bruce Lee-re emlékeztette, miként akkoriban minden keleti arc őt képzette meg az emberek fantáziájában. A keleti fickó látta a jelenetet, de közömbös maradt. Tania elfordult tőle, nem foglalkozott tovább az esettel.
A partot érés előtti órában, úgyszólván a város kapujában robbantak ki az események.
A parti őrség váratlan érdeklődést tanúsított a Nosztalgia gőzhajó iránt. Egyszerre két naszádjuk is a gőzös felé sietett, mintegy bekeríteni igyekezvén a lomha luxushajót. Az első tiszt nyugtalanná vált a jelenet láttán, jól tudván, miért a kitüntető, lelkes figyelem. A két szakállas jövevény matrózruhában lézengett a fedélzeten. Tania azon töprengett, honnan ismerheti őket. Mintha már látta volna azokat az arcokat, legfeljebb szőrzet nélkül. Egyikük tőle néhány lépésnyire megállt az utasok kisebb csoportja mellett, s egykedvűen a korláthoz támaszkodott, akárha nézelődne. Tekintete azonban a rohanvást közeledő harci hajók valamelyikén függött.
A másik alak egy tolószékes öregasszony közelébe húzódott. Ennek láttán Tiller agyában felderengett valami. Ha a parti őrség rajtuk üt, ezek ketten nyilván megpróbálnak túszokat ejteni, hiszen világos, hogy illegálisan készültek be- vagy visszajutni az országba. Noha elgondolásuk meghiúsulni látszik, mégsem úgy festenek, mintha fel akarnák adni már-már megvalósult tervüket. Aligha fogják méricskélni, hány ember életét teszik kockára, ha mégis menekülésre kerülne a sor. Tania meglökte Alain könyökét.
- Húzódj a tolószékes nő közelébe. Ha az a matróz váratlan dolgot művelne, próbáld megakadályozni.
Alain, felesége komoly arcát látva, elindult a jelzett irányba. Hamarosan beszélgetésbe elegyedett az idős asszonnyal. A szakállas fickó nem mozdult a közelükből. Kezét a zsebébe süllyesztette, tekintete a közelgő naszádok egyikét őrizte.
Tania szinte bánta, hogy nem közölte Alainnel, amit azon az éjszakán látott. Ám ha beszél a hajóra csempészett idegenekről, férje valószínűleg megérdeklődi, mit keresett a fedélzeten. Aligha lelkesedett volna, ha kiderül, mi egyéb történt még a jótékony sötétben.
A parti őrség fürge hajói közel húzódtak a Nosztalgiához. Az egyik hajó fedélzetéről egy tiszt átkiáltott a gőzösre. Hangszórója túlharsogta a gépek dohogását.
- Pret Muhin és Urban Cassagne! Lépjetek elő! A hajó kapitánya megbilincsel benneteket! Ne próbáljatok ellenállni! A fedélzeten embereink vannak!
Az utasok megbolydultak. Néhányan előrelátóan a kabinjuk felé igyekeztek, látván a naszádok felfegyverzettségét. A két szólított egyelőre nem moccant. A kiáltás végül elhalt a lármában, majd újra kezdődött.
- Pret Muhin és Urban Cassagne! Lépjetek elõ!
Tania emlékezett ezekre a nevekre. Egy szétszórt szélsőjobbos csoport két vezetõje volt Muhin és Cassagne. Néhány hónappal korábban sikerült kicsúszniuk a rajtuk ütő kommandósok markából. Menekülésük során véres rendet vágtak üldözőik között. Tömérdek pénzt kaphatott a hajó személyzete, ha vállalta hazacsempészésük kockázatát.
A lány gyors pillantással felmérte, hogy az együgyű férfi ott áll a lejáró melletti korlátnál, s szemlátomást nem fogta fel, mi történik körülötte. Az első tiszt most nem törődött jelenlétével. Az Alain közelében álló szakállas álmatróznak siránkozott.
- Erről nem volt szó! Adjátok meg magatokat, nektek is jobb. Ezek nem tréfálnak. Látjátok a géppuskáikat? Beleöldösnek minket a vízbe!
- Gondolod? - Cassagne immár fegyvert tartott a kezében. Vigyorogva meghúzta a ravaszt. A dörrenés elúszott a tenger fölött, s az első tiszt a vállához kapva felordított kínjában.
Tania várta, hogy a terrorista közelében álló Alain cselekedjék. Ő azonban megdermedt, tekintetét a feleségére függesztve, mintha a fenyegető veszély megbénította volna. A lány látta, hogy fél, őt félti, mintha nem tudná, mire képes.
Törte a fejét. Cassagne és Muhin! Amikor annak idején az őket üldöző kommandósokat lemészárolva elmenekültek, nem akadt senki, aki vérüket ne kívánta volna. Ha a különleges osztagok olykor rivalizáltak is egymással, ilyen alkalmakkor vakon összefogtak. Ezt a két bűnözőt elfogni nem akármilyen élvezet lehet. De amíg ez az élvezet bekövetkezik? Tiller sajnálta, hogy fegyvertelen, akárcsak a mellette könyökölő keleti fickó. Nem úgy a közelükben álló Muhin, aki immár törpe géppisztolyt szegezett rájuk, és rejtély volt, mikor, honnan varázsolta elő.
Alain a feleségére emelt fegyver láttán felkiáltott, és előrelépett. Nem jutott messzire, Cassagne a hátába lökte pisztolyát. A férfi megtorpant, és még mindig Taniát nézte. Az aggodalom lebéklyózta végtagjait.
A lány rémületet mímelve a géppisztolyra pillantott, lassan emelte tekintetét Muhin arcára. A terrorista vigyorgott. Nem is lepődött meg, amikor az előtte álló nő felakadt szemmel megtántorodott.
Tiller ügyelt rá, hogy a fegyveres felé dőljön. Éppen amikor Muhin ki akart térni előle, felpattant, elkapta géppisztolyt tartó karját, és a korláthoz taszította. A fickó felkiáltott, ám szabad kezét máris ütésre lendítette.
Tenyere a Bruce Lee hasonmás kezén akadt fel. A megpezsdült kínai hátrafeszítette Muhin csuklóját. Csont reccsent.
Tania megkaparintotta a fegyvert, és elhúzódott a két küzdő közeléből.
Az ő ájulási jelenete közepette a fűtő átlendült azon a néhány méteren, amely Cassagne-tól elválasztotta. Valósággal elsodorta és ütésgyors mozdulatokkal lefegyverezte a bűnözőt.
A bénult Alain lábánál közelharc alakult ki.
Cassagne levetette magáról az álegyügyűt, és sikerült előrántania kését. Ennek fedezékében araszolt elvesztett pisztolya felé. A sötét szemű férfi elvigyorodott, majd - szinte a késbe szaladva - maga felé rántotta, végül a földhöz szegezte a terrorista karját.
Alain, látva, hogy felesége sértetlen, megmozdult végre. Felkapta a bűnöző kését, pisztolyát, és a lány mellé húzódott. Az összeverődött matrózoktól és a sírdogáló első tiszttől nem kellett tartani: azokban fel sem ötlött, hogy a fegyveresek segítségére siessenek.
A kínai fickó valójában csak játszadozott Muhinnal. Vigyázott, hogy ütései fájdalmasak legyenek, de ne fosszák meg eszméletétől ellenfelét. Ügyesebb és fürgébb volt nála. Muhint csupán a csőre töltött vas tette veszedelmessé, anélkül vaktában vagdalkozó, taknyát, nyálát összefolyató dühöngővé vált. Mindenki láthatta, hogy Bruce Lee-nek hosszú számlát kell törlesztenie, és õ iparkodott a tartozást bevasalni, az utolsó tételig.
A fűtő sem sietett. Engedte, hogy Cassagne feltápászkodjon, felé rúgjon. Ekkor elkapta a bokáját, és megrántotta. A bűnöző tompította zuhanását. Hamar felállt, és megint támadásba lendült.
A férfi kitért az ökle elől, ugyanakkor villámgyors oldalrúgással gyomron kínálta az álmatrózt. Ezután türelmesen kivárta, míg az telehányta a padlót és a cipőjét, s megkönnyebbülvén ismét támadásba lendült.
Alain nem méltányolta a tolószékes hölgy lelkesedését, de a megkönnyebbült utasok biztatását sem. Gyűlölte az efféle látványosságot. Jóllehet, saját szakmája is bővelkedett izgalmakban, a verekedést mindenkor igyekezett elkerülni. Elegánsabbnak tartotta a pisztoly nyújtotta védelmet. Odalépett Cassagne földre került, felülni kínlódó testéhez, és rászegezte a fegyvert. Másik kezével megveregette a fűtő vállát:
- Állítsd le magad, testvér! Nem kétlem, hogy jó okod van agyonverni a kenderszakállút, de inkább majd legközelebb!
A férfi elvigyorodva felegyenesedett. Aztán két ujját a fogai közé kapva füttyentett. Jelére a kínai is elbocsátotta Muhint. A terrorista már meg sem próbált felemelkedni, füléből vér szivárgott. Az álfűtő Taniához lépve elvette a géppisztolyt, és félvállról
odavetette:
- Köszönet, hölgyem.
A lány még mindig a döbbenet hatása alatt állt. Valamiféle szégyenérzet keveredett benne a bosszúsággal.
- Vége az előadásnak, Tarzan?
A férfi visszafordult, rámosolygott. Széles, rövid fogak tűntek elő ajkai közül.
- Vége - felelte. - Fáradjanak a ruhatárba.
Ezzel útjuk is végéhez ért.
Néhány hét múlva Alainé is lekanyarodott a semmibe. Tania ekkor megértette s mintegy felmentette férje gyávának rémlő, dermedt viselkedését. Lehet, hogy akkor már sejtette tulajdon halálát, s annak rettenetes módját?
A gyászoló sokaság halk mozgolódásában Tiller a vele szemközt álló férfi arcát nézi. Ő az álfűtő, álbalga David Chennes. Ott áll mellette a vékony figura, a kínai is. És megint temetnek. Chennes feltekint a virágokkal borított földhányásról. Pillantása találkozik a lányéval. Nem történik semmi. Nem csillan benne felismerés. Tekintete mély és hideg. Tania testén áthatolva a gerincébe hasít.
A lány lassan megfordul, és a kijárat felé indul. Sokáig érzi hátában a másik tekintetét. Nem néz vissza.

Forrás: fabyen.hu

Ezüstegér

Nyájas, Nagyérdemű Olvasó! Mi hír a politikában? Röpködnek a lózungok? Rajcsúroznak a farizeusok? Több a zaj, mint a jel? Hiába pöckölgeted vérhólyagos ujjbeggyel távkapcsolód ezer gombját? Nem létezik ínyedre való műsor? Csupán önmutogatás és ricsaj van? Bármely műfajbéli élményre vágynál, úgy rémlik, mindenütt csak a ripők tehetségtelenség kultusza dívik? E világon már mindenki sztár és király? Ha így van, megér e rang egy sliccgombot? Szétbombázzák az agyadat? Effektíve is? Behócipőztél? „Az emberek már nem születnek?” Nos, ha így érzed magad, akkor igen súlyos állapotba jutottál. Na gyere! Szálljunk ki egy estére. Röpüljük fölül a kínokat! Higgadjon marcangolt! Hajtsd ide buksi fejecskéd. Ügyesen hunyd be a szemed! Most bekapjuk a bömbirongyit. Csak a csücsköt, tudod. Begörbített ujjal kivesszük a maci szemét. Végtére alvómaci. Így ni. Máris mesélek neked. Valami fantáziásat. Történetemben lesznek jók is, rosszak is; bolondok, furfangosak és különfélék, vegyest. Lesz szerelem, kaland, mosoly, kacaj! Mágia varázsfokon. Ármány, izgulás, tán még nívó is. Ígérem, mesém mesés lesz. Épp ezért: a fotel karfáját el ne engedd! Szorítsd erősen!

 részlet...

Azon a fagyos tavaszi reggelen is fátyolfehér, finom ködgörgeteg indult a lány felé a hosszú folyosó padlóján, mikor a hideg levegõrõl az istállóba lépett. A jelenés gurulvást, hömpölyögve közelgett.
Gratia ilyenkor rendszerint úgy gondolta, hogy biztosan egy vagy több dzsinn igyekszik hozzá. Nem félt tõlük. Mióta az eszét tudta, bizalmas viszonyban élt a képzeletvilággal, annak lényeivel. A legtöbb gyerekkel ellentétben ezt kamaszodófélben sem nõtte ki. Kinevelni se tudták belõle, sem a tanárok, sem a szülõk és más rokonok. Hasztalan tiltogatták, azt hajtogatva, hogy a szakadatlan mesélés-képzelgés butaság, babonaság, istentelenség, elmebajosság. Az õ életének létfontosságú részét alkották az istálló padlóján elébe gördülõ, kövérkés, ködszerû dzsinnek. Akkor is, ha majdnem biztosra vehette, hogy a párás, meleg levegõ hömpölyödött az ajtó irányába, midõn az istállóba nyitott.
Azt sem tagadta le önmaga elõtt, hogy a köddzsinnes látomást az éhomra bekupicázott keserûlikõr is okozhatta. Volna. Tán-tán, esetleg. Ám az a gyûszûnyi epevédõ gyógyital, amit minden reggel beszippantott, mihelyst kinyitotta szemét, aligha árthatott meg ennyire. A dzsinnek - legalább hárman - feléje úsztak. Térdmagasan köré gomolyogtak, és finoman megtántorgatták, akárha - a maguk testetlenül bumfordi módján - táncoltatnák õt.
Gratia elmosolyodott, és kiterjesztett karokkal, mint ha táncosait érintené, lassan körbefordult. Halkan köszöntötte a szellemeket. Azok szótlanul kilebegtek a szabadba. Válaszképpen a lovak hallatták vidám-izgatott üdvnyihogásukat.
A lány nagyon szerette ezt a hangsort. Ekként fordította saját nyelvére: Na, puszi! Végre, hogy megjöttél! Gyorsan adj enni, sok finom zabot!
Mielõtt a lovászszobába nyitott volna, hogy munkaruhát öltsön, végigsétált a bokszok elõtt. Egyenként szemügyre vette, megsimogatta a mellmagasságú ajtó fölött kihajoló hátasokat. Alkalmazója, az istálló tulajdonosa néhányszor végignézte, s nem értette ezt a reggeli rituálét. A lány vállat vont, nem magyarázgatta, miért fontos már belépéskor tudnia, hogy lóbarátai jól vannak, derûs kedvûek és türelmetlenül várják az abrakot, a napkezdést.
Valamennyi istápoltjáért rajongott, ám Keltával, az utolsó fülkében lakó, hatalmas termetû, barokkos szépségû fekete lóval egészen különleges kapcsolatban állt. Átkarolta a hozzá hajoló fejet, igazított a tükörbársony orrig leérõ, dús üstökszõrzeten, körbesimította az ábrándos-szomorkás, tiszta tekintetû szemeket. Végighúzta tenyerét a fényes, csokoládé színû paripa erõteljes ívû, acélizmú nyakán, marján, hátán, majd a hasán is.
A ló hozzásimult, mozgékony felsõ ajkával az õ fülcimpáján, haján, gallérján matatott-motoszkált.
A lány két kézzel fogta át a nyakát, és felnyögött:
- Ugye, egy napon visszaváltozol emberré?! Micsoda pasas leszel!
Kelta sóhajtott. Kapott egy csókot az orrára.
A lány ruhát váltott, etetetéshez fogott. Amikor a fekete hátas közelébe ért a zabos talicskával, észrevette a bokszajtó szélénél leskelõdõ macskát. Az ezüst szõrû, smaragdzöld szemû lény épp vadul ragadozott. Gyors, pontos fejmozdulattal csapott le a prédára. Fogai közé harapta az errefelé csak pociknak nevezett egérkét, és elinalt vele.
Pár perc múlva összetalálkoztak a patamosónál. A macska nekilátott, hogy megfûszerezze zsákmányát. Ezt úgy érhette el, ha számtalanszor elengedte, majd elkapta, nyomorgatta, kínozta a boldogtalant, miáltal az fokozott mennyiségben termelte az adrenalint és más vérízesítõket.
Gratia fejcsóválva szemlélte az egyoldalú játszadozást. A még épkézláb, apró, kecses egér fényes bundája a kuriózum színû macskáénál is szépségesebben ezüstös, már-már platina volt. Viszont íze a kívánatosnál kevésbé lehetett ínycsiklandó. A kandúr két méternyire is hagyta eltávolodni magától, hogy amikor majd rávetõdik, a préda vérét megédesítse a halálfélelem.
A lány elkapta az ugráshoz készülõdõ, lekuporodottságában mulatságosan riszálgató macskát.
Ekkor az a megszabadított ezüstegér egyenesen az õ szemébe nézett.
Gratia egy hosszúnak érzett pillanatig látta, amint megnövekszik, formát változtat, pocikra, tündérre, fenséges lényre egyaránt hasonlít, arca, alakja körül áttetszõ fátylak lengenek.
A következõ másodpercben a vízió szertefoszlott, a csöpp teremtmény egy láda alá menekült.
A szorosan fogva tartott, nyugtatólag simogatott macska kerregve tekergõzött. Mindenáron folytatni akarta a vadászatot.
A lány nem eresztette a begõzölt kandúrt. Míg a láda alá bújt egeret hallgatta, az járt a fejében, hogy általában horgászokkal történik efféle. Olykor kifognak egy-egy kivételes aranyhalat, mire az esdekelni kezd az életéért, s szavaiból kiderül, hogy õ a csermely, a tó, a tenger királynõje. Hatalmában áll, hogy szabadulásáért hálából teljesítsen három kívánságot. (Furcsa, a vadászok teljesen másmilyen lelkületûek, hiszen még egyiküket sem szólították meg a mordályuk elé került martalékok, õzek, vaddisznók, fácánok vagy elefántok királynõi. Valószínûbb persze, hogy mindez velük is megtörtént, ám õk ezt valamely, sajnálatos oknál fogva nem érzékelték.)
Azután még arra is gondolt, hogy mások talán lekicsinyellnék az egérkirálynõt. Egy ilyen kis féreg, az is valami!? Mindeközben erõteljesen rázogatnák az õ vállát, és üvöltve magyaráznák neki: ilyen nincs, ez kitaláció, agyrém, elmebaj!
Pedig hát az ezüst bundájú, ragyogó szemû egérfenség a következõket közölte vele, mégpedig fuvalomszép, selymes hangon:
- Megmentetted az életemet, szakasztott úgy, mint a mesében! Köszönöm, amit tettél! Jóságodat sose feledem! Hálátlan se leszek, hisz milyen dolog volna, ha most csak úgy elsurrannék, egérlyuk iránt?! Ezentúl kívánságaid többnyire teljesülni fognak. Tehát szerfölött vigyázz óhajtásaiddal!
Ezzel tovatûnt.
Gratia letette a szorításában vergõdõ macskát. A kandúr leszegett orral, áramszedõként fölmeresztett farokkal, eszeveszetten rohangált a polc körül, a bokszokban és folyosószerte, ám a pocik nyomát többé nem lelte meg.
A lányt pedig még aznap este drámai baleset érte: falnak rohant a kocsijával.
Kómája néhány héten át tartott.
Amikor végre magához tért, nem emlékezett az elõzményekre, így tehát arra sem, hogy a baleset elõtti pillanatban azt mondta a mellette ülõ, s a kettõjük esküvõjét fontolgató férfinak:
- Inkább a falnak menjek, mint hozzád!

Forrás: fabyen.hu

Nászjelentés

A remek humorú Vavyan Fable ismét elévülhetetlen témáról írt új regényt, mely nem csupán a hetero-, homo- és uniszexuális, sörbarát, tánc-, motor- és lókedvelő olvasóközönség, hanem ennél szélesebb írásértő rétegek érdeklődésére is bízvást számot tarthat. Elképzelhető, hogy még a görfüggönykészítők, a rovarékszerészek és a nőnemű zsoldos katonák is kultiválni fogják. A keserédes, frivol, mulattató, provokatív, őszinte és a legkevésbé sem kisasszonyos hangvételű történet az örök férfi-nő kapcsolatról, ezen belül a házasságról, annak kudarcáról és a boldogító válásról szól. A történet ezzel még nem ér véget, sőt, úgyszólván itt kezdődik, ugyanis a főhősnő, mindebből mit sem okulván, újabb szerelmi frigyet fontolgat. Egy férfival! A barátnők bölcs tanácsainak és életpéldájának figyelembevétele nélkül! Ezen esküvőregényt és sorsdrámát az írónő a jól ismert, védjegyszerűen egyedi Fable-stílusban vetette papírra.

 részlet...

A szereplõk bemutatkoznak

Jandra Martens:
"Mivel szeretem, ha gyõz az igazság, ezentúl inkább moziba járok, mint az életbe."
"Annak a zokninak már saját személyisége volt."
"Egy pillanatra se szállhatok le a humorérzékemrõl?"
"Most tönkretettem az üdvösségemet."
"Van a technoszféra és a bioszféra. Melyiket választod?"
"Ezzel a fejébe nyomta saját teletojt kalapját."
"így is lehet élni - de minek?"

Selwyn Icon:
"Szerény vagyok, de hiú."
"Ha a közlendõm senkit sem bánt meg, nem mondtam semmit."
"Hetvenéves koromig be se gombolom a sliccemet."
"Felkötni magam, vagy nem felkötni?" (Kötélmonológ)

Jamal Arkins:
"Nyitva van a zárt osztály."
"én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék."
"Az a feeling, hogy bármikor bejöhet valaki az utcáról lefûrészelt csövû puskával, elveszi a kedvemet a vendéglõzéstõl."
"Legyen veled az õrangyalod!"

Nicole Nian:
"Adjatok egy Uzit, és én azonnal tudni fogom, mihez kezdjek vele."
"A terhes nõk miért fogják két kézzel a hasukat? A fotókon is ezt látom. Ha nem fognák, leesne?"

Horsa Monaco:
"Manapság még a szar is to let vagy for sale."
"Mámorát leli abban, hogy fölényesen kioktat nála jobbakat."
"Velencei tükör nem veri úgy vissza a fényt, mint én a lánykérést."

Scara Bosco:
"Ez a pasas nem monogám! Ez sztereogám!"

Meryl Hasver:
" A <Diétázás fogyás nélkül> címû könyvet fogom megírni!"
"Retteg, mint szingli a hervadástól."

Adena Rogo:
"Az a férfi akkor hagyna el téged, mikor a szemed színe."
"A többire boruljon radír."


1. lélegzet:

keresem a formulát, amely segít elmondanom végtelenül tanulságos és szívszorító történetemet

Kedves Naplóm!
Marhaság. Mitõl volna kedves egy napló? Pláne, ha én irkálok bele?
Édes Naplóm! Kis Cuncusom! Mókuli!
Most egy óriási, fültépõ, messze csengõ halálsikolyt intézek hozzád! Ugyanis a gazdi - vagyis én - maximálisan be van gyulladva, de úgy, miként csak hajósüllyedéskor, ufótámadáskor vagy - igen, igen, holt horror! - esküvõkor ildomos.
Nos, valamilyen formát kell adnom közlendõmnek, pontosabban furcsán vegyes összetételû (egyszerre buján erotikus, vadul szerelmes és rémülten gyászos) gondolatmenetemnek. Mivel manapság ultramenõ a naplómûfaj, hát jöjjék a felkapott, Drága Diáriumom formula (ez mûvelten ugyanazt jelenti, mint fent).
Ám ha a naplózás oly piszkosul divatodzó, hogy minden boldogtalan effélét firkál, épp ezért ne írjak inkább levelet, vagy intelligensebben: episztolát? Mondjuk a múlt században élt nénikémnek - Hõn Szeretett Tántim! -, esetleg egy kitalált barátnõmnek, netán a legédesebb anyámnak?
Jaj, de begazoltam!
Mivelhogy ez a mai éj az én drágaszép életem egyik fenemód meghatározó éje! Ugyanis holnap egy férfi oltár elé vezet.
Engem! Egy férfi! Oltár elé!
Hát nem hátborzongató?!
Persze, eme - leánybúcsúnak nevezett - éjjelt megélhetném másként is. Például irigykedõ-sajnálkozó barátnõk karéjában, hancúrozósan, röhögcsélve, részegeskedõn.
Avagy szendén, szûziesen.
Illenék ábrázolnom, mekkorát hiénakacarásztam ez utóbbin. Közben szétrepedeztek a koponyavarrataim, és kékre-zöldre csapdostam védtelen térdkalácsomat.
Hopp, megtaláltam a formátumot! Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!
Tehát! Jöjjék a MONOLóG.
Tisztelt Nagyérdemû! Kedves Hallgatóságom! Szegénykéim!
Ma éjjel arról (is) mesélek önöknek, mi történik a nászmulatság, a mézeshetek után! Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvõkor! Nem, nem!
Az "…és boldogan éltek, míg meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik!
Ugye, milyen helyesek, szépek, tündöklõek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás!
Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!), nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érõ szerelmedet is megpecsételi!
Tessék, már ilyen bizalmasan, nõlap-hangvételben társalgok képzelt közönségemmel! Per te! Ha még majd azt is elõírom, miként küzdj meg a pattanásaiddal, minõ jelekbol olvasd ki, hogy megcsal az az átkozott széltoló, s hogy milyen flóraelemet szopogass leheletszag ellen, átkeresztelem feljegyzéseimet valami nõmagazinosra, mondjuk Kisnagysád vagy Nõhölgység címûre.

Ezennel a tárgyra térek.
Annyit már elárultam, hogy holnap a házasság szentséges révébe vezetnek, menyecskévé tesznek, más szóval letéphetem fejemrõl a pártát. ám azt még nem tudják, mily mélységesen visszaesõ, avagy egyenesen abnormis vagyok, hiszen az esketés nem eloször fog megtörténni velem! Úgy kell nekem, ha nem tanultam az elsõ esetbõl! Pedig az aztán szörnyen tanulságos, oktató és leszoktató jellegû frigy volt!
Akarják, hogy elmeséljem?
A fenébe! Ki figyel rám itt, a külvilág elõl bezárt szobában?! Az éjszaka kellõs közepén?
Bezzeg ha a Nõhölgységben, a Ténsasszonyban vagy a Szinglivilágban olvasnák óvó soraimat! Sokkal több lelket megmenthetnék a romlásba taszulástól. Habár az efféle sajtótermékekben aligha közölnék le az én elmélkedéseimet, melyek híven ábrázolják a valóságot, mi több, komor mikrorealizmussal, sminkelés nélkül tárják fel azt. Az éber szerkesztõk pánikszerûen elzárnák ez elõl érzékeny olvasóikat, még akkor is, ha merengéseim végkicsengésében - ha csupán nyomokban is - felsejlenék némi reménysugár.
Végtére is azért megyek férjhez - jaj, már holnap!? -, mert abban bizakszom, hogy ezúttal talán sikerül. Ugyanis, ha netán úgy tudnák, hogy eszméletlenül nehéz megtalálni az érdemes Férfiút, halál rosszul tudják, mert nem ez a tripla valami! Hanem az a csavart hátraszaltó, hogy megõrizzük a szerelmet, annak erotikáját, feszültségét, lázát. Mert ha ez hiányzik, akkor minek oldalog mellettünk élethossziglan az a férjül fogadott pasas?
Jaj, mivel is kezdjem?! Elsõ frigyelésem szomorédes történetével?
Vagy inkább csapjak bele mosti jegyességem hajmeresztõ kezdetû históriájába?
Huh, még most is lenyirkosodom, ha magam elé idézem azt a reggelt, amelyen gyanútlanul elmentem a piacra, és ott megláttam a cajgás férfit a kutyájával. ütõs pillanat volt, derült égbõl zongoraláb, midõn felismertem tetszésem, bámulásom tárgyát. Ott álltam földbe gyökeredzett lábbal, és bámultam a bringás pasast a nagyfarkú kutyával. Holnap pedig nõül megyek hozzá. S persze holnapután kezdetét veszi - veheti - a holtig tartó szívás.
Hacsak… Végtére nemet is lehet mondani az igenmondó szentélyben…! Esetleg közbeléphet az Aramentõ Kommandó…
Nem csapongok tovább. Kezdem az elején.
Utolsó figyelmeztetés: ez a történet nem ám negédes bulvárrománc!
Nem is könnyfakasztó szappanoperett. Itt nem a szemrevaló, aranyos, cserfes, ám nyomorú sorú leány megyen hozzá (persze csak a mértéktelenül habzó filmizzadmány legvégén) a derék, korrekt, szíve mélyéig romantikus, velejéig gazdag csávóhoz, különféle vészanyósok és csábító szirének vérmes intrikái közepette! Nem!
újfent óvom önöket a keserves csalódástól: én egyetlen epizódban sem veszek fel ultracsipkés csecstartót vagy domina-dresszt, nem lopakodom el a mellnövesztõ klinikára, de még a zsírvámpírhoz sem, és szinte sohsem tangózom cukrozott nyálban.
Itten mikrorealizmus lesz! Hisz megmondtam az elején!
Ha mindezek ellenére valaki mégis itt merészelt maradni, helyezkedjen el kényelmesen. Pakolja kezét a karfára! Mindjárt bekapcsoljuk a csukló- és bokaszíjakat, feltesszük a sisakot, és jöhet a villanyozás!
Bírni fogják?

Forrás: fabyen.hu

Mennyből a csontváz

Imogen, a szabadsítlusban szeánszozó, kissé különc özvegyasszony karácsonyozásra várja hipochonder öccsét, Valdust, és menopauzás húgát, Genevát. Továbbá kisakaratú unokaöccsét barátnőstől, valamint ábrándoz kuzinját, Aetnát. Utóbbi boldogtalan ara és Shakespeare-rajongó.
A meghívottak útnak indulnak a vidéki házhoz. Soha nem látott jégvihar támad rájuk.
A Kifürkészhetetlen Sors a regényes múltú, kísértetjárta kúriához vezérel két bűnözőt és az őket hajszoló zsarukat. A fejvadászok eredetileg legénybúcsúba készültek. Rosco tüntetően cipeli a vőlegénynek szánt szexapácát, és csontvázünnepnek csúfolja a karácsonyt. Társa, London jeges vízbe esik, és férfias titka van. Odakeveredik egy pszichiátriai eset, a hasadásos Boston. Imogen unokaöccse viszont elakad a jégpokolban, ám furcsa modorú barátnője megérkezik a gyerekével. Utóbb ezt többen a Végzet Szivatásának tekintik.
Az időjárási karantén összezárja a sokféle embert a tömény múltú épületben. Hamarosan még egy terítékre lesz szükség: a bekokszolt Mikulás a kéménybe dugul.
E fergeteges napokat velük ünnepli Imogen réges-rég megboldogult férje, Uly Bácsi – és sokan mások a hajdanvolt időkből.

részlet...

Boston, Bridge, Aetna és Rosco körbeállta a fenyőfát. Az sem volt igazi, bár éppoly valósághűnek tűnt, mint Uly Bácsi az örökravatalon. Kezük ügyébe készítették az üveggömbös dobozokat.
- Kis Puszi! Jössz segíteni? - kérdezte Dilinkó.
- Francokat! Nem vagyok rabszolga!
- Mi inkább művelődünk. Hoztam néhány társasági lapot - tudatta hűvösen Vahina. Lehuppant a szabad pamlagra egy halom pletykamagazinnal, és elmerült az egyikben.
Geneva a karácsonyfához közelebbi fotelba telepedett. Felhúzta lábait, eligazgatta szoknyáját, a telefonját babrálta.
- Ömlenek a karácsonyi üzenetek, versek - újságolta. - A barátnőim mind azt sürgönyözték, hogy vigyázzak az alakomra, mert aztán megnézhetem a problémás helyeimet.
- Hol vannak problémás helyeid? - csodálkozott Imogen. - Prímán tartod magad!
- Na persze, ruhában könnyű jól kinézni! De látnál anélkül! Megmondom én neked, hol vannak a problémás helyeim! Hát például a tükör előtt. Mihelyt odalépek, menten észreveszem, hogy hoppá, itt egy narancsbőr, ott egy hurka, amott egy ránc vagy két ödéma. Aztán a kád is problémás hely, amikor belefekszem, és kiszorítom a vizet.
- Jaj, anya, valamennyi vízkiszorítás mindenkinél normális, már Arkhimédész megmondta! - szólt Aetna, koszorúdíszt akasztva a karácsonyfa egyik ágára.
A mellette nyújtózkodó Rosco éppen egy Uly-fejes üveggömböt rakott a magasba.
Bökkenő a Boldogult portréjával ékített sztaniolba burkolt pralinékat aggatta a tűlevelűre, olykor bekapott egyet-egyet.
Bridge a csúcsdíszt próbálta a legfelső ágra illeszteni. Széke megbillent.
Hudson megtartotta társát, míg az a fa tetejére tűzte a fekete ruhás, gyászfátylas, aranyszárnyú angyalt.
- Bármit mondjon is Arkhimédész, a kád akkor is problémás hely! - szögezte le Geneva. - Elterülsz benne, aztán szörnyülködve nézed, ahogy a víz ide-oda himbálja a melleidet, mint a bójákat. Bármennyit súlyzózol, MP-ben a mellszöveted elsorvad, hiszen már alig termelsz ösztrogént. A víz alatti részeid hullaszínűnek látszanak, a térded ráncos, holott naponta kétszer bekened! Problémás hely továbbá a gardróbod. Amikor a húsz évvel ezelőtti ruhádért nyúlnál, és mégse teszed, mivel abban már komikusan festenél. Felvennéd a tűsarkú cipőt, csakhogy elég lenne egy rossz lépés a lábtöréshez, mert a bokádat oszteoporózis porlasztja…
- Jaj, anya! - nyögte Aetna. Nagynénje által készített lovas-figurát tartott a kezében. A paripa nyergében ülő, nagykalapos, köpcös cowboyt Valdus ihlette.
- Ezek tények! - szögezte le az anyja. - Most igazán nem panaszkodhatsz, hogy tabusítanék! Problémás hely továbbá a konditerem, mert körülötted majdnem mindenki fiatal, feszes és könnyen kap levegőt ugrálás közben! Annál is problémásabb, mert úgy érzed, még tegnap is ultrafitt voltál és gumilabdaként pattogó. Problémás hely az ágyad is, amelyben egyedül alszol, és szerinted ez abszolút normális, nem úgy, mint az, ha eszedbe jut, hogy ebben a melodrámai korban is lehetnél szerelmes, pláne szexelhetnél! Ettől egyszerűen kiráz a hideg, még az ágyból is!
- Drágám, szedjél Prozacot! - tanácsolta Uly Özvegye. - Nekem sose voltak ilyen nyűgeim.
- Édesem, ezek olyan értelmiségi-nő-gondok szerintem - vélekedett Valdus. - Túl sok időd van azon agyalni, mi zajlik a szervezetedben.
- Ezt éppen te mondod, bátyus?! Te folyton a szervezeted rezdüléseit kémleled!
- Én betegségek után kémlelek benne, pusztán éberségből! Amiről te jajongsz, az viszont normális és természetes! Mindenkivel megesik, aki megéri. Így fogd fel. Még rengeteg időd van a halálig. Már nem lógnak rajtad a kölykök, férj se szívja a véredet. Szabad vagy.
- És mihez kezdjek az átkozott szabadságommal?! Megmondanád?
- Akarsz bungee jumping bérletet karácsonyra? Vízbelógással? - kérdezte Aetna. - Vagy például megtanulhatnál helikoptert vezetni. Sőt: mit szólnál a paplanernyőzéshez? Felfedezhetnéd a Keleti-sarkot. Vagy a Nyugatit. Sajnos a többit réges-rég felfedezték előled. De ezek legalább nem olyan hideg sarkok.
- Ha mégis elmarad a sarkkutató expedíció, kidolgozhatna egy jégen járási módszert. Az most roppant jól jönne - ajánlotta Hudson.
Imogen a fejéhez kapott.
- Jaj, most jut eszembe Drága Ulym téli traktora! Kipróbálod, Geneva? Téphetnél vele a jégmezőn, mint a hétördög!
Rosco lecsapott:
- Az a traktor elmegy a jégen?
- Szöges gumikkal?! Még szép! Életem Napsugara konstruálta, télen mindig azzal megyünk az erdőbe vadat etetni, fát gyűjteni. Drága Ulym még a befagyott tóra is ráment vele! Imádott férfi lenni! Egyszer sajnos be is szakadt alatta a jég, de persze kimászott. A trakit meg olvadás után mentette ki a vízből. Egyébként hugicám, ha annyira unatkozol, a szélkakast is beolajozhatnád a tetőn. Egy százasba, hogy befagyott! A vadetetőbe is vihetnél szénát, kukoricát.
- Ki mondta nektek, hogy retardáltra unom magam? - érdeklődött a menopauzás.
- Te magad. Talán nem tetszenek a tippjeink?
- De hát nekem van munkám, felelősségteljes...
Aetna közbeszólt:
- Erről akartalak kérdezni. Életmód-magazint vezetsz egy országos tévében. Te adsz tanácsokat több millió embernek. Például a menopauzájukat illetően.
- Miért kell ezt kimondani? Legyen elég az MP! Ami a munkámat illeti, belefásultam, mint a Mikulás. Hiába vagyok a műsorom szerkesztője is, valójában a producer mondja meg, mi legyen a téma, mégpedig aszerint, melyik wellnesshotel, termálfürdő, kencegyáros, cucctervező, filmes, könyves, satöbbis fizet a reklámozásért. Habár a csatorna vezetői esküsznek rá, hogy a nézőkért élnek, igazából nem a nézői igények alakítják a műsort, hanem az eladásiak. Ez ám az abszurd, nem a békehadtest! Az MP nem bomba üzlet, a kozmetikai cégek tizenkét éves modellekkel reklámozzák ránctalanító szereiket, hiszen egy magamkorú nőt korongecsettel is hiába mázolnának velük. A gyógyszeripar sem ugrott rá az MP-ben rejlő lehetőségre. Nos, igyekszem hiteles dokikat megszólaltatni a műsoromban, ám a kulisszák mögött élet-halál harc folyik, engem is ezerfelől mószerolnak, habár a torokfeltépős küzdelmet nem tekintem egészséges versenynek. A tévézés véletlenül sem a tájékoztatásról, csakis a vásároltatásról szól. Ami Nagy Puszi /társasági lap/jait illeti, azok bizonyos csatornák műsorait, önkreált celebjeit sulykolják az agyakba, és vicces módon még az olvasók fizetnek a nekik szóló reklámért.
Vahina felnézett a lapozgatásból:
- Ha annyira nem bírod a Szexbabást, miért nevezel Nagy Puszinak, mint ő? Továbbá nem kéne fikázni a magazinomat, ugyanis abból művelődöm és informálódom!
- Le se tagadhatnád. Ennyit a sajtó magasztos világáról - legyintett Geneva.
- Miért nem szóltál, hogy orvosságra van szükséged? - kérdezte Imogen. - Ne is törődj a gyógyszeriparral! Drága Uly jól mondta: az a méregkeverők gyülekezőhelye! Fűben, fában orvosság, ez legyen a mottód! Reggel felhozom neked a pincéből Uly Papa Füveskönyvét, abban megtalálod bajaid ellenszerét.
- Te most humorizálsz velem? Uly Papa honnan hallott volna az MP-sújtott nők kínjairól, ha te simán átestél rajta? Miért kutyult volna bőrhersegés elleni szert, példának okáért? Tudniillik az ösztrogénszint csökkenése az egykor selymes bőrt smirglisre szárítja. Na, erre mit főzött Uly?
- Nem tudom pontosan, de van valamije. A korosztályod-béliek mindig is nagyon vitték tőle. Manapság is sokan keresik a főzeteit, ám úgy döntöttem, nem adogatom el Drága Ulym páratlan hagyatékát.
Valdus felélénkült:
- Te megőrizted a sógor kutyulékait? Bocsánat, ez hülye kérdés volt. Nos, emlékszem egy esetre: sok évvel ezelőtt egy házaspár vett tőle ezt-azt. Otthon aztán összekeverték a szereket. A férj csontig megkopaszodott, az asszony lába és vénuszdombja pedig oly bozontos lett, mint Micimackó. Van még a jóféle fürtösítőből? Mostanában mintha gyérülne a tollam.
Geneva fivére csigás hajkoronájára meredt, és elhúzta a száját:
- Ezzel még a hímoroszlánt is lebőgethetnéd. Na de itt vagyok én! A rohadalom MP idézi elő a nők kopaszodását. Fő a prevenció! Tehát a kutyulék az enyém!
- Ej, gyerekek, nem kell összeveszni! - nevetett Boldogultné. - Ha netán nincs elegendő hajsűrítő a lenti stelázsin, akkor készítünk néhány adaggal Uly Papa Füveskönyvéből! Aetna drágám, szerintem a te bajodra is akad ott orvosság.
A lány meghökkent:
- Mi bajom van, Imogen?
- Oly tanácstalannak látlak, kicsikém!
- És a kutyuléktól tanácsos lesz? - firtatta Hudson.
Uly Özvegye elkomorult.
- Elég volt a kutyulékozásból! Tituláljuk főzetnek, párlatnak vagy gyógyírnak Éltető Napsugaram alkotásait! Világos, hogy Aetna a /Tétova Aráknak/ nevezett készítményre szorul!
A férfi vállat vont.
- Igyon belőle, ha nem áll le tőle a veséje.
- Miért állna le?
- Több efféle üggyel találkoztam a praxisban. Mindannyiszor azért hívtak zsarut, mert a háziszer-használónak leállt a veséje, májkómába esett, megvakult vagy kipukkant a nyelőcsöve.
Az özvegy megvetően legyintett:
- Városi puhányok!
Aetna az anyjára nézett:
- A puhányról jut eszembe! Miért mondtad, hogy a mammográfián kifogásolták a fájdalomtűrésedet?
- Szóvá tettem, hogy a vizsgálathoz az amúgy gömbölyded szervet papírvékonyra lapítják két üveglemez között, amelyeken hemzsegnek az előttem röntgenezett nők százezreinek bacilusai, és a jéghideg üveglapokat még rá is satuzzák a védtelen mellemre! Tudd meg, az orgazmus kellemesebb! Csak hát! Ha egy bizonyos életkor fölött problémázol valamin, vagy egyszerűen csak analizálsz egy témát, menten hisztérikának nyilvánítanak.
- Beszélhetnél erről a műsorodban. Lehetne változtatni az emberek felfogásán. Sokan csak azért viselkednek faragatlanul, mert nem ismernek vagy nem értenek helyzeteket, dolgokat.
- Ó, és még hányféle okból! Számosszor csevegtem erről a műsorom pszichológusaival. A nőbúvároktól tudtam meg halálpontosan, mire számítsak MP-műfajban. Némelyikük hormonpótlást ajánlott, a többiek úgy vélték, azzal csak egy csomó komplikációt zúdítanék magamra.
- Szerintem igenis be kéne pasiznod - jegyezte meg Valdus, fanyar vigyorral kortyolgatva sherryjét. - Lenne kivel kártyázni, masszírozhatnátok egymást, mehetnének állatkertbe, fürdőbe, elnyomhatnád az ipsét.
- Mi az? Te valami /Tökéletes élet a menopauzában/ című brosúra volnál? Kiüt a guta tőled!
- Üssön ki! - vont vállat fivére. - Okos szóra úgyse hallgatsz.
- Te viszont hallgass ide, bátyus! A prosztatológussal is cseréltem eszmét! Jársz te évente dülmirigyszűrésre?!
Agonius felkacagott:
- Évente?! Úgyszólván naponta szűretem a dülmirigyemet! Azt hiszed, felkészületlen vagyok? Nekem akarsz újat mondani bármilyen betegségről? Még női bajban is lepipállak! Nekem már petefészek-gyulladásom is volt!

Forrás: fabyen.hu

Szennyből az angyal

A regény hősnője, Tonie – túl egy súlyos válságon – mesei karácsonyról álmodozik: fenyőillatú, csillagszórós, Kis éji zenés, meghitt ünnepről, romantikus kettesben egy férfival, akit erre az alkalomra választ számára a számítógépes társkereső szolgálat. S nem arról, hogy bűnözők lepjék el otthonát. Holott pedig ellepik. Púder, a sorozatgyilkos; Néró, a piromániás; valamint Procc, akinek az a fixa rögeszméje, hogy neki sebészeti úton mindenkit meg kell gyógyítania. Továbbá ellepi hajlékát a nővére a sarjaival, anyja a neurózisával; szomszédnője, Meta Hari, aki mindhárom szemével perfekt módon lát – és még sokan mások. A vágyott idillből pokolian felforgatott karácsony lesz, s mindennek a Szolgálat által küldött (?) pasas, Barret Grand a dilihopmestere.

 részlet...

Barret, ingben, farmernadrágban és nyirkos, ámde ép zokniban, az ágyán ült, és vaskos fekete filctollal az utolsó felkiáltójeleket véste egy asztaltetõnyi kartonlapra, az alábbi szöveg után:

A hotel ragály miatt zárva!!!!!!!!

Anya és leánya csevegését a csukott ajtón át is kristálytisztán hallotta; még tûnõdött is, hogy valamelyik régészkedése közben összefutott valahol (de hol?!) egy patinásan antik hallócsõvel, s vajon a zord hölgy mit szólna, ha felkutatná és átadná neki!? Ezen töprengés miatt elfeledte, eredetileg milyen felírást szánt a táblára, de mivel ez a verzió is kifejezte a lényeget, nem idegeskedett.
Jól tette, hogy tartalékolta düh-energiáit; a pincei hacacáré kitörtekor szükség is lett rájuk.
Holott pedig semmi különös nem történt.
Pusztán csak az, hogy a zsaruegyenruhába préselõdött Néró a Legenda nevû, vagyont érõ áldozati tõr hiábavaló keresgélése közben túljutott a papundeklibõl hevenyészett paravánon, és egy embernagyságú hernyóba ütközött, mely bõszen vonaglott, a szemét düllesztgette és hasonlított.
A gyermekien kíváncsi piromániákus lassan megközelítette a böhöm lárvát. Fájón sajnálta, hogy nem illesztheti a szobája falára, a precízen felgombostûzött férgekbõl álló gyûjteményébe, részint terjedelmi okokból, részint azért, mert mégsem holmi léha hobbi végett jár itt.
Minél közelebb ért a rút hernyóhoz, az egyre nyomasztóbban hasonlított.
Proccra.
És tényleg õ volt az!
Tetõtõl talpig zsinegbe gúzsolva, a sarki boltosról lefejtett ruhában, szájában hatalmas fej vöröshagymával, csendespihenõzve.
Néró megállt fölötte, elõbb kisterpeszben, majd a mélyebb hatás kedvéért nagyban. És elvigyorodott.
- Szóval te fosztogattad le a meleg ruhát a szegény szatócsról!
Procc a padlóba verdeste a fejét.
Ha a piró jobban odafigyel, rájöhetett volna, hogy morzézik, s pedig ezt: mert a te göncöd a jelmezkölcsönzõbõl van!?
- Jól elbánt veled a csaj - nevetgélt Néró, enyhén csicsogva. - Jól tette. Enyém lesz a Legenda!
Procc, ki a szikrányit sem fakultatív csendespihenõ közben fáradságosan tökéletesítette ama képességét, mellyel a kaméleon együtt születik, ám az ô látóberendezésétõl sem állott távol soha: bal szeme sarkából az azon oldali vállához sandított, ellenõrizvén, hol tart eddigi egyetlen társasága, a falatnyi egérke.
A kisegér egész jól állt: épp a kötél utolsó rostjait õrölte. De reggel óta tövig is koptak a fogai.
Procc ismét a földhöz csapdosta a koponyáját.
Néró feszülten koncentrált.
És rájött, mi történik! Kézfejével pótkagylót formált a füle köré.
- Nem értettem hajszáltisztán - dünnyögte. - Cimbalmozd el még egyszer!
A hernyó ismét eldöngölte fejével a közlendõjét.
A gyufarajongó felkacagott.
- Mi? Hogy én? Kikötözni? Téged? Majd ha fagy!
Procc rövidet kopogott, hosszan szikrázó szemmel.
Néró homlokráncolva eltöprengett.
- Tényleg - mondta. - Tökre fagy. Akkor se bontalak ki!
Megvárta a hosszúra nyúló, dübörgõ választ, aztán felcsattant:
- Ne ordíts velem, jó!? És mi az, hogy nem vagyok korrekt?! A jó édesanyád nem korrekt, aki összeadta magát a Drakulával, az Elm utcával, meg a bubópestissel, hogy téged megfoganjon! Azt nem is vitatom, hogy te éhes vagy, mert én meg szintén. De ez még nem ok arra, hogy elengedjelek. Sõt! Mivel milliószor rám hoztad az ideget a sitten, mert folyton mûtögetni akartad az agyamat, még a legédesebb álmom közben is; hû, nem egyszer micsoda dögös tûzvészt álmodtam épp, amikor nekifogtál a stokival, hogy megkoponyalékelj, egyszóval pikkelek rád, úgyhogy most kinyírlak! Van nálad gyufa?
Procc lágyra morzézta a fejét.
- Nekem te ne dumálj! - förmedt durcásan a piró. - Nekem van tûzjártasságim! Mérget vehetsz rá, hogy nem fog leégni a ház! Egyelõre. Majd olyan tüzet rakok, hogy... Hogy csak alád!
Izgatottan átkutatta az uniformis zsebeit. Nem talált tûzszerszámot, a ruhában egykor honos zsaru példaszerû egyhangúan élt: nem dohányzott, nem gyújtogatott.
A csalódott óriás letérdelt, hogy a zsebelést kiterjessze Proccra.
Az egérke végzett, a legjobbkor. Jótette jutalmául fészkébe cipelhette a kitermelt kenderkócot.
Procc vonaglott, feszegette magát. A gúzs meglazult.
Az általános sebész epedaszerûen felült.
Feje összedörrent a fölé hajoló mániákuséval, s az övé volt acéledzett, nem hiába drillezte azt lámpavason, postaládán, falon, padlón, miegymáson.
Néró kábultan hátrahanyatlott.

Procc ambulanter kimûtötte szájüregébõl a hagymát, elvette az alélt álkíber pisztolyát, és talpra ugrott.
Ekkor kiderült, hogy zsibbadtabb, mint az ólajtó.
Eldõltében lesodort egy farakást, a favágó rönköt fejszéstõl, a mozgolódó tûzimádót, és a keskeny pinceablakon az imént beszökkent, az egérke életére törõ, ritkás szõrû, vörös kandúrt, aki herélt volt, mivel gazdasszonya, Margret azt remélte, a csecsebecse-mûtéttõl cicusa nagyobbra nõ, és akit ugyane némber, ki naphosszat a tévé elõtt gúvadt, Jockeycának nevezett; egyébként ez a történet szempontjából a legkevésbé sem fontos, mindazonáltal szánalmas. (Épp ezért a továbbiakban Lábjegyzetnek hívjuk a kasztráltat.)
A gyilkos szándékú Lábjegyzet a farkát törte a ráboruló fahasábok alatt; mellékbüntetésként agyrázkódást szenvedett a lezuhanó fejszenyéltõl.
Viszont az egérke - Procc zsibbadtságának hála! - megmenekült, végre is jótett helyébe jót várj.
Ám a két emberszabású sorsa nem vett mesei fordulatot.
Néró visszakaparintotta a stukkert, de csak azért, hogy széles ívben eldobja a fenébe. Puszta kézzel, egy szál gyufával akart végezni az ellennel.
Fojtogatták és hajigálták egymást, eget-földet összeborító, tébolyult pankrációt rendeztek.
Procc szemészetileg is be akart avatkozni; hüvelykjével kerülgette a mûtéti területet.
Néró, jámborabb lévén, arra hajtott, hogy padlóra vigye, bilincsbe verje, és végre kényelmesen felgyújthassa a valahai cimborát.
E törekvéseik közepette számosszor átrendezték a pincét, lebontották és egymásra hányták a farakást, megkaparintották és elveszítették a fejszét, felaprították a favágó rönköt és a díjesélyes vöröshagymát; újratilolták a kötelet.
Mindez zajjal járt.
Elsõül Tonie érkezett.
Köhécselve felmérte a helyzetet a háromnegyedhomályban. Kézenfekvõnek találta, hogy a zsaru pártjára áll.
Heroikusan feltûrte selyemblúza ujját, megközelítette az örvénylõ embergombolyagot, és megkaparintotta a derékszíjon hintázó tonfát.
Aztán egyik lábát hátrahelyezve, másik térdét behajlítva szakszerû pózt vett fel, s várta, mikor sodródik elé Wilton ruházata.
Ekkor a levegõbe lendült, és a smasszer bácsikától tanult módon megpörgette a botot, Procc nyaka elé feszítette, majd megragadta, egyszersmind hátrahúzta a két végét, hogy térdre kényszerítse a tomboló bûnözõt.
A szívós flótás sokáig bírta levegõvétel nélkül, de nem akarta mindhalálig bírni.
Így aztán némi eszeveszett pörgölõdés után feladta a küzdelmet, és engedelmesen térdre rogyott.
Épp ideje volt, hogy leroskadjon, mert Tonie megelégelte a ringlispílezést, és egyébként is tériszonya volt a langaléta flótáson.
Mikor ezzel megvoltak, szélsebes mozdulattal letaglózta a filkót, eldobta a tonfát, térdre görnyedt, és keresgélni kezdte elvesztett kontaktlencséit.
A meglepetésbõl felocsudó Néró lábujjhegyre emelkedvén óvatosan a lány háta mögé lopakodott, hogy a markába szorított bilinccsel leüsse megmentõjét, amúgy nem gonoszságból, csupán biztonsági okból.
A dúltan befutó Barret fékezte meg a háládatlant.
Tarkón, térdhajlaton és combközt rúgta a gyanútlan ördögöt, nagyjából egy ugráskombinációval, melynek elõadása közben úgy tetszett, mintha nem kettõ, hanem négy-öt lába is volna.
Néró nem értette, mi történt vele, ettõl függetlenül elájult.
Grand nem akadályozhatta meg, hogy a másfél mázsa marhahús ne a padlót tapogató lányra boruljon, csupán az omlás erõsségét tudta mérsékelni.
Mindent összevetve a tûzélvenc véghezvitte szándékát: mégiscsak leütötte megmentõjét.
Barret megállt a romok fölött, és erõsen töprengett. Gyorsan összerakta, mi folyhatott itt az elmúlt percekben, azután tervezgetni kezdte a markecolók közeli jövõjét.

Forrás: fabyen.hu